Az élet pofonja

Sikertelen Öngyilkosság

Elkészültem. Persze még volt majdnem 3 órám, addig hozzá láttam, Livolni. Egyre több kérdést kaptam, amit mind megválaszoltam. Rajöttem 2 óra múlva, hogy a hajammal nem kezdtem még semmit, és a sminkem sincs sehogy. Hozzá láttam, azt csinálni. Anya bejött a szobámba. Mikor meglátta, hogy előbe vagyok akkor leült és beszélgetett a nézőkkel. Megunta ezért kimenet. Nagy megkönnyebbülés, voltak számomra. Persze nem álhatta szó nélkül, hogy ne kössön bele az öltözékembe. Vehettem át. Csodás. Pár ruhát kiválasztottam és megmutattam a nézőknek, hogy nekik melyik legyen.

Az első választás, ez a gyönyörű lila volt. Nekem ez a legkonfort zonához közelibb ruha.

Ez, ez az a ruha amit sehova sem vennék fel. Tisztába voltam azzal a ténnyel, hogy anya biztos ezt választaná ki. Ebbe a ruhába nem lehet nagyon járni se, mert eléggé ki van belőle, úgy minden. Igaz, hogy ebben a ruhában nézek ki a legjobban, de ez mellékes.

És van ez. Hát ehhez, szavak sem kötnek. Még soha az életben nem volt rajtam. Nem igazán szántam rá magam, hogy megnézzem magam benne, de ami most fogadott az valami elképesztő. Megvan szerintem melyikben megyek. Elkészültem, véglegesen. Anya jött fel, hogy indulunk. Gyorsan a kezembe kaptam a cipőt és indulhatunk. Nem tudom, hova megyünk, azt meg végképp nem, hogy kihez. 4 perc múlva oda is értünk. Egy nagy és szép ház, volt. Egy csomó autó állt a ház előtt. Persze Stormi a hátamon utazott. Egyensúly érzékem 2000. Kopogtunk. Egy korom beli lány nyitott ajtót. Haja sötét barna, és tetőtől talpig csillogott.
-Gyerekek be. - mondta.
-A cipőt le vegyük? - kérdezte anya.
-Nem kell. - mosolygott. Legszivesebben leütöttem volna. Nem tudom miért, de olyan érzésem volt, hogy rosszat akar. Bentebb mentünk. Stormi még mindig a hátamon volt. Nagyon élvezte, hogy magason van. Egy idősebb férfi lépett oda hozzánk, és üdvözölt.
-Nagyon szép vagy... - hatás szünetet tartva a nevemnél.
-Cleo. - helyettesítettem ki.
-Igen, Cleo. És nagyon jó egyensúly érzéked is, hogy ilyen cipőben elbirod Stormit.
-Köszönöm. - mondtam. Ez a csávó ugyan úgy, mint az ajtó nyitó lány sem szimpatikus.
-Menj fent vannak a többiek, de szólok Avanak és ő felkisér. - mondta.
Na már csak ez hiányzott. Az a lány jött oda élem, aki ajtót nyitott. Gondolom apuci kicsi lánya. Nem mintha én nem az lennék mostanába, de én lagalább mindenki kicsi Cleoja vagyok. Juj, ez elég kényes volt. Jó vissza fogjuk magunkat.
Persze, már tisztába tettem magam azzal a ténnyel, hogy Waltonék is itt lesznek, hisz Ava Jaden csaja, szóval ja. Mire felértünk, szóltak, hogy ideje vacsorázni. Szerencsére, gondolnak az olyanokra, mint én aki Vega. Bár lehet, hogy csak miattam, volt Vega kaja, de mindegy. Vacsora után, mint minden buliban zene, meg iszogatás volt. Nekem volt internetem. Nagyba bele voltam merülve a telefonomba, mivel Jaylával kibeszéltük a közöttünk ülő parocskát. Jayla elment, valahova és én megint magamra maradtam. Kimentem egy kicsit a kertbe. Próbáltam átgondolni a jövőmet meg ilyesmi. Ha mindenki ezt mondja, pedig nagyon nem azt csinálja. Én se. Pár képet és videót csináltam. Találtam egy kistavat  és leültem a szélére. A lábamat pedig a vízbe logattam.
-Szia! - halottam messzebbről. Gondolom azért köszönt messzebbről, nehogy a megijedtek.
-Szia! - köszöntem, hátra sem fordulva.
-Mizu?
-Semmi sok.
-Az jó, leülhetek?
-Persze gyere. - csináltam magam mellet helyet. - Javon. - szóltam neki.
-Hm? - nézett rám.
-Valami rossz történik, érzem. 
-Nem tudom, de nekem sem tetszik ez az Ava.
-Nem én nem róla beszélek, hanem úgy amblok. Az életről.
-Miért gondolkodsz ilyen nagy dolgokon, hisz még csak 15 vagy.
-15?! - kérdeztem vissza.
-15. Én pedig 16.
- Igen azt tudom.
Ültünk néma csendben, mikor a telefonom kijelzője felvillant. Tessa írt valamit.
Szia Cleo, ha ezt az üzenetet olvasod, akkor már én fentről vigyázok az én drága bartnőmre, aki minden nap felvidította a napjaimat. Tudnod kell, hogy soha nem feledlek, és remélem te sem engem. Sajnos egy betegségem volt, amiről te és én sem tudtam. Sajnos ez a betegség a rák egyik fajtája volt. Ez még teljesen új volt, számunkra is. Nem úgy mutatta ki magát, ahogy kellet volna. És figyelj kislány, ne sírj miattam, én jó helyen vagyok. Fent és a szívedben is. Ha nem hangsúlyozta volna elégszer, szeretlek, és fent leszek.

Sírva értem a végére. Vissza írtam neki, hogy ha igaz akkor küldje el a titkos üzenetet. Ezt az üzenetet csak mi értettük meg, és csak mi tudtuk mit jelent. Nemsoká megjelent az üzenet.
0203ct04

Azonnal kitört belőlem a sírás, még annál is jobban, mint eddig. Javon magához ölelt, és vigasztalt, vagyis csak próbált. Bementem a házba. Az a hülye férfi oda akart, vinni táncolni, de én kimerülten. Felvettem a cipőmet és elkezdtem haza felé menni. Elég késő volt. Már ismertem az utcát amiben mi laktunk. Már nem bírtam rohantam haza. A könnyeim még mindig patak ként folytak az arcomon. Rá kellet eszmélnem arra, hogy nincs nálam lakás kulcs, amivel be bírnak menni. Leültem az útszegélyre és ott sírtam. Javon követett, és le ült mellém. Beszélgettünk egy kicsit. Valamennyivel könnyebb volt, hisz éreztem, hogy Tessa küldte nekem Javont maga helyett. Javonnel vissza mentünk a buliba. Én megálltam, mert kikötödött a cipőm, és igazítottam magamon. Egy halk hanghoz hasonlót hallottam a fülem mellet. Valami olyasmi volt, hogy "Ne sírj!" Én eleve félek az ilyen dolgoktől meg minden, de ez olyan megnyugvás volt. Tessa szellem vagy hangja volt, egy nő szerint, aki a buliban volt. Valami jósnő vagy mi volt.
Haza ment már az egész kiscsalád, hisz mindenki fáradt volt. Anyának elmeséltem, hogy mi volt. Szegény anya lesokkoltan hallgatta. Persze ilynskor jönnek azok a pillanatok, hogy menjünk el valahova nyaralni. Ja. Náluk is ez jött. Kifogás képpen, persze az volt, hogy össze barátkoztunk egy kedves családdal és nagyon jóba lettünk. Remek. Ja és ez a család a Walton család. Még jobb. Már holnap kora hajnalba indulunk. Hiába mutattam azt, hogy már nem bánt a Tessas ügy, de legbelül azt éreztem, hogy egy darab a szívemből kiszakadt, amit be kell töltenie valakinek.
Egészen kora hajnal úgy 3 óra felé feleltem. Jött egy sugallta, hogy nekem meg kell halnom. Kimentem a tetőre, jó magason volt, úgy 2,5-3 méter magason voltam. Lenéztem.
-Cleo le ne ugorj! - hallottam.
-Nekem Tessa mellet a hejem.
-Cleo, most apád kimegy érted, jó?
-Nem! - mondtam kissé habozva - ha közelebb jön én messzebb megyek, ami azt jelenti, hogy leugrok.
-Jó, rendben. Nem megy ki érted, de gyere be. Nem kell ezt csinálnod. Tessa se akarná. - mondta anya. A vér egy pillanatra belém fagyott. Megfordultam es indultam vissza. Azonban hirtelen megcsúszott a lábam. Elkezdtem lefelé esni. Becsuktam a szemem és csak zubantam. Bele törődtem abba, hogy nekem soha nem lesz jó semmi. De ezen már nem kell filóznom többé, ha meghalok. Nem értem le a földre, valaki karja közé estem. Nem értem, hogy bírt elkapni. Kinyitottam a szemem. Jaden? Lehejezett szépen lassan a földre, majd arréb ment. Javon lépett oda hozzám. Javon? Mit kersenek itt? Mindegy. Legalább túléltem, a Walton tesóknak köszönhetően.