Rövid történetek, Tőlem - Nektek

Kosárba vele

   Amikor ma beléptem a suliba tudtam, hogy semmi nagy feladat nem vár rám ma. Könnyű napnak néztem ma elébe és tudtam, hogy bármi történjen kettő nap és szünet.

   Reggel szokásos kis rutinommal kezdtem, kelés, reggeli, egy kis torna, tusolás, öltözés, pakolás és indulás. Sokkal jobban indulnak a reggelek ha nem zavar bele semmi a rendbe. A mai nap már ebből a szempontból is rendhagyónak minősült, ugyanis álltalában suliba menet zenét hallgatok, viszont ma reggel nevelőapám elő állt vele, hogy elvisz engem és az öcsémet a suliba, hogy ne kelljen ilyen hidegbe sétálnunk. Mondanom sem kell, hogy nem örültem az ötletnek, de láttam rajta, hogy nagyon igyekszik jó apuka lenni szóval adtam neki egy esélyt. 

Az öcsém élvezte az utat őt nem nyagatták. Én magam már kevésbé. Nemigazán volt kedvem beszélgetni, inkább néztem volna tájat, de Mike minden áron beszélni szeretett volna velem. Méghozzá azt szerette volna, hogy meséljek magamról. Amióta apukánk meghalt az öcsém meg se szólal, anyukánknak egy hét se kellett, a temetés után máris talált magának egy másik párt. Történetesen ő volt Mike. Nem rossz ember, látszik rajta, hogy nagyon igyekszik, de engem nagyon bánt, hogy anyukám ilyen hamar túlépett apán és ráadásul az öcsémmel is Mike-nak kell foglalkoznia mert anyukám "nem ér rá"... na persze, ki hiszi ezt el!

A helyzethez képest egész jól elbeszélgettünk Mike-kal a kocsiban. Megbeszéltük, hogy mind a ketten szeretünk olvasni. Ő pszichológus mivoltából nagyon sok, a szakmához kapcsolódó könyvet olvas, én pedig nagyon sok krimit és horrort olvasok. Két kedvenc műfalyom, legyen szó akár könyvről akár filmekről vagy sorozatokról.

Miután kirakott Mike a suli előtt és elment én még gyorsan elfutottam a szomszéd kisboltba egy energia italért, mert ma volt a barátnőm névnapja és gondoltam meglepem vele. Miután háromszor is elrontottam a bankártyám pinkódját végre sikerült megvennem az italt viszont így futnom kellett vissza a suliba ugyanis hiába volt közel a kisbolt, még át is kellett öltöznöm mert tesi volt az első órám.

Végeredményben csak 10 percet késtem, ami nem is lenne sok ha Tanár Úr, nem hozott volna egy olyan szabályt, hogyha késel akkor annyi kört kell futnod a kinti pályán ahány percet késtél. Ebben a percben kezdtem el azon gondolkodni, hogy valyon milyen gyorsan zajlik le egy tüdőgyulladás okozta halál...

Sajnos, vagy nem sajnos, túléltem a dolgot. A futás végére elég rendesen felmondták a lábaim a szolgálatot és nagy szeremcsémre azért volt annyira jó kedve a Tanár Úrnak, hogy a futás után nem kínzott meg az erősítéssel is, szóval volt időm összekaparni magam, hogy aztán bioszból ötösre feleljek. Nagyon szeretem a bioszt, így szégyennek éreztem volna ha ötösnél rosszabb jegyet kapok.

A rajz és az ének tanár már feladta, hogy rábírjon engem arra, hogy aktív legyek az órákon. A rajz még csak-csak megy, de az éneklés... az felejtős. Világ életemben botfülem volt, pedig nagyon szeretek zenét hallgatni. Bár valószínűleg nincs túl sok köze a kettőnek egymáshoz. Így volt két órám amit nagyjából azzal tölthettem amivel akartam. Mivel nincs padtársam, és nagyon barátaim sem, ezért nem zavar meg senki abban, hogy verseket vessek papírra. Mivel ma volt a barátnőm névnapja ezért úgy gondoltam írok neki egy verset arról, hogy mennyire szeretem, ha már szavakban nem tudom olyan jól kifejezni magam. Nem kellett volna...

A barátnőm konkrétan írásban szakított velem...

Azok után, hogy elmeséltem neki, hogy a legjobb barátom is írásban búcsúzott el tőlem mielőtt öngyilkos lett...

Mit ne mondjak.. nem esett jól. Ennek hála nem is mentem be a maradék óráimra, hanem inkább elmentem a kistornaterembe ahol már senki se jár...