A bosszú árnyékában/Marvel fanf.

1

Amelia Bell Austin sz.sz.

New York 2012.

Próbáljuk mi is túlélni, miközben el akarják pusztítani a földet. Megint. Az mondjuk igaz, hogy nem úgy kéne életben maradnunk, hogy az életünket kockára téve, segítünk a gyerekeknek akik segítségre szorulnak. Egyelőre mindannyian külön váltunk, de tartjuk a kapcsolatot a füleseken keresztül. Hogy miért segítünk? Mivel valakiknek ezt is kell. Én azt megértem hogy most a hősök le vannak foglalva azokkal a bogarakkal, de tulajdonképpen, most azért öli meg néhány hős ezeket az ízéket, hogy az embereket mentsék meg. De akkor nem kéne figyelniük a szenvedő gyerekekre vagy felnőttekre, akik meg sérültek? De ha ők nem is, akkor nem ezért van a SHIELD? Vagy csak úgy puszta véletlenségből lett ez a neve? Ne nézetek hálátlannak, nem utálom a bosszúállókat, csak túlságosan ideges voltam és kétségbeesett, ezért tereltem el a gondolataimat. Mondjuk nem is kedvelem őket, olyan semleges vagyok velük. Azt én értem hogy le vannak foglalva a világ megmentésével, de mint mondtam más tényezőkre is figyelni kéne. De kik vagyunk mi, hogy ezt felhozzuk nekik?

- Találtam egy kisfiút és biztonságos helyre vittem. - Tájékoztatott Rox. - Ti még éltek?

- Igen. - Hangzott az egyhangú válasz.

Hirtelen Hulk teremt előttem egy jó nagy ugrással. Ahogy láttam arról a pár méterről, nagyon dühösnek tűnt. Minden felé nézett míg végül meg nem látott engem. Nem tudom miért, de mintha még dühösebb lett volna. Már ha ez lehetséges. Villám gyorsan felkapott egy így is romokban állt kocsit és felém dobta. Amit olyan két méterrel félre sikerült. El nevettem magam.

- Nem próbálod meg mégegyszer, haver? - Nevettem. Mire a zöld arca kezdett átváltani pirosá. - Na mindegy. Én viszont most lépek. Legközelebb majd újra próbálkozol. Hidd el nem szégyen, ha egy hős nem tud célozni. - Fogtam a hasam.

- HULK NEM SZERET TÉGED! - Ordított.

- EZ KÖLCSÖNÖS. - Utánoztam hangját. -Na, jó volt szép volt, elég volt belőled.

Egyre beljebb értem mire megláttam egy kislányt. Tanácstalanul állt az út közepén elkezdtem felé venni az irányt. Egy kavics darabkát véltem leesni. Így automatikusan fel néztem. Az épület mindjárt rá esett a kislányra.

- VIGYÁZZ!!! - A kislány fel vezette nagy szemeit és le sokkolt. Elkezdtem futni.

Gyorsan kellett cselekednem és meggondolatlanul. Félre löktem a kislányt, ezért én kerültem abban a pillanatban a törmelékek alá. Nem tudtam mozogni. Túl nagy volt a súly.

- Tudod hol van anya és apa? -Kérdeztem a rémült lánytól mire bólintott. - Akkor óvatosan keresd meg. Mindig nézz körül, ha valami furcsa lényt látsz, akkor bújj el és várd meg amíg elmegy. Aztán folytasd az utad anyáékhoz. Oksa?

- Ne...keressek inkább segítséget? -Szipogott.

- Nyugi... A hősök úgy is mindent megoldanak. Te csak keresd meg a szüleidet.

- És ha nem győzik le a csúnyákat?

- Öhm... Ez nem fog meg történni. A mesékből már megtanulhattad volna, hogy mindig a jó győz. - Nyögtem. Menj gyorsan  a szüleidhez. - Bólintott és elindult.

Megpróbáltam meg nyomni a fülesnek a gombját, hogy beszélni tudjak. Nehezen, de sikerült.

- Lányok...akadt egy kis incidens. Beszorultam egy rakás törmelék alá és a fejem fölött nagyon omladozik az a plafon, jön egy kis szél és nekem annyi. -Néztem az említett dolog felé.

- Hol vagy? - Kérdezte szinte azonnal Mika.

- A Franklin út.... - Nem tudtam befelyezni mivel hirtelen meg jelent vasember az égen és elkezdett valami zöld űrlényt lövöldözni, aminek az lett a vége, hogy eltalálta a kisebb plafont az pedig elkezdett zuhanni. Megpróbáltam minnél kisebbre összehúzni magam de még mindig nem tudtam mozogni, így a törmelékek becsapódtak és nálam minden elsötétült.