6.rész

227 4 3
                                    

Sophie

Az emeleten elmegyünk jó néhány ajtó előtt, végig egy hosszú folyosón. Elcsendesedem, mihelyt odaérünk a fő hálószobához, magamba szívom a látványt. A szoba hatalmas, franciaággyal, kárpitozott fejtámlával, lámpaasztalokkal és egy fotellel a gázkandalló előtt. A dekoráció modern és egyszerű, világosszürke és krémszínű, kék kiegészítőkkel. Minden vadonatújnak látszik. – Fürdőszoba. – A szobából nyíló ajtóra mutat. Kezd az idegeimre menni, hogy csak egy-egy szóra és morgásokra méltat, amióta kielégült. Miért ilyen távolságtartó és fura? – Sajnálom, ha valami rosszat tettem… – kezdem. Drake rám néz. – Vetkőzz, Sophie. Elakad a lélegzetem. – Mi? – Hallottad, mit mondtam. A szoba közepén állunk, minden lámpa felkapcsolva. Drake sötét szeme éhesen vizslat. Bár még mindig teljesen fel vagyok öltözve, még sosem voltam csupaszabb. Izzó tekintetétől kiszolgáltatottnak és meztelennek érzem magam. Soha senki sem rendelkezett még ilyen hatalommal felettem. Remegő kézzel kigombolom a farmeremet, és lecsúsztatom a lábamon, hagyom, hogy egy kupacba hulljon a bokám körül, aztán lerúgom magamról és félrerúgom. Meg sem próbálok szexinek tűnni. Soha életemben nem vetkőztem le senkinek azzal a szándékkal, hogy felizgassam, és gyanítom, csak hülyét csinálnék magamból, ha most elkezdeném. Aztán áthúzom a fejemen az ingemet és leveszem, lehajítom a farmer mellé. Próbálom behúzni a hasamat és egyenesen állni, hogy jól látszódjon, mivel tudok szolgálni. Istenem, úgy érzem magam, mint egy kiállítási tárgy. És ami még rosszabb, miért igyekszem ilyen kétségbeesetten elnyerni ennek a férfinak a tetszését? – Ne – szólal meg halkan. Nyelek egyet, és kifújom a levegőt, amit eddig visszatartottam, elernyed a vállam, és a testem visszatér a normális tartásába. Egyenesen előre meredek, a szemébe nézek, rendíthetetlenül, és nem merem elfordítani a tekintetemet. Legbelül egy vékony kis hang buzdít, bár nyilvánvalóan én vagyok pillanatnyilag a gyengébb. – Vedd le a melltartót! – mondja ezután, a hangja reszelős morgás. A hátam mögé nyúlok, kikapcsolom a csatot, a szívem dörömböl a mellkasomban, ahogy hagyom lecsúszni magamról a melltartót. Az ösztönöm azt parancsolja, hogy ismét takarjam el a mellem, rejtőzzek el a tekintete elől, de úgy döntök, nem lenne semmi értelme, és csak azt bizonyítaná, milyen gyengének és tehetetlennek érzem magam. Hagyom hát, hogy a melltartó a padlóra hulljon kettőnk között. A bimbóim megkeményednek a hűvös éjszakai levegőtől, figyelemért könyörögnek. Feszült vagyok, amióta leszoptam, a bugyim kissé nedves, a testem sajog és össze van zavarodva. Nem lenne szabad ezt akarnom – nem szabadna vágyakoznom erre a dologra kettőnk között, de csak még inkább szeretnék túljutni rajta, mivel tisztában vagyok vele, hogy egész este efelé haladtunk. – A bugyit is, édeském – suttogja rekedten, a hangja ezernyi apró, elektromos nyílként bombázza a bőrömet. Mély lélegzetet veszek, beledugom az ujjaimat a bugyimba, lehúzom a combomon, és megrázom a fenekem, hogy lecsúsztassam a combomon. Drake tekintete mindig az enyémbe mélyed. Nem néz le immár teljesen meztelen testemre, és az önuralma valamiért összezavar. Én nem fogtam így vissza magam, amikor megbámultam a testét. A tekintetem mohón ivott magába minden részletet. Soha nem hittem volna, hogy vonzódni fogok ahhoz a férfihoz, aki megvásárolt, és tudom, hogy ez csak tovább bonyolítja majd a dolgot. Csüggesztő a tudat, hogy én nem vagyok rá hasonló hatással. Talán nincs lenyűgözve. De végre elindul lassan lefelé a tekintete, végigsiklik a testemen, mintha az égvilágon semmi sem sürgetné, és kinyújtja a nyelvét, hogy megnyalja az alsó ajkát. A tekintete megállapodik a melleimen, amelyek olyan teltnek és nehéznek érződnek, hogy gyakorlatilag lüktetnek. Akar vajon engem? Nem tudom biztosan, hogy ez miért számít nekem, de hirtelen rádöbbenek, hogy bizony számít. Az önbecsülésem sosem verte az egeket, de nem is hiányzott teljesen. Valamiért szeretnék megfelelni ennek a gazdag, nagyhatalmú, bűnösen vonzó férfinak. Drake nyel egyet, mozog az ádámcsutkája, aztán lesiklik a tekintete a lábam közé. Legszívesebben összeszorítanám a combjaimat, de nyugton maradok. Elönt a forróság, ahogy felemelkedik a tekintete, ismét a szemembe néz. Ennyi? Csak azért parancsolta meg, hogy levetkőzzem, hogy bámuljon? De aztán lenézek, és látom, hogy a nadrágjában a hosszú, vastag erekciót. Ez az egyetlen jele, hogy tetszik neki, amit lát. Akkor miért nem tesz valamit? A kósza gondolat felvillan az agyamban egy sor erotikus képpel együtt – Drake telt szája a nyakamon, az érzés, ahogyan a széles tenyere megmarkolja a mellemet, és a hüvelykujja simogatja az érzékeny bimbókat. Megragadnám erős karját, meleg mellére hajtanám a fejemet, és szétesnék, amikor a farka, amelyről tapasztalatból tudom, hogy forró és kemény, engesztelhetetlenül bökdösné az ölemet. Meleg remegés fut végig a gerincemen, és elfojtok egy tehetetlen nyögést. – Miben szeretsz aludni? – kérdezi, a hangja tökéletesen nyugodt és egyenletes. – Általában egy p-pólóban és pizsamanadrágban – felelem, a nagylábujjamat a puha szőnyegbe fúrva. Bólint, és a gardróbhoz lép, elővesz egy szürke pólót és egy pamutnadrágot. Mindkettő egy számmal nagyobb a kelleténél – de puhák és kényelmesek, ahogy lángoló bőrömhöz érnek. Halomba rakom levetett ruháimat, nem tudom, hová kellene tennem őket. Nincs itt semmim – se holmim, se célom, és ez kellemetlen. Nem lett volna szabad arra koncentrálnom, hogy elcsábítsam ezt az embert a testemmel. Tiszta fejre van szükségem, hogy kitaláljam, hogy élhetek túl ebben az új helyzetemben. Drake bemegy a fürdőszobába, és becsukja maga mögött az ajtót, így zavartalanul körülnézhetek a hatalmas lakosztályban. A gardrób felé indulok, és rádöbbenek, hogy még soha életemben nem éreztem a talpam alatt ilyen vastag és puha szőnyeget. Olyan, mintha pamutpárnákon lépdelnék. Isteni érzés. Bágyadt mosolyra húzódik a szám széle. Legalább van valami jó is ebben az őrületben. Egy átkozott kúriában élek. Ráadásul sokkal rosszabb is lehetne minden. Ahogy a gardrób felé tartok, nem tudom nem észrevenni a női parfüm gyenge illatát, ami beivódott a hálószoba berendezésébe. Állott illat, de még mindig érződik. Kísért, mint egy titok. Vajon kinek a parfümje lehetett? A hatalmas gardrób nagyobb, mint odahaza a szobám. Az egyik fele tele van méretre készült öltönyökkel: feketék, tengerészkékek, szürkék és hajszálcsíkosak rengeteg árnyalatban, az egyik falat nyakkendők borítják a világ összes színében, a beépített polcokon szépen összehajtogatott pamutingek sorakoznak egyéb férfiholmik társaságában. Egy elfeledett óra, egy bőr irattáska, mandzsettagombok, aprópénz. De leginkább az tűnik fel, hogy a gardrób teljes másik felét kiürítették – csak pár meglazult, párnázott vállfa maradt és az egyiken egy vörös selyemkombié. Elgondolkodom, vajon mi történt a parfüm és a kombiné tulajdonosával. Drake azt mondta, én vagyok az első szexrabszolgája, szóval talán egy volt barátnő lehetett. Az agyam kitölti a hézagokat, és biztos vagyok benne, hogy túlságosan elfogult vagyok Drake-kel, de úgy képzelem, hogy a kudarcba fulladt kapcsolata miatt menekült a kemény munkába, és lett ilyen zárkózott. Ezért van szüksége olyasvalakire, mint én. Rendszeres szexre egy valódi kapcsolat jelentette elkötelezettség nélkül. Elhessegetem a haszontalan elméleteket, tudom, hogy semmi jót nem jelentenek a számomra. Be vagyok zárva vele ide, és a hátterétől meg a problémáitól függetlenül a legjobbat kell kihoznom a helyzetből. Egy részem hinni szeretné, hogy Drake egy kedves, normális fickó, akivel valami tragikus dolog történt, és ez arra kényszerítette, hogy szexrabszolgát vásároljon, de az igazság az, hogy fogalmam sincs, így van-e. Lehet őrült pszichopata is, aki odavan a túl durva szexért és mindenféle perverziókért, amilyeneket el sem tudok képzelni. Jaj, én szegény! Belegyömöszölöm a holmimat az egyik polcon lévő üres kosárba, és visszatérek a hálószobába. Kiveszem a telefont a táskámból, és leülök az ágyra. Gyors SMS-t küldök az anyukámnak, aztán Beccának, hogy tudassam, meglátogatom az egyik barátnőmet LA-ben, és egy darabig nem megyek haza. Tudom, hogy ez aljas húzás – SMS-ben közölni velük, hogy gyakorlatilag elszöktem otthonról, de remélem, hogy megértik majd. Túlságosan nagy a nyomás mindenkin odahaza. Nem valóságtól elrugaszkodott lehetőség, hogy hirtelen ötlettől vezérelve eltűnök nyaralni. Ellenkezőleg, valószínűleg mindkettőjüket boldoggá teszem vele. Becca egy smiley-t küld válaszul azzal a megjegyzéssel, hogy fel kellene szednem egy szörföst, aztán beszámolni neki a szaftos részletekről. Anyu viszont egyszerűen csak azt kérdezi, hogy mikor megyek haza, és őszintén válaszolok neki – hogy nem tudom, de valószínűleg nem egyhamar. Rettegek, ha arra gondolok, mi történhet Beccával, amíg távol vagyok. Reggel majd beszámolok neki a pénzről. Kinyílik a fürdőszoba ajtaja, és Drake várakozóan megáll a küszöbön. Csak az a fekete bokszer van rajta, amit már korábban is láttam, és a testétől még mindig leesik az állam, de ezúttal felkészültem a látványra. Nem hagyom, hogy bármit kifejezzen az arcom, bár még csak fitneszmagazinban láttam ilyen kidolgozott mellizmokat és bordás hasat. Egyértelműen nyalogatnivaló a pasas. Visszateszem a telefont a táskámba, és felállok az ágyról. Kíváncsi vagyok rá, mi lesz az alvással. Itt vagyunk a hálószobájában… ez most mit jelent?

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Jun 16, 2022 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Szeress és hazudj /18+/Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang