Tedd meg!

13.rész

Jungkook szemszög:

Azt hiszi nem tudom hogy féltékeny volt? Hisz még a vak is látta. Azt viszont nem tudom miért zavarná ha lenne valakim. Remélem nem érez irántam semmit.

Sose volt normális kapcsolatom. Hisz nálam ez nem lehetséges, hogy lehetne az? Csak egy éjszakásaim voltak. Én azokkal teljesen elvoltam. Mostanában viszont nem volt időm ilyenekkel foglalkozni. Most minden szar a nyakamba hullott.

A házba belépve a szőke hajú rögtön a szobájába indult, gondolom rögtön elkezd olvasni. Hogy lehet szeretni olvasni? Unalmas. Egyszerűen elaltat. A konyhába belépve azt hittem szívrohamom lesz. Ez az ember egyre többet van itt és kurvára zavaró. Apám! Nagyon szerethet ha kb minden nap itt van. Remélem érezhető az irónia. Ha már a kettő szemembe mondta hogy úgy utál mint a szart.

-Ennyire hiányoztam?-kérdezem gúnyosan.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan.-mondja semleges arccal.-Nem gondolod hogy megváltoztál?-húzza fel szemöldökét.

-Mármint?-nézek értetlenül.

-Amióta itt van az a semmirekellő minden szarabb. Nem foglalkozol az üzletekkel. Egyszerűen elpuhulsz! És ez nekem nem tetszik!-áll fel.

-Nekem meg az nem tetszik hogy így beszélsz róla!-állok elé.

-Fél egyáltalán tőled?

-Most már nem annyira.-rántok vállat.

-Akkor....Mi lenne ha elszórakoznál vele egy kicsit?-húzza ördögi mosolyra száját.

Talán...Igaza van? Hisz nekem nem fontos. Ő is csak egy a sok közül. Így is idegesítő hogy milyen hangnemben beszél velem. Lehet hogy le is nyugtatna és kiadhatnám a stresszt.

-Rendben.-nézek rá semlegesen.

Mosolya még nagyobb lesz. Elindul az ajtó felé, mielőtt becsukná maga mögött a nyílászárót, megszólal.

-Jó szórakozást!-neveti el magát.

Az idegesség apám miatt még jobban elönt. Az emeletre futok és szobájába rontok be. Nincs itt. Ohh, hova lettél? Elkezdem a folyosót járni. Biztos itt van valahol. A szobám előtt haladok el mikor motoszkálást hallok bentről. Kinyitom az ajtót és a szöszivel találom szembe magam. Épp egy képet szorongat a kezében. Azt a képet amin anyámmal és az öcsémmel vagyok. mind mosolygunk és élvezzük az életet. Viszont az már nem most volt.

-Te meg mit csinálsz?-rohanok oda és veszem ki kezéből az értéket.

-Elnézést. Csak nem tudtam mi van ebben a szobában és kíváncsi voltam.-kezd el körbe-körbe menni. Azt hiszem túl otthonosan érzi magát. Ez nem tetszik.

-Mond, mit képzelsz most úgy őszintén?-lököm neki erővel a falnak.

Tágra nyílnak szemei és csak néz.

-Bocsánat.-mondja ismét.

-Azt hiszem ez ide kevés lesz.-húzom mosolyra szám és fojtogatni kezdem. Azt hiszem ez lett a kedvenc tevékenységem.

Apró kezeit enyémekre rakja és próbálja eltolni őket, sikertelenül. A földre lököm és fájdalmasan nyög egyet. Le térdelek mellé és ágyam melletti szekrényből egy kést húzok elő. Szemei tágra nyílnak, de hát ez van mikor nem fogja fel mit pofázok neki.

-Remélem most majd rájössz hogy miért kellene szót fogadni és engedelmeskedni!-mondom majd a kést végighúzom combján.

Felüvölt a fájdalom hatására. A vére szépen folyik le combján, egyenletesen. Kapkodja a levegőt és pánikol. Letépem pólóját és a kést többször is végighúzom mellkasán. Üvöltése csak még több erőt ad hogy befejezzem amit elkezdtem. Mikor meguntam a vágdosást, felálltam és többször is belerúgtam. Volt hogy bordái közé, volt hogy gyomrába. A feszültség kezdte elhagyni testem. Arca könnyes volt. Zokogott. Emiatt is jutott az eszembe az utolsó csapás. A fürdőbe menve jéghideg vizet engedtem egy lavorba. Mikor tele lett a tál visszamentem a földön fekvőhöz és hirtelen ráöntöttem. Megugrott egy pillanatra és sokkal gyorsabban vette a levegőt. A vér és a víz keveredve voltak szobám padlóján. Mikor már csak zokogott a padlón felvettem és átvittem szobájába. Ott ledobtam a padlóra.

-Mond! Megértetted hogy mit szabad és mit nem?-kérdeztem az ajtóban állva.

Semmi válasz.

-VÁLASZOLJ!-üvöltök rá.

-Meg..megértettem..-mondja szipogva.

-Ennek örülök.-húzom vigyorra a szám.

Elhagyom szobáját és dolgozómba megyek. Leülök székembe és nézek ki a fejemből. Igaza lehet a többieknek?

Tényleg olyan vagyok mint az apám?