Szüret [Eldarya ff]

17. fejezet

Két hét telt el mióta a lolos barátaim örökbe fogadtak. Két hosszú, fárasztó hét, egész napos gyaloglásokkal.

-Emeld a lábad te sörény-fétises halandó! – üvöltött rám Sylas. Körülöttünk a barátaink már nem is figyeltek ránk, ez mindennapossá vált.

-Nem én tehetek róla, hogy Isten szabadnapon volt mikor a lábakat osztogatták és különben is, nincs sörény fétisem! Te ártatlan-és-naiv-lányokat-kihasználó, szőrös neandervölgyi! – üvöltöttem vissza.

-Minek neveztél kis tetű magzat?!

-Jól hallottad vén kecske!

-Elég legyen! – fejezte be hangoskodásunkat a fővezér, a fájdalmas bakancsot viselő, Katarina.

-Kátya néni, teccik tudni ez a bácsi itt nagyon csúnya! – csak magam alatt vágom a fát, eskü.

-Lenénizel még egyszer, többet nem lesz miről lenézned. – fogta meg tőre markolatát Kátya néni, ami miatt gyors Rengar mögé bújtam. – Nemsokára a barlanghoz érünk. – nézett körbe. – Elvárom, hogy hegyezzétek a fületeket. Már az ellenség területén vagyunk.

A vörös bérgyilkos fogta magát és továbbhaladt a táborban.

Kérdő szemekkel pillantottam a többiek felé.

-Közel vagyunk Eel-hez. – suttogta mellőlem Lillia. Eel? Tehát visszatértem oda ahonnan elindultam.

-Ha vége lesz a háborúnak, végre letelepedhetünk! – dőlt rá Ivernre Sylas.

-Háború?

-Kicsi lány, azt ne mondd hogy nem vetted észre, hogy valami készülődött. – mosolygott rám Rengar. Való igaz, feltűnt hogy mostanában többen ültek a tűz köré és valamiről suttogva beszéltek, komolyra fordítva a szót. Miiko szavai jutottak eszembe a 6. fejezetből, „A háború közeledik". Katarináék tényleg szembe fognak szállni Eel-lel?

-Kapitány! Fogtunk egy kémet! – kiáltott fel egy másik madár vastaya pár méterrel arrébb. Katarina kettesével szedte a lépéseit, hogy odaérjen az új jövevényhez.

-Ki vagy és mit keresel itt? – állt meg Katarina a fekete szőrkupac előtt. A lebilincselt medve rezzenéstelen arccal a nőre nézett. Közelebb mentem volna, meghallgatni miről beszélnek, ám erre sajnos nem volt lehetőségem.

-Cherry, a segítségedre lenne szükségem. – szaladt felém egy yordle (kis cuki halálos szőrös lények), Heimerdinger. Majdnem felbukott a hosszú fehér köpenyében amíg ideért, de nem teketóriázott, rögtön el is rángatott a többiek mellől.

Elrángatott a többiek mellől, hogy segítsek megkeresni a szemüvegét ami a feje tetején volt egész végig.

Nem, egyáltalán nem feltűnő, hogy el akartak vezetni a behatoló elől........

Az estét kicsit tüzesebb hangulatban töltöttem, főleg mivel Brand mellettem ült. A többiek folyamatosan kerülték vagy terelték a fekete szőrös lény témáját, amíg a végén fel kellett adnom és beletörődnöm a ténybe, hogy róla már nem fogok semmi újat megtudni.

-Ne aggódj, egyszer majd biztos elmondják. – próbált meg nyugtatni Lillia miután a többiek szétszéledtek aludni. Erős késztetést éreztem, hogy megforgassam a szemeimet, de valamilyen szinten meg is értettem döntésüket, én nem tartoztam a nomádokhoz, én csak egy személy voltam, aki fel lett használva és aki legvalószínűbb megint fel lesz használva.

A gondolat nagyon elszomorított és hirtelen nagyon magányosnak éreztem magam. Elsétáltam és lekuporodtam egy fa tövébe. Hiába éreztem úgy, hogy megint barátokra leltem, iszonyatosan féltem attól, hogy egyedül fogok maradni. Akármennyire is szórakoztatóak voltak, fel kellett tennem a kérdést, hogy tényleg a barátaim lettek, vagy csak megjátszották magukat mint Avesben a madarak. Az a pont mái napig fájdította szívemet és úgy tűnik sikeresen megpecsételte az estémet is.

Gondolataim akaratlanul is visszatértek oda, amelyik emlékeket úgy kerültem, mint a pestist. Otthon, ott voltak anyu és a barátnőim. Vajon még gondolnak rám? Keresnek még? Ha most otthon lennék mit csinálnék? Készülnék a suliba? Egyáltalán van-e még iskola vagy elkezdődött a szünet?

Halk lépések zaja rángatott vissza a jelenbe, majd egy pár csizma jelent meg előttem a füvön.

-Jól vagy? - Rengar aggódó tekintete helyett egy pillanatra Utilita arca ugrott be. Nem mintha hasonlítanának, mármint Rengar tök szőrös, meg mély a hangja és oroszlán feje van - mégis elszomorodtam a gondolatra.

Ő volt az akiben a legjobban bíztam. Vajon Rengar is-

-Cherry, jól vagy? - a nagy oroszlán letérdelt elém és lassan felemelte a testem, mintha egy kis levél lettem volna. Nem válaszoltam, csak bólintottam.

A fehér oroszlán szorosan magához ölelt, majd elvitt a barlanghoz, ahol a többiek már nagyban aludtak. Jó sokáig dédelgetett és ringatott, mintha legalább egy kisbaba lettem volna, mire sikerült elaludnom.

Cherry felettébb sokat alszik Rengar bundáján, úgy vettem észre.. de ha olyan puha!

Egy kicsit érzelmes rész volt, elnézést!

Ha tetszett dobj meg egy csillaggal 💝