A Tökéletes Város Fia

IV.

A Város másnap sem láthatta a napfényt a borús felhők mögül és délutánra pedig olyannyira elkezdett zuhogni, hogy a magas épületek csak úgy eltűntek az eső és a városra telepedett homály mélyében.
Olíviával azt beszéltük meg, hogy a tanítás (számomra verseny) után elmegyünk az északi plázába, így aztán az iskola árkádjában vártam a lányra bízva abban, hogy még mindig hűen követi az új "diétáját". Amennyiben ugyanolyan erős maradt, mint legelső alkalommal, biztosan sikerült neki a második tiszta napjának nagy részét lebonyolítani.
Kívülről figyelve a Város lakosait ez a neon kék szer olyannyira addiktív volt, hogy talán csupán a legerősebbek voltak képesek legyőzni a vágyakozást annak kellemes illata, édeskés íze és hívogató hatalma ellen. Ha ilyen egyszerűen lehetne az ember tökéletes, soha nem fordult volna meg a fejemben a tiltakozás az ellen, hogy az embereket belekényszerítsék e lé elfogyasztására!
Olívia nem késlekedett, hamarosan az árkádok védelme alatt sétált felém. (A városban nem volt szokás rohanni, hiszen minden ember pontos. Legalábbis kellett lennie.)
- Szép délutánt Frank! - köszönt vidáman a lány. Még mindig követi a diétát. - Indulhatunk? Sajnos rossz az idő így nem sétálhatunk, de megnéztem és a busz hamarosan itt lesz.
Hang nélkül biccentettem.
- Van már ötleted ahhoz, hogy hogyan... - vette le hangerejét a lány. - ...tesszük más színűvé az anyagokat, amit megszerzünk? - húzta ki táskájából esernyőjét a lány. - Tanakodtam rajta, hogy milyen anyaggal lehetne kiszívni a vörös színt.
- Ha tudnám, már te is tudnád. Cannelita azt mondta, hogy ne aggódjunk ezen, ő megoldja. - feleltem. Kíváncsi voltam, hogy az öreg hölgy mit rejt tarsolyában. Azt sejtettem, hogy hasonlóan gondolkodik ebben, mint a lány, valamilyen kemikáliákkal fogja megoldani. De nem biztos.
- Gyerünk, itt a buszunk! - vágtam át a lánnyal az esőn, bemenekülve a járműbe, a már szinte földet felhasító zuhatag elől.

• ● --- ● •

Az északi pláza ebben a zuhogó viharban tele volt ácsorgó városiakkal, akik inkább a modern, üvegtetejű, többemeletes épület reklám hologramjai, rendezett növényei, illetve leginkább vörös és fehér üzletei között várakoztak arra, hogy elálljon az eső, mint hogy elinduljanak.
Olíviával és Cannelitával, még a tegnapi este folyamán összeírtunk egy listát, hogy mire van szükségünk, így aztán visszaemlékezve a listára (hiszen ha elővettem volna a listát, a plázában lévő kamerák hamar lebuktatták volna szándékainkat Kleó előtt) megálltunk a pláza szívében, ahol egy hatalmas kijelző világított jelenleg a következő órákban bekövetkező időjárást mutatva az embereknek.
- Találkozzunk itt egy 20 perc múlva, amint megtaláltuk, amit keresünk. Jó?
- Pontosan itt leszek, Frank, ne aggódj! - egyezett bele a lány, majd sarkon fordult, elindulva valamelyik üzlet felé, amit ő rá bíztunk. Cannelita a lehető legkevésbé feltűnő módon akarta megtervezni az előkészületeket is, így aztán abban maradtunk, hogy mindkettőnk másik boltban vásárol, így a kamerákat figyelő őrök nem gondolhatnak véletlenül sem arra, hogy valamire készülünk.
Azon kaptam magam, hogy megjártam a varrószer üzletet és már a papír-írószer boltban sétafikálok, kezemben egy köteg papírral, filcek után kutatva.
Meg is találtam őket, viszont elvenni nem tudtam, mert egy velem egykorú, vörös hajú városi polgár elállta utamat, akinek alakjában felismertem évfolyamtársamat. Vele - visszaemlékezve a névsorolvasásra - a mai napon versenyeztem az első fordulóban. Az a hír járta remek esze van és egy elég komoly ellenfél mindenki számára, így résen kellett lennem és a lehető legjobban felkészülnöm, ha le akartam győzni.
- Elnézést, arrébb tudna állni? - vettem fel gyorsan Frank állandó jókedvét, megjátszva hogy nem ismertem fel. - El szeretnék venni pár tollat.
- Bocsáss meg! Itt vannak, kedves városi polgár! - vett el nekem pár filcet a diák, aki nem ismert fel egyből. Nincs a hangjában túlcsengő öröm. Ezt jól hallom?
- Oh! Üdv, Rowan! Nullton Frank vagyok, én is versenyeztem ma veled. Köszönöm, hogy odaadtad!
- Szép délutánt Frank! - ismert fel. - Hogy ment neked a verseny első fordulója? - érdeklődött, most már sokkal vidámabb hangszínen.
- Remekül, remélem te is tökéletesen teljesítettél! - játszottam szerepem.
- Ebben biztos vagyok! Következő fordulóban találkozunk. Szép délutánt kívánok, Frank! - köszönt el, majd miután én is elbúcsúztam tőle eltűnt a sorok között. Menekül előlem. Lehet ő is egy közölünk? Ez persze csak feltételezés, de a hanglejtése még sem volt a beoltottakhoz képest megszokott... Lehet egyszer el kellene kapnom.
Gyorsan kifizettem mindent, - elég volt a ingemen lévő kitűzőt leszkenelnie egy gépnek és automatikusan levonták számlámról az összeget - majd elindultam megbeszélt találkozó helyünkre.
Megérkezve a pláza szívébe, nem messze tőlem egy női android beszédére lettem figyelmes.
- Ne aggódjanak polgáraink, hatékonyak és gyorsak vagyunk, maguk szinte azonnal mehetnek dolgukra. - magyarázta egy idősebb párnak az android.
Hamar beugrott, hogy ezeket az ellenőrző andoridokat, Kleó még csak két hete helyezte el Városban, így elég nagy újdonságnak számítottak a lakosok számára. Feladatuk az beoltottak ellenőrzése volt a nagyobb gócpontokon, ezzel "védve" a polgárokat. Furcsa módon idáig egyszer sem találkoztam velük, így nem eddig a pontig nem tudtuk egymás életét keseríteni.
Csak hogy valami információt is megtudjak ezekről az androidokról, megvártam (szép messziről szemlélve), amíg elvégzi feladatát.
Az android kezéből egy kicsi gömb alakú szerkezet bújt elő, amivel se perc alatt végig simított a két idős előtt. Amint végzett és a szerkezet visszabújt kezébe, tenyere másodperceken belül kéken pittyent egyet. Ez alól sehogyan sem bújok ki! A szervezetem nem tudja elszínészkedni azt, hogy be van oltva! El kell innen tűnnünk Olíviával minél hamarabb. Csak hol van a lány?
- Mehetnek kedves polgárok, az ellenőrzés véget ért! - hálálta meg a két idős idejét, majd elindult a többi ember tesztelésére.
Tudtam nincs sok időm, így megszegve ígéretem, elhagytam találka helyünket, hátha megtalálom a lányt, még mielőtt nagy baj lenne.
Biztosan nem egy ellenőrző android van az épületben! Ha Olívia vagy én véletlenül is beléjük botlunk, annak végzetes eredménye lehet! De hol lehet társam?
Olíviát hamar meg is találtam, csupán annyi volt a gond, hogy felettem lévő emeleten bóklászott.
Ha még csak egy android sétált éppen a lány irányába, akkor nem lett volna akkora baj, de olyannyira szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hogy még két android is igyekezett fel a pláza centrális mozgólépcsőjén.
Ekkora balszerencsét! Most hogyan húzzam ki a bajból a lányt? Ha éppen őt akarják tesztelni semmit nem tehetek érte. - bámultam a fenti jelenetet. - Először felmegyek, csak ott tudom eldönteni mit tehetek. - indultam el Olíviához, remélve ő nem érzékeli a szituáció veszélyét.
Egy évezrednek érződött, mire a mozgólépcső felért az első emeletre, de ha nem akartam magamra felhívni a figyelmet, nekem is bele kellett olvadnom a városiak nyugodt sorába.
Olívia láthatólag nem azon tanakodott, hogyan ússza meg a találkát az androiddal, hanem inkább azon, hogy melyik üzlet kirakatát bámulja, miközben várja a 20 perc leteltét. Ezeket a pillanatait addig amíg lehetett ki kellett használnom.
Olívia nem tudhatja meg milyen veszély van mögötte, mert akkor benne van a pakliban, hogy kiborul és lőttek békés távozásunknak.
Végre én is felértem Olíviához és a leggyorsabb tempóban, - amiben még nem tűntem ki az emberek közül - hozzá sétáltam.
- Olívia! - szólítottam meg a lányt. - Megtaláltalak.
- Frank? Nem arról volt szó-...
- Hamarabb végeztem, gondoltam megkereslek. - értem oda hozzá, majd egy mozdulattal elkaptam vállát és a mozgólépcsőhöz fordítottam, hogy nehogy meglássa a mögötte sétáló halált.
Minden hálám Kleóé, hogy ilyen remek innovációkat vezet be!
- Nekem is sikerült mindent megszerezni, de gondoltam még körülnézek. Nem kell még más?
- Nem, ha te mindent megszereztél. - indultam elvezetve az androidoktól minél messzebb a lányt. - Szerintem mehetünk haza.
- Rendben hát, Frank. Csupán azt sajnálom, hogy az eső nem állt el! - pillantott ki a pláza hatalmas üveg ablakain.
Közelítve a be- és kijáratához az ellenőrzések száma drasztikusan megnőtt, így nem csak hogy szinte lehetetlen volt elkerülni az androidokat, hanem még Olívia is észrevette a bajt.
- Ezek azok az androidok, amiket Kleó úr nem rég bejelentett? - lassított le. Ha pánikba esik itt kell hagynom.
- Nem bájosak? Segítenek a rendet és figyelmet fenntartani. - álltam meg, reménykedve, hogy Olívia nem akad ki. - Nem akarsz benézni abba a boltba? - mutattam véletlenszerűen balra. - Rengeteg izgalmas könyvet találunk odabent.
Olívia elég gyorsan vette a lapot - ő is hamar felfedezte, hogy az emberek felülvizsgálatát végző szorgos gépezetek felénk tartottak - hevesen bólogatni kezdett.
Köszönöm Olívia. Nem kell, itt hagyjalak.
Éppen fordult volna meg, amikor a lányt és még néhány városi polgárt, az ellenőrző masinák hada elő menekülő nő csúnyán oldalra lökte.
- Hagyjatok békén! - üvöltötte torka szakadtából, miközben próbálta elérni a kijáratot, kikerülgetve az őt egyre jobban körbefogó és vészjóslóbban méregető androidokat és polgárokat. - Nem értitek, hogy minden rendben van velem!? Minden rendben van, én mindennap oltom magam! Én is tökéletes vagyok, mint ti! Akárcsak ti! - szorította arcára maszkját, remélve ez a színjáték még segít rajta.
A városi polgárok egyre távolabb hátráltak a nőtől, és ahogyan tudtak, kitértek útjából.
- Oltatlan!
- Rá se nézz, lányom! Te soha ne légy ilyen! Ez a legnagyobb bűn, amit el lehet követni....
- Tökéletlen! Tökéletlen!
- Félek, mama! Mi lesz vele? Szörny lesz, mivel nem oltotta magát?
- Tűnjünk innen. - suttogtam felsegítve Olíviát. - Ameddig lehet, el kell mennünk.
- Nem hagyhatjuk csak úgy ezt! Nem tehetünk valamit? - bámultuk a jelenetet. - Ő is olyan, mint mi. Mint én! Frank, nem hagyhatjuk cserben!
- Nem, ha odamegyünk nekünk is vége. - fogtam szorosan karon, érezvén, már menne a hölgyhöz. - Sajnálom, Olívia. Most még nem lehetünk hősök. - indultam a kijárat irányába, némán gyászolva elbukott oltatlan társamat.
- Sajnálom... - makogta Olívia.
- Ostoba androidok! - esett kétségbe a nő, hiszen már nem volt hova menekülnie. Jelenleg minden szem rajta állt, de a tekintetek nem tudták őt megmenteni, attól, ami rá várt. Egy tökéletes soha nem segíthet egy tökéletlenen, mert a legvégén maga is megkarcolódik. - Én is tökéletes vagyok, mint ti! AGH! - esett össze ájultan az androidok kezéből előbúvó sokkoló hatására.
Nem kellett végignéznem, hogy tudjam mi lesz ennek a hölgynek a sorsa: a rendfelügyelők elviszik a főtoronyba és elkezdődik számára a rehabilitáció.
Újra tökéletes lesz. Kleó szerint.