chill.music.com

Chapter 2

– Blair! – rontott be hozzám édesanyám reggel, ki tudja hány órakor. – Nem került hozzád a piros ingem? – kérdezte. Hátulról világította meg őt az ajtó fénye, így arcát nem tudtam látni.

– Nem – mondtam, alig hallhatóan. – Mit keresne nálam? – fordultam hátamra, miközben arcomat kezdtem el dörzsölni.

– Imádod az ingeket, azt hittem kölcsön vetted, vagy a mosásnál el keveredett – hadonászott össze-vissza kezével. – De akkor nem. Egyébként, ébresztő! – kiabált rám, majd becsapta ajtómat maga előtt. Hallottam, ahogyan magassarkújában lefelé ment a lépcsőn. Minek van rajta reggel a házban magassarkú?

– Mindig is szerettem a kreativitásodat, ilyen téren – jegyeztem meg magamnak.

Hát akkor kezdődjön a nap.

Lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak valami reggelit. Apa mindig virslit, vagy rántottát készített, viszont az én konyhai ügyességem, csak a müzliig jut el. Általában ilyenkor, fel-alá szoktam rohangálni, hiszen nem a reggelivel szoktam kezdeni, mégis azt készítem el elsőnek. Aztán mehetek fel a fürdőbe, majd ismét le, aztán ismét fel, majd amikor már teljesen rendbe tettem magamat, mint ruha, mint haj, mint kiegészítők, mint táska terén, jöhet a kabát, illetve cipő felvétele. Azért ez jó kis torna reggelente.

Öltözékem egyszerű volt, egy 5 Seconds of Summer pulcsi, illetve a kék farmernadrágom. Nagy fanja vagyok a bandának, sok kritikát is írtam róluk. Ettől függetlenül, van köztük negatív is. Nem szeretem azt, amikor az emberek csak nyaliznak. Ezért jó a blog. Arc nélkül szidhatok. Borzalmas vagyok.

A szeles idő miatt, inkább nem választottam gördeszkámat, így gyors sétában, szinte kocogva tettem meg az utat a suliig. Máskor, szét szoktam nézni, mit csinálnak a szomszédok - ez a pletykás környék átka, akaratod ellenére leszel az -, viszont most erre nem maradt időm, ígyis pontosan időre értem be. Ilyenkor mindig lemaradok a reggeli történésekről. Ami lényegében csak a lányok Blake után való nyálcsorgatása. Mivel anyukám az igazgató, elméletileg nekem kívülről kellene fújnom a házirendet. Benne van, hogy tilos futni a folyosókon.

Úgy jártak lábaim, mintha egy rakétából löktek volna ki.

Majdnem nekimentem a szemközti falnak, a termünk mellett, de sikerült megállnom. Bekopogtam, majd benyitottam a terembe. Mindenki a bent volt, pechemre a tanár is.

– Jó reggelt! Elnézést, a késésért – mondtam, majd gyorsan a helyemre siettem, Nancy mellett, aki egy elfojtott mosollyal nézett rám.

– Semmi baj – sóhajtott Mr. Smith. – Viszont, remélem tudod, hogy ezt be kell írnom – jelentette ki, sajnálkozó tekintettel Mr. Smith. Az esetek többségében, olyan napokon kések el, amikor az első órám dráma. Sokszor elnézte nekem Mr. Smith, de mivel mostanság egyre gyakoribb és sűrűbb, már beírja őket. Anyám ki fog akadni egyszer.

– Tudom – válaszoltam, majd leöltöztem és leültem barátnőm mellé, az ablakhoz, ahonnan ki tudtam látni az utcára.

Dráma órát azért szeretem, mert ekkor vagy színdarabokat olvasunk fel – illetve ha kell, akkor meg is tanuljuk őket –, vagy szerep játékokat játszanunk. Persze, egy magasabb szinten, nem pedig az általános iskolás hülyeségeket. Ma is ez volt. Meg volt adva egy szituáció és ezt két embernek kellett bemutatnia. Engem is kiválasztott, így egy irodai dolgozó voltam, akinek lejárt a munkaideje és haza szeretett volna menni, de a főnöke bevitt neki papírokat, amiket meg kellett csinálnia, még az nap.

– Ezek nem fontosak, higgye el nekem, bőven ráér holnap is – kezdtem el a szerepjátékot. Ilyenkor az adott csapat, kiáll a tábla elé, míg a többiek a helyükön figyelik a történéseket. A végén pedig, a tanárral együtt beszéljük meg a hibáinkat. Kilencedikben, rengeteget beszéltünk arról, mik a hibák, mire kell oda figyelni, lényegében az elméleti részét vettük. Most ezeket használjuk gyakorlatban