Múlt titka

9.

-Hé, Vivian várj.
-Mit akarsz töllem?- fordultam meg, miután megláttam Bobot, ahogy szalad utánnam, furdalt a lelkiismeret hogy így lehurrogtam.
-Bocs, azt hittem valaki más vagy.
-Nem gond. És hogy érezted magad?
Kicsit szürreálisnak gondoltam a szituációt. Kb 10 perce nyalt ki a volt barátom. Elmenekültem elölle, most meg itt állok a taxira várva, szemerkélő esőben és a munkatársam akit egy napja ismerek, arról akar csevegni hogy is érzem magam. Azt hiszem el kell beszélgetnem Luckyval a szerencsétlenségéről, lehet átragasztotta rám.
-Kösz jól, csak fáradt vagyok, és a fejem is fáj.
-Ismerek egy jó receptet, még az anyám tanította ha gondolod felmehetünk hozzám- mondta, miközben végig simított a karomon elidőzve a könyökömnél.
-Várnak otthon de majd talán máskor-mosolyogtam rá, nem akartam illetlennek tűnni, de egy kicsit túl tólja a nyomulását.
-Biztos hogy nem? Nagyon hamar hat és tényleg bevált gyógymód.-fogta szorosabban a könyökömet és közelebb is húzódott.
-Nem hallotta? A hölgy azt mondta hogy nem!!!-mindketten megfordúltunk és Christ láttuk ahogy mögöttünk gyilkos pillantásokkal próbálja jobb belátásra bírni Bobot.
-Tényleg nem. Esetleg holnap egy ebéd?-hagytam figyelmen kívűl Christ és mivel megjött a taxi, és még Bob is elfogadta az ajánlatomat így beszálltam a kocsiba és megadtam a címem. A kocsi ajtó egyszer csak kivágodott és Chris lükdösött bentebb, több helyet kérve.
-Nem mehetsz csak így el. Most nem.-nézett a szemembe miközben becsukta maga mögött az ajtót.
-Ó dehogy nem. Mit tudnál ellene tenni?
Mondtam neki naívan. Még püffögtem is neki mosolyogva.
-Csak figyelj-kacsintott- Kérem, Uram a hölgy velem van. Ha nem kérdez semmit és elvisz erre a címre adok magának ezer dollárt.
-Ezt nem teheted. Mit gondolsz mit csinálsz?
-Azt amit már nagyon rég óta meg kellett volna tennem. De ezt majd otthon megbeszéljük.
-Velem aztán biztos hogy nem beszélsz meg semmit, vagyis ma biztos hogy nem. Haza kell mennem nemsokára elmegy a bébiszitter.
-Töllem oda is mehetünk. Akkor erre a címre kérem Uram.
-Honnan tudod hol lakunk?
-Ugyan édes, enyém az egész épület.-dőlt hátra, mint aki jól végezte a munkáját.
Akkor azért volt furcsa hogy mi kaptuk meg a házat. El intézte nekünk. Megmondom az őszintét roppant ideges vagyok, mert most tényleg haza jön velem. De elég izgalmasnak is találom a szituációt.
A ház elött leparkolva alig akartam kiszállni a taxiból. Még egy utolsó próbálkozás képpen el búcsúztam Christől hátha veszi a lapot.  De csak kuncogott egyet és azt mondta siessünk, mert még jobban esni fog.
-Figyelj Chris, tudom még nem beszéltünk erről az egészről, de kérlek ne rohand le.- mondtam ki egy szuszra a liftben.
-Nézd, 13 éve elhagytál úgy hogy terhes voltál. Valószínűleg töllem. Most hírtelenjében vissza jöttetek. Kisebb nagyobb gondom is van annál te mit szeretnél. Van rolla fogalmad én min mentem keresztűl? Ha nem haragszol meg 13 évet elvesztegettem a lányom nélkül és többet nem fogok.-

Huhh nem is tudom mit mondjak neki. Egyszerűen letaglózott. Csak a földet bámúltam mint aki valami roszat tett. De én semmi roszat nem tettem igaz? Hisz ő csalt meg akkor. Ezekre még vissza térünk mert a lift csillingelve megállt a lakásunknál.
-Lucky megjöttünk.-kiabáltam, miközben felakasztottam a kis kabátom-vedd le a cipődet a kabátodat ide akaszthatod.-
Hallom ahogy reccsen egyet-egyet a padló Lucky lába alatt.
-Mi az hogy megjöttünk? Csak azt ne mond hogy Sara néni idáig követett... milyen vicces lenne igaz?-magyaráz Lucky és a szokásos módon be nem áll a szájja.-tényleg szerinted mit vacsizzunk? Úgy hallottam a sarkon finom az olasz kaja. Én kívánom a tésztát és ...- éssss megakadt a szó benne ahogy meglátott az apjával. Kicsit feszeng a szituáció miatt ez tisztán látszik. Senki nem mozdul. Mindenki bámul mindenkit. Én Christ szugerálom, hogy szólaljon meg. Chris a lányunkat, valószínűleg most fedezi fel a hasonlóságokat. Lucky pedig engem és talán arra gondolhat hogy akkor mehet e az olasz kaja.
-Hello- köszön Lucky.
-Szia én Chris vagyok és..
-Tudom ki vagy.- nézett Lucky a szemében, majd egyszer csak megfordúlt rám pillantott majd megszólalt.
-Akkor mehet az olasz? Felhívom. Chris te itt vacsizol?-
-Ha nem gond, örömmel.
És már szaladt is hívni a kajáldát.
Bentebb tessékeltem a vendégünket. Leültünk a konyhába. Kinyitottam egy bort és kiittam a felét, majd csak aztán töltöttem Chrisnek.
-Tudja hogy kivagyok?
-Persze hogy tudja. Azt hiszed valaha is titkoltam?
-Akkor miért nem kerestetek? Ha biztos voltál benne hogy én vagyok az apja. Jogom volt tudni rolla.
-Jogod az volt, csak akaratod és elszántságod nincs a dolgokhoz.
-Ez mit akar jelenteni?
-Majd akkor elmondom, ha te is elmondod mit értesz az alatt ha a tiéd a lányunk. Nézd nem kell nekem hinned. Az anyakönyvében is a te neved szerepel mint apa. Nem kell elfogadnod de ez van. Eddig is megvoltunk nélküled, és ha valamikor vissza szeretnéd kapni azt amit eddig adtál semmi akadálya...
-Várj várj, mit adtam én nektek? Azt sem tudtam élsz e vagy halsz. Tudod mennyit mentem az után hogy megtaláljalak? Hány hónapot, sőt éveket töltöttem azzal hogy tudjam hova költöztél. Viv én nem tudom miért hagytál el.- emelte fel egy kicsit jobban a hangját.

Ez annyira nem tetszett. Igazából a fél üveg bor és a fáradság miatt teljesen összekuszálódott minden. Most nem értek semmit. Akkor megcsalt vagy sem? És tényleg a végén igazam lesz hogy nem is ő küldi a pénzt nekünk hanem az anyja.

-Chris mióta megszületett Lucky, azóta minden hónapban egy nagyobb összeget utalnak a számlámra.
-Nem én utaltam. Ha tudom hol vagy a lányommal, akkor magam vittem volna el a pénzt amire szükségetek volt. Vagyis nem ez nem igaz. Akkor én is ott éltem volna veletek, a családommal. Csak is te számítottál és számítasz most is. Meg persze most már a lányunk. Viv úristen el sem hiszem. Hogy titkolhattad el? Annyira hasonlít rád. Gyönyörű.
-Akkor kezdődött minden amikor a vasárnapi vacsorát megejtettük a szüleidnél.- Chris egy aprót bólintott, mint aki érti és várja hogy tovább meséljem. Mindent elmondtam neki azt hogy láttam a képet, a lefizetést is egésszen mostanáig. Nem akarta elhinni. De nem is kellett. Elmesélte hogy csak egy ebédet töltött el vele és akkor készűlt a kép. Akkor közölte Chrissel hogy beteg. Miután én elhagytam évekig keresett, és csak aztán álapodott meg mellette. Tudta hogy nincs sok hátra és csak támasz kellett neki, nem egy társ.
-Gondolom édesanyád is támogatta az ötletet.
-Nos igen, a két cég egyesűlt. Most pedig egyedűl én vagyok a tulajdonos.
-És a bárral miujság?
-Viv amikor oda hivattalak a bárhoz, hogy beszéljünk én azt akartam éppen elmondani, hogy a tulajdonos én vagyok a társ tulajdonos pedig te. Én sosem mondtam le rollad. Igaz hogy csendes társ vagy hisz azt sem tudtam hol élsz, vagy élsz e egyáltalán, de ez a kettőnk álma volt ezt senki nem vehette el töllünk. A bár volt az egyetlen hely ahova menekűlhettem.- sírtam. Istenem nem is tudom mióta nem könnyeztem. Azt hittem már kiapadt minden könnycsatornám.

Aznap este nem beszéltünk meg mindent, koránt sem. De nem is ez volt a lényeg, hanem az hogy apa és lánya találkoztak. Igaz hogy Lucky már mindent tudott amit tudnia kellett, de Chrisnek ez teljesen új szituáció volt. Bevallom ahogy néztem őket, hogy a kanapén esznek egy quiz műsor közben, és azt játszák melyikre ki tudta helyesen a választ. Megmelengedte a szívemet. Elképzeltem ahogyan Chrisel együtt neveljük fel a lányunkat. Milyen boldog évek lehettek volna.