Kedves Naplóm, Utálom Jay-t! [ENHYPEN ff.]

•2.Rész•

❛❛°¡ - ̗̀┊[𝐩𝐮𝐛𝐥𝐢𝐬𝐡𝐞𝐝:𝟐𝟎𝟐𝟑.𝟎𝟏.𝟏𝟒.] ❝ [𝐞𝐧𝐣𝐨𝐲♡]

・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・・ ・ ・

Megkönnyebbülve léptem be a házunkba, szerencsére éppen akkor kezdett el esni az eső. Gyorsan ledobtam magamról a cipőmet, majd fáradtan felvonszoltam magam az emeletre, ahol az ágyamra vetettem magam. Az egyik kezemmel kihúztam az éjjeli szekrényem felső fiókját, amiből előhalásztam a naplómat és egy tollat is.

Kedves Naplóm!
Nem elég, hogy Jay tönkretette a beadandómat, holnap még nézhetem is azt a bamba képét a közös vacsora alatt. Remélem anyáék nem száműznek minket a nappaliba, mint legutóbb, mert nagyon kínos lenne megint egymás mellett ülve telefonozni, arra várva, hogy mikor fejezik be az evést és beszélgetést...

Még ezután rajzoltam pár dolgot a frissen írt szövegem köré, hogy ne nézzen ki annyira üresnek, azután becsuktam a naplót és visszaraktam a helyére. Talán gyerekesnek tűnhet még mindig naplót vezetni, de ameddig megnyugtat és elvonja a figyelmem, addig nem számít...
Anya és apa dolgozik, szóval nagy csend van a házban; csak a kisebb vihar hangja szűrődik be kintről. Ilyenkor szoktam általában elgondolkodni az élet dolgain. Jay és az én családom már születésünk óta ismerik egymást. Igazából nagyon is szeretem őket, kivéve a bunkó fiukat. Mióta az eszemet tudom, azóta nem képes leszállni rólam és nagyon idegesítő, mivel az okát sem tudom annak, hogy miért csinálja. Talán általános végén kezdett el egyre furábban viselkedni, bár már azelőtt sem ápoltunk valami fényes kapcsolatot. Az elején még megpróbáltam menteni a menthetőt, de vak voltam észrevenni a tényt, hogy Jay soha nem akart és soha nem is fog megbékélni. Azóta pedig így élek; tűröm a nem túl kedves viselkedését, amiről nem merek szólni senkinek. Vagy inkább nem is akarok szólni senkinek. Legalább a szülei ne tudjanak arról, milyen bunkó fiuk van. Már úgy vagyok vele, hogy kevesebb, mint egy év és érettségi után végre jó messzire mehetek innen, Jay-től jóóó messzire. Nincs az az Isten, hogy anyáék megint összebeszéljenek és egy suliba küldjenek. Mostmár én döntök arról, hogy mi legyen a jövőm; abban pedig egyáltalán nem szerepel Jay.

***

Másnap elég későn keltem, mert az előző estét sorozatnézéssel töltöttem. Nem is igazán foglalkoztam az idővel, mivel szombat lévén amúgy sem volt szinte semmi teendőm. Éppen telefonomat bújtam békésen, amikor lentről meghallottam a csengő hangját.
Gyorsan magamra kaptam az egyik kapucnis felsőmet, majd lesiettem a bejárati ajtóhoz, ahol azonnal kinyitottam azt, nem gondolkodva egy percet sem. Majdnem félrenyeltem a saját nyálamat, annyira meglepődtem az előttem álló személytől.

–Jay? Te meg mit kerese-

–Nem hozzád jöttem. - mondta flegmán, amitől elöntött az undor. Miért nem tud normálisan kommunikálni?

–Hát akkor? - kérdeztem, most már karba tett kezekkel.

–Mr.Kim itthon van? Elromlott valami a motoromban és egy kis segítség kellene.

Az egyik dolog, amit mindig furcsálltam Jay-ben, az az apa iránti tisztelete. Sokszor vacsoráztunk együtt a szüleivel és mintha a saját apjával nem jönne ki olyan jól...

–Nem, most nincs itthon, de szólok neki ha hazaért.

Jay bólintott egyet, majd zsebretett kezekkel hátatfordított és vissza is ment az előttünk elhelyezkedő házba.

Hát oké...

***

Az evőpálcikákat helyeztem a tányérok mellé, miközben az EXO "Kokobop" című zenéjére billegtem ide-oda. Jay és a szülei hamarosan megérkeznek, szóval anya megkért, hogy segítsek neki megteríteni. Nincs sok kedvem a közös vacsorához, de végülis maximum másfél óra és mehetek a dolgomra.
Vagyis csak ezt gondoltam én, mivel 2 óra elteltével anyáék még mindig jókedvűen beszélgettek mindenféle dologról, miközben Jay és én a nappaliban telefonoztunk. Az idősebb fiú teljesen kizárta a maga körüli történéseket, csak a hangos zene hangja szűrődött ki a fülhallgatójából, ami egy idő után kezdett idegesítő lenni számomra. Halkan megpróbáltam felosonni az emeletre, de a lépcső felénél megbotlottam és bevertem a térdem. A nem csendes szitkozódásomra pedig Jay is odakapta a fejét.
A fiú lazán felkelt a helyéről, majd a fülhallgatóját eltéve megpróbált észrevétlenül utánam jönni, valószínűleg ő is a szülők unalmas beszélgetése elől menekülve. Eközben én az egyik lépcsőfokon ülve masszíroztam a beütött területet, de Jay felhúzott a karomnál fogva és egyenesen a szobám felé kezdett el terelni. Miután egyenesen belökött az ajtón, megpróbáltam azonnal kérdőre vonni, de természetesen szóhoz jutni sem hagyott.

–Be tudnád fogni? - csitított el –Gondolom még egy ideig eszük ágában sem lesz befejezni a semmiről való dumálást, szóval én szépen lelépek innen, te pedig nem szólsz róla senkinek.

Már éppen hálát adtam az égnek, amiért így alakult az este, viszont amikor megláttam Jay-t az ablakommal babrálni, kérdően ránéztem.

–Ugye nem ott akarsz kimenni?

–Talán aggódsz, hogy leesek? - kérdezte egy undorító mosollyal az arcán, mire én csak megráztam a fejem.

–Azt csinálsz amit akarsz, de ha lehet, ne törd ki az üveget, köszi.

Miközben Jay kimászott az ablakon, én addig békésen levetettem magamat az ágyra. Legalább folytathatom a sorozatot, amit elkezdtem...

・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・ ・・ ・ ・

Kérlek ne felejtsétek el magatok után nyomot hagyni, legyen az egy csillag/komment!^^ További szép napot!💌