Creepypasta

Anesthesia

A beavatkozás megkezdődött, és Elliotot altatásba helyezték. A fények kezdtek elhalványulni... az elméje kiürült. Minden gondolat, ami a fejében cikázott, leállt.....

Most már csak a gondolatai kísérték...

Elliot lehunyta a szemét.

Aztán kinyitotta őket.

Már nem a kórházban volt.

Kozmoszszerű égbolt világított fölötte, fekete, csak néhány fehér pont világította meg. Ennek a furcsa égboltnak a közepén egy hatalmas, régimódi zsebóra állt, megvilágítva a körülötte lévő különös világot. Mindkét keze a tizenkettesen ült.

A földön, amely a lábát érintette, Elliotot egy homályos, szürke, sziklához hasonló, hideg tapintású felület vette körül. Halvány szelek visszhangoztak a térben... misztifikálták a körülötte lévő légkört. Nem voltak jelentősebb tájékozódási pontok a környéken, csak fekete űr. A semmi végtelennek tűnő mélysége.

Lassan Elliot előre ereszkedett. "H.... Halló?" - kiáltotta... remélve, hogy hall valamiféle választ. Ez biztos csak egy álom. Annak kellett lennie.

Ahogy lassan előrehaladt, a távolban valami kezdett feltűnni... egy halvány fénysorozat. Mint gyertyák a sötétségben, úgy voltak ott, de halványan, könnyen el lehetett téveszteni őket, ha valaki nem nézett elég közelről. Jó messze volt, de Elliotnak csak ennyi volt a támpontja.

Így hát sétált. Ruganyos léptekkel haladt, igyekezett minél gyorsabban odaérni. Időnként hátrapillantott, hogy megnézze, van-e valami mögötte, mégis csak egy örökkévalóságig tartó sötétséget látott maga mögött. Csak lépteinek visszhangja volt vele.

Lehetetlennek tűnt megmondani, milyen gyorsan halad, a furcsa fényeken kívül nem voltak más tájékozódási pontok, amelyek alapján elindulhatott volna.

KLIKK!

Végül a fenti óra nagy mutatója teljesen eltolódott, és a kis mutató is átfordult.

A távolban egyre több fény világított, minél közelebb ért a céljához. Hamarosan feltárult egy tábor, amelyet egy rozsdás kerítés vett körül, fölötte szögesdróttal.

Négy nagy torony vette körül a tábort, amelyek mindegyike összekötötte a kerítést. Óriási tűzrakóhelyek voltak láthatók, amelyek mind fényt vetettek arra, ami úgy tűnt, hogy körülbelül húsz fából készült kunyhó, és különféle betonépítmények voltak a közepén.

Elliot üres tekintettel bámulta a tábort... az agya mintha teljesen az ellenkező irányba pördült volna. Zavarodottság lett úrrá rajta. Azt hitte, hogy látott már ilyen helyet korábban... de mit keresett itt? Egyáltalán mi van itt? Ez az egész csak egy álom volt, igaz? Csak nem az altatás hozta ezt az egészet elő?

Elliot pislogott még néhányszor, félig-meddig arra számítva, hogy végül felébred. De nem tette, és árnyakat lehetett látni, amint a tornyok között és a kerítés mögött mozognak.

Hirtelen a feketeségből fáklyák gyulladtak ki a kerítésen, és egy hatalmas, rozsdás kaput mutattak.

SIKÍTÁS!

A kapu lassan nyitni kezdett, fülsértő csikorgást keltve, amit harangzúgás követett.

CSENGŐ CSENGŐ CSENGŐ!

Fáklyás alakok léptek ki a kapun, négyen, hálószerűen szétterülve.

Jól megnézte őket. Mindegyikük ugyanazt az öltözéket viselte: Egy zord, fekete, Gestapónak látszó egyenruhát, szabad kezükben rozsdás fémbotokat forgatva, amelyeken nem volt fáklya. Egyikük eltette a gumibotot, és a kezével megállj-jelet tett.