The drug in me is you || Max Verstappen fanfic||

02

- Hamilton?! - szaladt fel Daniel szemöldöke. - Hülyéskedsz velem? Rühelled. Rühelled, akkor mégis miért?

- Daniel. - sóhajtottam fel, szinte túl hangosan. - Nem tudom, oké? Egyszerűen, csak megtörtént. - Tényleg így volt, megtörtént, én meg élveztem. 

- Én azt értem, hidd el, hogy én értem. Csak tudod... - kezdett bele, amit tudom, hogy mi követett volna, ha nem fehéredik le az ausztrál teljesen. -Oh, bazdmeg.

- Mi történt? Daniel, mi van?

- Szóval... - szólalt meg mögülem egy túlságosan is ismerős hang. - Te, meg az a hülye, idióta. Szép, mondhatom.

- Max, én...

- Nincs Max, elveszett. - nézett bele mélyen szemeimbe és sóhajtott egy nagyot. -Számodra, mondhatni meghalt. 

- Max, ne csináld már!

- Mit? - tárta szét kezeit, miközben én már könnyeimet folytottam vissza. Azt hiszem, ezt túlságosan is elcsesztem. - Én nem csinálok semmit. Te dugsz Hamiltonnal, nem én. 

- Sajnálom? Őszintén, mit mondjak erre? - kérdeztem tőle, s legördült egy-két könnycsepp. - Mármint, tényleg. Verstappen, mit mondjak? Egy ideje kerülsz, mint egy leprást, mert te meg Piquetvel dugsz. Szóval, mit mondjak? Mondd el, kérlek! Mitől lenne jobb számodra? Ja, igen. Ha utánad futnék, csak azt nem kapod meg! - szinte már üvöltöttem vele, de ő mégis halál nyugodtan odalépett hozzám, szemem és szám között cikázott tekintete, dühös tekintete. - Mit akarsz?

- Az, hogy mit akarok, és hogy mit tehetek, az teljesen más kérdés. Mellesleg, mit érdekel az téged? - kérdezte tőlem, és egyre közelebb jött hozzám, ami már szinte lehetetlen, hiszen konkrétan a lelkemben állt már. - Csak, tudod. Ah, inkább bazdmeg!

- Hamilton már megtette, tudod. - vigyorogtam rá, de ezzel csak még jobban feldühítettem, így hátrálni szerettem volna, de két kezével megfogta arcomat és arra kényszerített, hogy ránézzek, s ne meneküljek. De, őszintén? Nem is akartam menekülni. - Max.

- Ne dühíts fel, kérlek. - amint ezt kimondtam, közelebb hajolt hozzám, én pedig nem ellenkeztem, megcsókolt. Max Verstappen megcsókolt. Tiltakozni akartam, hisz ő Kellyvel van, én pedig, hát, Hamiltonnal, de mégsem tettem. Akartam azt a csókot, minden egyes porcikámmal akartam azt a csókot. Olyan régóta vártam erre, mégsem tudtam sokáig élvezni, mert amilyen hévvel elkezdte, olyan hévvel is fejezte be.

Max ellépett tőlem, de csak annyira, hogy ráláthassak szemeire, amiben a vágyat véltem felfedezni. Nem értettem a helyzetet. Baromira nem értettem a helyzetet. Egyszerűen, csak a pillanatban szerettem volna lenni, de most drága ausztrál barátom megszakította.

- Meg ne haragudjatok, imádlak titeket külön-külön, meg együtt is, de... - halkult el Daniel, majd ránk emelte tekintetét és mosolyogva közelebb lépett hozzánk. - Őszintén szólva, csak annyi, hogy ez így most... mi a fasz?!

- Semmi. Határozottan egy semmi, én számára innentől halott vagyok.

- Verstappen! - néztem rá határozottan, de amint belenéztem azokba a kék szemekbe, nem tudtam megszólalni. Bűntudatom volt. Miatta és Lewis miatt is. - Azért, ez egy igazán Mad Max húzás volt, nem gondolod? Most már értem, hogy miért hívnak így, pedig azt hittem, hogy csak az utálat beszél belőlük, tévedtem.

- Elég sokszor tévedsz mostanában.

- Ezt most mire véljem? - tártam szét karjaimat. - Max?

- Kérdezd meg az újdonsült uradat, és talán akkor rájössz! - ez volt az utolsó mondata hozzám. Max Emilian Verstappen sarkon fordult, és kilépett az életemből. Jó, nem teljesen, de többet sokáig nem szólt hozzám. 

Maxszal hónapokig nem beszéltünk, ami mindkettőnket tönkretett. Nem beszéltünk a történtekről, a barátságunkról, és nem beszéltünk arról a csókról. Idegenek lettünk egymásnak ennyi év után. Idegenek.