Tedd meg!

23.rész

Belépve a házba nyugodtság fogott el, hogy itt már nem történhet semmi. Szőke a kezemben, menyasszony pózban, de úgy tűnik élvezi. A konyhából kisiető nő arcát könnyek áztatják és elmosolyodik mikor meglátja a kezemben alvó szépséget. Elképesztő mennyire a szívéhez nőtt ennyi idő alatt.

A szobámba vittem, hülye lettem volna máshova. Pólóját levettem, nadrágjával együtt. Le kellene fürdenie, de olyan szépen alszik előttem, hogy nincs szívem felkelteni.

Én azért elmentem és vettem egy gyors fürdőt, gondolom nem akar arra kelni hogy elrablója vére még mindig rajtam van. Egy alsóban mentem vissza a szobába, de ahogy látom Jiminie felkelt, mivel az én pólóm van rajta. Megmosolyogtat a látvány hogy mennyivel nagyobb rá a ruhadarab, hisz majd el veszik benne. Aranyos.

Melléfeküdve ölelem át derekát és hagyom had bújjon mellkasomba. Olyan közel van hogy ha valaki ránk nézne, még egy papírlapot sem tudna berakni közénk.

Ahogy hallottam őt ismét elnyomta az álom, és nem kellett sok, engem is magával rántott.

...

Reggel kipattantak a szemeim. Jimin nem volt mellettem. Az ágyból kiugorva rögtön elkezdtem felöltözni, de amikor mentem volna ki szobából, nyílt a fürdőajtó és egy az én ruháimban lévő, kissé vizes hajú Jiminie jött ki rajta. A tüdőmben rekedt levegőt rögtön kifújtam, mintha eddig sose kaptam volna az éltető anyagból.

Értetlensége kiült arcára, gondolom nem értette miért vágok ilyen arcot.

-Baszki..-suttogom magam elé.-Máskor szólj vagy kelts fel ha elmész mellőlem! A frászt hoztad rám!-nézek a szemébe aggódóan.

-Olyan nyugodtan aludtál, hogy nem akartalak felkelteni.-mondta mosolyogva, amitől nekem is ellágyult a tekintetem.

-Máskor tényleg kelts fel!-zártam le ennyivel és hagytam hogy elkészüljön. Bár nem kellett sok dolgot csinálnia, mégis megvártam, és együtt mentünk le reggelizni.

-Mára csak egy kisebb dolgot terveztem, nem megyünk messzire. Most egy darabig nem fogok elmenni itthonról, szóval együtt töltünk pár napot.-mondtam már az asztalnál ülve.

-Rendben.-mondta mosolyogva.

A reggelit befejezve, elmentünk nagyjából felöltözni és elkészülni. Mondtam neki hogy nem kell kiöltöznie, nem olyan helyre megyünk, de valami olyat vegyen fel ami megadja a tiszteletet. Ezt kissé furcsán fogadta, de elmagyaráztam neki hogy is értem ezt.

Kocsiba ülve nem igazán szóltunk egymáshoz, ő kinézve az ablakon nézelődött míg én azt terveztem hogyan is fogok a beszédembe belekezdeni, tegnap is ezt gyakoroltam, de most jobban rajtam van az ideg.

Egy rozoga kapunál álltam meg amire nagybetűkkel volt kiírva egy szó. TEMETŐ.
Jimin furcsán nézett rám, de nem szólt semmit, kiszálltunk mindketten én pedig mellé sétálva kulcsoltam össze kezeinket. Arca ismét vörös színben pompázott de kezét nem húzta el, ami megnyugtatott.

Egy szépen kidíszített és rendberakott sírhoz vezettem. Hagytam hogy rájöjjön mit szeretnék ezzel mondani neki.

Kim Seoyun és Jeon Yunghoon.
Az anyám és az öcsém.

Rám nézett, szemei csillogtak. Várta hogy mit akarok mondani vagy tenni.
Nagy nehezen de belekezdtem a mesélésbe.

-19 éves voltam, mikor egy nap a suliból jöttem haza. A házba belépve csend fogadott, kerestem őket, de sehol sem voltak. Apám jött elő a szobájából és levezetett a pincébe. Oda belépve..-vettem reszketeg levegőt.-Anyám és az öcsém kikötözött valója fogadott. Apám kezembe nyomta fegyverem és kényszerített.-folyik le egy könnycsepp arcomon.-Megtettem...-suttogtam.-Megöltem őket!-emeltem fel hangomat. Zokogva estem térdre, de ő csak állt előttem.

-Adok neked egy választási lehetőséget. Most elmész, haza viszlek. Vagy itt maradsz velem, aki miatt csak a rossz ér téged.-suttogom felnézve rá. Sokkolva néz rám.

Ne hagyj el kérlek!