A horgász fia sétált a tónál.Csendes volt, halka csak a madarak suttogása, a lombkoronák zúgása halladszott ahogy tépte őket a szél. A lemenő nap utolsó sugarai villágították a tavat s lassan az éjszaka borította be a vidéket. Ahogy a tály a fiú is sötétbe borult. A hangok elcsendesedtek többé nem hallota a madarakat, a fákat csak a móló halk recsegését ahogy sétált rajta. Fényre vágyott mint minden más. A naphoz fohászkodott gyere vissza győzd le az éjjelt, de a nap nem jött vissza a sötét meg csak nőtt. A fiú koránt sem adta fel gyufát gyújtott mely égett, lángolt az éjben.Megörült! Van fény újra lát, újra hall. Csak mondogatta magába van fény. Látok!-kijáltott fel. Kis lelke hamar megnyugvott, hamar ébredt az örömtől. Persze nem tartott ez soká. Gyorsan eleredt az eső s az első nagyobb cseppek szép lassan felfalták a kis gyufa lángját. Az örömét is elmosta az eső nem csak a gyufát. Elővett még több gyufát minden erejével próbálta valahogy kínok közt meggyújtani, de a gyufa nem égett nem kelt újra fel a kis fény. Elázott, megcibált testel ért a móló végére s elkezdte máshogy látni a dolgokat. Tudta fény élkül nem lét a lét. s levetette magát a habzó hullámok közé, de újra megpillantotta a fényt jobban mint valaha.
