Vele kezdődött minden... (Azahriah ff)

9.rész

" Ő nem az akinek mutatja magát". Ez a mondat engem megtört. Mindketten ezt mondták. Mi ez, valami vicc? Mert nem vicces.

-De... - nem folytattam, elegem lett az egészből. - Inkább csak menjünk haza, jó? Már elegem van a mai napból. Kérlek - néztem rá.

Bólintott majd elindultunk. A könnyeim lassan apadni kezdtek. Mind csak azon rágódtam amit mondtak nekem. De főleg azon amit Ati mondott... Vajon tényleg igaza lenne? Nem hazudik? Nem is tudom, hogy egyáltalán még bízok-e benne vagy sem.

Össze vagyok zavarodva. De most teljesen..."

~~~4 hét múlva ~~~

Már kerek négy hete volt az incidens. Az első hét volt a legnehezebb. Egy érzelmi roncsá váltam. Nem tudtam kezelni az érzéseim egyszerűen mindiglen szomorú voltam, sírtam. Pedig ő volt a ludas. Ő mondott rosszakat az újdonsült páromról, nem én az övéről. Tudtommal nincs is neki de most nem ez a lényeg. Nagyon megbántott, dühös voltam és vagyok is rá még mindig. Nem értem, hogy milyen alapon sértegeti Danit. Hisz alig ismeri, nem beszél vele, nincs honnan tudja múltját. Én pedig csak zokogtam egész órákat, pedig nem szerettem volna, nagyon nem.

" Esett lágyan az eső a nagy hőségben. Egy ilyesztegető volt, ahogyan még szüleim, s nagyszüleim mondták annak idején.

A hangulatingadozásaim beütöttek, sírtam. Nem tudtam abbahagyni, csak csordogáltak le az arcomon, a puha takaróra. Jelenleg nem szerettem volna látni senkit az ég adta világon, de mégis szerettem volna, ha valaki beszélne most hozzám, aggódna miattam. Lépések sorozata hallatszott az ajtó irányából. Egy fiúcska lépett be rajta, aggódó tekintettel, pontosabban az igazi és egyetlen Daniel Adams.

- Mi a gond édesem? - kérdezte

Ugh, mindig ezzel a szöveggel jön- Semmi, tényleg semmi. - feleltem egy hamis mosollyal.

Közeledett felém, megsimította a hátamat, majd kapott egy telefonhívást, s kiment a szobából"

Már július van. Kezdem lassan megszokni, hogy nem beszélek Attilával, lassan nem is zavar. Hisz ő volt az aki rossz dolgokat mondott Daniről nem én, ő tehet erről a semmis viszonyról. Ő sem írt, én sem kerestem, s nem is tervezem keresni. Elegem van belőle de teljesen. Egyszerűen undorítóan viselkedett azon a bizonyos napon. Mint egy hisztis kisgyerek aki nem tudja, hogy mit árt másoknak egyes tetteivel.

Diával egyre ritkábban beszélek, ami egyre jobban fáj. Akárhányszor találkozót beszélnénk meg, mindig közbejön valami, kivétel nélkül, mindig. Már két hete nem találkoztam vele, őszintén hiányzik, de nagyon is. Desh felől sem hallottam sokat, nem is találkoztam vele.

Daniel pedig... Igen, Dan. Egyre gyakrabban megy el otthonról, annyival magyarázza csak, hogy fontos üzleti ügyei vannak. Próbálok hinni neki, de mind csak Ati szavai keringenek az agyamban. Nem tudom elfeledni amiket mondott...

-Itt nincs mit megbeszélni...

-Ő nem az akinek mutatja magát! Én átlátok a szitán!...

-Egy nap nagyot fogsz csalódni!...

-Ezt előbb, mint utóbb meg fogod bánni. De nagyon! Én féltelek, Vanda!...

-Te ezt még nem érted. Túl naiv vagy...

Mi van ha igaza van? Ha Dan tényleg nem az akinek mutatja magát? Bízhatok én benne? Nem tudom már, hogy ki oldalán álljak. Ez nevetséges. Ami még nevetségesebb, hogy már tizenegy óra, reggel. Annyit agyalok a múlton, hogy mindjárt eltelik az egész nap. Na de mi van ha... Na jó, elegem van. Mi ez az érzés? Könnyezek, szuper! Úgy tűnik, hogy még egy jó darabig nem fogom elhagyni a hálószobám...