Vele kezdődött minden... (Azahriah ff)

7.rész

Erre Ati elpirult. Letette a telefonját, majd vezetni kezdett...

~~~~

Az úton csöndes volt. Nem mondott semmit, én sem. Kínosan csönd volt. Kezdtem beparálni. Nem tudtam, hogy miért nem szól semmit, miért hallgatag. Egyszerűen nem tudtam, hogy vajon mi lehet vele.

-Ati...-néztem rá egy aggódó tekintettel

-Igen Vanda? - nézett vissza kérdő tekintetével

Nem tudtam felelni. Egyszeriben megszólalt a telefon. Csodás időpont, gondoltam. Már egyébként is kimenet a fejemből, hogy mit szerettem volna neki mondani. Édesanyám hívott. Persze magamhoz híven nem vettem fel a telefont. Hagytam, hogy hadd csörögjön amíg meg nem unja.

Nem kérdezett rá, hogy miért nem vettem fel, csak ránézett a telefonszámhoz fűződő névre, majd tovább vezetett. A rádióban elindult egy dalocska ami rémísztően ismerős volt, de nem tudtam hova tenni. Nem ismertem fel, úgymond.

"All I want is nothing more, To hear you knocking at my door...
Cause if I could see your face once more, I could die a happy man I'm sure..."
(Kodaline- All I want)

Egyszeriben előtörtek az érzelmek. Olyas kötődést éreztem a dal iránt, pediglen semmi közöm hozzá. Különös, nemde? Egyszeriben csak alig vártam, hogy vége legyen a dalnak. Nem tettem panaszt Atinál, nem vágtam hozzá, hogy " Hallod kapcsold már el, mert szarul leszek tőle!"nem, nem tettem. Csak vártam, s vártam a dal végét, szépen, csendben, türelemmel.

Kis idő múlva, megállt az autó. Észre sem vettem, csak tanakodtam. El voltam tájolódva, bambulva. Egyszerűen csak gondolkodtam. Gondolkodtam, azon, hogy vajon honnan a lótuszból ismerős nekem az adott dal, s miért már-már szinte fájdalom hallgatnom is akár... Érdekes, érdekes. Azon kaptam csak magam, hogy Ati szólongat. Nem szóltam semmit, kiszáltam a járműből, megvártam Atit, majd Diána bejárati ajtója felé vettük az irányt.

Tudtam jól, hogy a nyamvadt csöngő ugyan olyan idegesítő számomra is, mit Dius számára, így tudtám már, hogy mit kell tennem.

-Ezt figyeld, Ati. -súgtam oda a fiúnak

Egy ördögi mosollyal kezdtem el püfölni a drága csöngőt, s csak vártam a következményeket. Nagyjából a huszadik érintésnél tört el a lányka mécsese.

- Ki az a kib... - állt meg egy pillanatra. - Vanda!-ordított egy picit - Ha ennyire be szeretnétek jönni, ott az ajtó, nem zártam be!- akadt ki, amire a két tettes, én és cimborám, nevetésben törtünk ki- Nehogy nevesettek ti majmok! - mondta nevetve, majd ajtót nyitott. - Gyertek be. - invitált már nyudogtabban.

Besétáltam a nappaliba. Egy érdekes személyt véltem felfedezni a kanapé jobb szélén pihenve. Sötétes haja be volt állítva, szépen fel volt öltözve, világos póló, sötét nadrág. Basic. Kirázott a hideg. Most ténylegesen lecsekkoltam egy fiút? Nem, nem, NEM... Ez nem lehet, vagy mégis? ;zavarba jöttem. Mindegy is. Elindult felém. Ó istenkém, mit tegyek? Elsápadtam, dejó...

- Hey. - köszönt lágy hangon.

Nem tudtam mit felelni. Zavarba jöttem ismét. Azi is pont engem figyelt, láttam szemem sarkából. Dia észrevette a kellemetlen helyzetet s segítséget hozott.

- Szóval Dani, Vandus. Vanda, Daniel-mutatott a fiúra, majd rám, végül megint rám, s ismét rá. - Dan most jött külföldről , Vanda itt él a közelben - nevetett kissé

- Örvendek, hogy megismertelek Daniel- néztem rá egy enyhe mosollyal.

- Én is úgyszint- mosolyodott el