Side Effects - Mellékhatások ✓

1. What You Know

2022. június 06.

„And I can taste it, it's my sweet beginning" - Two Door Cinema Club: What You Know

Ezt a mondatot imaként mormolva magamban zötykölődtem apám lepukkant, haragoszöld Opeljének anyósülésén, mögöttem a félkómás féltesómmal. Egy hajszálnyira, de tényleg, nagyon-nagyon kevésre álltam attól, hogy menet közben kiszálljak a kocsiból, és a legközelebbi megállónál várjak a buszra, hogy bevigyen egyenesen a Kapás parkba, ahonnan Balatonra megyünk az osztállyal.

Ha valaki azt mondja, hogy az együtt lévő szülők gyerekének egytől-egyig aranyélete van, az már ne is haragudjon, de hatalmasat és nem elnézendőt tévedett. Legalább is az én esetemben. 

Valamiért az utóbbi hat évben neméppen jöttünk ki jól az apámmal.

Egyszerűen sosem rajongott értem, és a nem igazán lányos stílusomért, mindennek tetejébe mindig egy fiúgyereket akart, és végül meg is kapta. De legalább, amikor bemutatta Izidort, a féltesómat, akinek meghalt az anyukája és egyedüli reményként hozzánk költözött - azért egy mentőpont apámnak, hogy ő sem tudta, hogy az exbarátnője terhes volt, egészen addig az ominózus napig, amikor Izidor beállított -, vele egész gyorsan egy húron pendültünk. Nem bántam, hogy amolyan testvérszerűségem lett, hiszen a három év korkülönbség ellenére nagyon jóba lettünk egymással. 

Izabell és Izidor, a féltesók, milyen ironikus.

Életem értelme volt hatvanas és rendkívül kínzó átlagsebességgel hasítani a város felé - az érzésről, hogy még egy traktoros is játszi könnyedséggel kielőzött volna minket, ne is beszéljünk. A hangszórókból direkt valami retro válogatás üvöltött, épp a Depeche Mode, amit köztudottan utáltam a válogatáskazettával együtt, és nemtetszésemet minimum egyszer kinyilvánítottam, mire drága, egyetlen, az afrikai tigrisszúnyogok viselkedésével megáldott apám - akivel mellékesen abban a szent minutumban sem ápoltam az elvárt, legegészségesebb kapcsolatot nem különösebb okoknál fogva -, fújtatott egyet, és a régi időkről kezdett papolni, miszerint:

- Édeslányom, ide hallgass! - rántott egyet a kormányon idegesen, amitől azt hittem, hogy egy szempillantás alatt belecsúszunk az árokba, és feldobjuk mindhárman a pacskert. - Ha az én időmben éltél volna, értékelnéd ezt a zenét, főleg a mai szemetek mellett! Én autóm, azt hallgatunk, amit én - hangsúlyozta ki azt az egy és szerencsétlen szócskát - választok. Nem volt muszáj bevigyelek a buszhoz.

- Nem is ragaszkodtam hozzá, hogy fuvarozz, azon aztán ne aggódj! Még a busz is ezerszer kecsegtetőbb ajánlat volt, mint ez itt - mutattam körbe, mire a felettébb kedves szülőm "Ez komolyan az én lányom, mert inkább letagadom"-fejet vágott.

Inkább meredten bámultam a kora nyári tájat, azon gondolkodva, hogyan tudnám elpusztítani azt a rohadt kazettát, azaz minden fejfájásom forrását.

Olyan kár, hogy apám minden alkalommal árgus szemekkel figyeli a kocsit, még akkor is, ha nem...

Ekkor őrült rezgésbe kezdett a telefonom. Apám hál' Istennek az utat nézte, így simán kivehettem a mobilt a zsebemből, és megnézhettem az értesítést.

Erős Izidor linket küldött.

A visszapillantóba néztem, és letátogtam egy halk köszönömöt a bátyámnak, aki mosolyogva bólintott. Tudtam, mit küldött: egy Spotify lejátszási listát, Túlélőcsomag a Balatonra címmel. Megnyitottam, és már készültem megkeresni a fülesem.

- Nincs telefonozás az úton - szólalt meg hirtelen apám.

- Csak zenét akartam hallgatni, Izidor küldött egy lejátszási listát.