A boszorkány

2.fejezet: Az eltitkolt testvér

Az erdő körülöttem, mint ahogy minden alkalommal, most is csodás, és nyugodt volt. Szeretek ide járni, mindig megnyugtat, még akkor is, amikor a legnagyobb bánat hajt. A fák lombjait fújja a szél, az avarban apró bóklászok és sünök zörögnek, valahol egy tücsök ciripel, egy másik oldalról pedig a kabócák zenélnek. Annyira kellemes itt a mohán üldögélni, a Gyöngy-folyó kis vízesésénél. Ez a kedvenc helyem. Még ülök itt egy kicsit, aztán újra bele vetem magam a gyűjtögetésbe. Már találtam egy szép kék lapis lazuli követ, egy hegyikristályt és néhány érdekes növényt is, amiket otthon aztán kiszárítok vagy elültetek. Anyám azt mondta sötétedés előtt legyek otthon, szóval már csak néhány órám maradt. Néha napkeltétől napestig itt ülök a kis vízesésnél és csak hallgatom a víz csobogását, a halak lubickolását és a béka kórust. Mennyire is jó néha egyedül. 

Egy kis idő után felállok és tovább megyek alaposan kémlelve a földet és a fák törzseit. Néhány lépés után találok egy levendula bokrot telis-tele illatozó levendula virágokkal, amikből aztán szedek is egy jó csokorral. Otthon kiszárítom majd és jó lesz a szúnyogok ellen egy része, egy másik része pedig kis bűbáj üvegcsékbe vagy zsákokba kerül. De találok még kamillát, fürtfogót, vájfriszt, cickafarkot, csillaglevelet és egérfarkú kosbort is. Mind nagyon hasznosak nekünk boszorkányoknak. 

Mindent a kis tarisznyámba tettem, amit varázslattal kibővítettem, így nem látszik rajta, de nagyon sok minden elfér benne. Kizárólag otthon varázsolhatok vagy csak távol a falutól, ahol senki nem veszi észre. Nem tudom mi ennek az oka, édesanyám sose mondta meg, csak azt, hogy nem szabad, hogy rájöjjön bárki is arra, hogy boszorkányok vagyunk. Állítólag mi vagyunk az egyetlenek a Kristály-erdő és közvetlen környékén. Kész szerencse, hogy hegyesek a füleim és jobban hasonlítok egy tündéhez, mint egy boszorkányhoz. 

Időközben találok még több hegyikristályt, citrint és még néhány másféle ásványt is. 

De jó lenne elmenni egyszer a tőlünk nyugatra fekvő Perem-terület hegyei közé. Állítólag ott az egyik barlangban rejtezik egy sárkány. A sárkányok oly ritkák mostanra, hogy akármennyit látnak az emberek azt utána az egész világ tudja, merthogy igencsak kevés sárkány repked errefelé. A legtöbbünk még sosem látott valódi sárkányt, mindenki csak a mondákat ismeri, a legendákat, amik róluk szólnak. Ami engem illet nem nagyon hiszem, hogy olyan gonoszak lennének, mint ahogyan azt regélik róluk. Inkább csak védik magukat és a fészküket. A legtöbb legendában az emberek kelnek fel és indulnak levadászni őket. 

Elmélkedésem közben megállok egy kis faódúnál, amit át is kutatok néhány gomba, moha és ásvány érdekében, mivel az ódú üres, bátran meg is teszem. 

Hirtelen éles fájdalmat érzek a vállamban és összeroskadok. Basszus mi ez?  Egy...nyílvessző? Mindjárt elájulok..

Egy idegen zöldszemű leány fut oda hozzám.

-Jól vagy? Jaj úgy sajnálom, ne haragudj! Hogy segíthetek?- De mintha a vízalól hallanám a hangját. Ki ez a lány? Miért vadászott a mi területünkön? Miért lőtt meg? 

Hirtelen kirántja belőlem a nyilat, amitől azonnal felébredek és kiáltok egyet.

-AUU! -Kapok hirtelen a vállamhoz. A kezem csupa vér lesz. A lány rászorít egy rongyot, amit néhány perc múlva át is vérez.- Ki...ki vagy te?-Kérdezem még mindig sokkban.

-Én...Jenny vagyok. Itt vadásztam és egy őzet akartam lelőni, nem te voltál a célpont. Sajnálom.-Hajtja le a fejét.

-Oké és hogy keveredtél ide? Ennek az erdőnek minden szegletét ismerem és te nem vagy idevalósi.-Teljesen értetlenül nézek rá.