chill.music.com

Chapter 1

– Blair! Kelj fel, mert el fogsz késni! – dörömbölt ajtómon édesanyám. – Nekem mennem kell, de majd bent találkozunk – mondta. Csak a cipőjének a halkuló kopogását hallottam, ahogyan lefelé ment a lépcsőn, majd becsapta maga mögött az ajtót.

Minden reggel ez megy, kivéve hétvégén. A sötét szobában fájóan nyitottam ki szememet, majd felálltam a korom sötétben, elment az ablakomig és felhúzta a reluxámat. Lassan öt éve így kelek. Anyám dörömböl, vagy beront, vagy ordítozik. Amikor még apám velünk élt, mindig ő keltett. Vagy a tévémet kapcsolta be, vagy megrázott. Azonnal felhúzta a reluxákat is. A reggelit minden reggel nekem is és anyának is elkészítette. Nekem csak rendbe kellett tennem magamat, összerakni az akkori sulis táskámat, majd hárman együtt gyorsan reggeliztünk. Kettő kocsink volt, de amikor csak tudtunk, reggelente együtt mentünk el. Apa vezetett. Mindig anya kocsijával mentünk. Elsőnek engem tettek ki, aztán apa anyát, majd apa is elment dolgozni. Most már vagy gördeszkával megyek, vagy sétálva. Anyának néha egy teljes órával hamarabb kell bent lennie, én viszont, lusta vagyok akkor felkelni. Megreggeliztem, majd elkészültem. Éppen időben léptem ki tornacipőmben az úttestre. Gyakran esik nálunk az eső, így minden cipőm sáros. Nem is erőlködők a megelőzésbe, egyszerűbb megszokni. Az út alatt, egy véletlenszerűen kiválasztott Spotify lejátszási listát hallgattam. Ilyenkor szoktam átgondolni, hogy mi is fog rám várni, illetve, a teendőimbe is belegondolok. Amint az iskola területére értem, ki kellett vennem a fülhallgatót, mert a sikoltozó lányok hangja mindent elnyomott. Nálunk ez teljesen megszokott.

Blake Bosman akkor érkezett meg.

Ilyenkor az agyatlan lányok köré állnak. Év elején, az új kilencedikesek fotót is akarnak. Ha megkérdezi az ember őket, minek mennek oda, mindig azt mondják, hogy csak megcsodálják kinézetét. Legbelül biztosan abban reménykednek, hogy egy lesifotós lefotózza őket a fiúval együtt. Akkor megkapják a tizenöt perc hírnevet, mely nem ér semmit. De úgymond, van egy megmentője, Lisa Graham, aki megvan róla győződve, hogy Blake a pasija, de a fiú ezt számos alkalommal tagadta. Mint előttünk, mint a sajtó előtt, ugyanis a tavalyi bálon, Lisa lekapta a fiút. Másnap, mindegyik bulvár újságnak a címlapján díszelegtek. Valamilyen szinten egyébként megértem a lányokat, mert tényleg jól néz ki. Izmos, kigyúrt test, szépséges zöld szemek, mindig belőtt fekete haj, markáns arc. A ruhái csak megkoronázzák a rosszfiús külsejét. Viszont, szerintem, csak a karrierje miatt kell így kinéznie. Mármint ezt nem a kigyúrt testre, hanem a rossz fiús öltözködésre, illetve viselkedésre értem.

– Na jól van lányok, hagyjátok a barátomat – ment oda Lisa Blake-hez, majd összekulcsolta ujjait a fiúéval. Nem sokkal a suli bejárata előtt állt rajongóival. Sokszor mellettük haladok el. Ilyenkor szándékosan vagyok lassú, hogy hallhassam a dolgokat. Nem engem érdekel, hanem a pletykás, korán érkező barátnőmet.

– Lisa! Hányszor kell még elmagyaráznom, hogy nem vagyok a barátod? – kérdezte fáradt arccal Blake, majd kiszedte kezét és besietett az épületbe. Ugyanis becsöngettek.

Irodalommal kezdtem, ahol lassan már kettő hete a színdarabot próbáltuk. Áprilisban elő kell adnunk Shakespeare - Rómeó és Júlia nevezetű színdarabját, amit a zenész osztállyal együtt csináltunk. A suliban van egy ilyen vizsga, így ez ahhoz kell. Minden osztály átesik rajta. Az első emeleten volt az osztálytermünk, így kettesével szedve a lépcsőfokokat felmentem, majd a folyosó végére mentem, be a termünkbe. Mindenki bent volt rajtam kívül.

– Volt valami? – kérdezte tőlem barátnőm, Nancy. Leültem mellé a jobb oldali hátsó padba. Én ültem az ablakhoz közelebb.

– Blake megint nagy belépővel jött, sok lány sikoltozás, dráma és ennyi – fújtam ki magam. Levettem dzsekimet és kipakoltam a táskámból.