Rose-Yoonseok ✔️

S

A szőke félve nyúlt a rózsáért majd óvatosan markolta el a másik kezéből, majd pillantott fel rá.

"Miért adod oda nekem ezt a rózsát?"

"Hogy tudd a szívem már rég a tiéd." És nem is hazudott, a szíve, már azóta Yoongié volt mióta először látta őt. Mint a hajnali fuvallat, elviszi az éjszakát, a múltat és a legújabbat mutatja, tárja fel a világnak. Hoseok hajnala a szőke volt.

"Nem is ismersz."

"Tegyünk ellene." Nézett mélyen koromfekete íriszeivel a másikéba, ezzel egy teljesen ismeretlen és új érzést keltve benne. Egy új univerzumban csöppet, tele mással, csodával, ismeretlen érzésekkel és vele. Jung Hoseokkal.

"Miért? Miért akarsz ennyire megismerni? Te is olyan leszel, mint a többiek?"

"Mert megfogtál. Ha elmondanád milyenek a többiek,  én megmutatnám milyen vagyok én. Nem lennék sablon hidd el, csak a tiéd lennék, különleges, csak neked." Feszengett. Feszengett, minden egyes mondata után melyet a másiknak szánt. Félt, hogy majd megint csak kinevetik és megsemmisítik szavai miatt. Remélte, hogy -csak úgy, mint ő- más a szőke is. Remélte, hogy végre szeretetre lel. És a szőke is pont ugyan ezt remélte tőle.

A kis sámlin helyet foglalva nézte ahogy Yoongi helyet foglal a földön, majd még mindig szelíd mosollyal ajkain pillantgat zavarában erre-arra.

"Ha van kedved mesélj nekem, bármi is bánt én itt vagyok." Nézett rá kedves tekintettel Hoseok.

"Meleg vagyok. Sosem tagadtam, hisz nem kell semmit tagadnom azon, hogy szeretek. Azon sem kell semmit tagadom, hogy kit szeretek, hisz teljesen magán ügy. Tudod a szüleim és osztálytársaim is mélységesen elítélnek. Bár lakhatok édesapámék házában, viszont nem tűrnek meg szívesen. Az osztálytársaim pedig, ahogy tudnak megaláznak. Testileg, lelkileg a földbe tipornak és minden egyes percben egyre mélyebbre temetik el önbizalmam, önmegbecsülésem. Mérhetetlenül mocskosnak és bűnösnek éreztetik velem azt, ami vagyok, egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetek. Ennyi. Ez az én történetem. Sajnálom, hogy akár egy percig is feltartottalak ezzel." Hajtotta le a fejét, apró köröket rajzolva piciny ujjaival lábára. Hoseok döbbenten állt a helyzet előtt. Egy megtört fiú. Egy fiú. A fiú.

"Az én történetem is hasonló. Én is meleg vagyok, bár nem ez a fő ok, ami miatt mindig bántanak. Pigment hiányos a bőröm, mint láthatod." kuncogta el magát keserűen." Mindig elítéltek, és elítélnek ezért az emberek, mert különb vagyok. Sajnos szüleim sincsenek, így nincs segítségem, egymagam vagyok a világ ellen." Hallgatott el egy pillanatra a vörös, majd a szeme alatti kis pigmentfoltot megérintve komoran szegezte a kissé koszos fapadlóra látókáit.

"És már nem csak ők gyűlölnek rám nézni..." Hallgatott el egy pillanatra, majd halk szusszanás követve folytatta "...hanem én magam is."

"Pedig csodálatos vagy" Min Yoongi sosem hazudott, mindig is az igazság híve volt. Nem járt sokat a szája, viszont, ha megszólalt csak is igaz szökött ki onnan. Azok közül a gyönyörű ajkak közül, melyeket mindig csak el akartak hallgattatni. Sosem szerették a hangját, tetteit, cselekedeteit mind semmibe vették, pont, mint Hoseokot. Bár fájt a mentának, ő ezt nem mutatta. Megfogadta, hogy nem lesz sebezhető előttük, nem hagyja, hogy a félelméből és a fájdalmában táplálkozzanak ezek a szörnyetegek.

Szörnyek...