Soobin x HueningKai
Zuhogott az eső. Egy ideje már jég is csatlakozott hozzá, egyre jobban féltettem Yeonjunt és Kait akik nagyjából 20 perce mentek el. Lassan vissza kéne érniük, meg fognak fázni. A vízforraló hangos kattanással leállt én pedig óvatosan a bögrékbe öntöttem a forró vizet, és beledobáltam a filtereket. Hirtelen kivágódott az ajtó és a két szétázott pulcsis fiút pillantottam meg. Soha többet nem engedem ki őket (főleg a fiatalabbat) kilenc ór után az utcára.
- A rohadt életbe! Amikor elmentünk még csak csepergett! Bassza kutya, a jó édes- kezdte a szidalmazást Yeonjun, de egy intéssel leállítottam.
- Jó vagytok?
- I-igen! - válaszolt remegve Hyuka. Elé térdeltem és óvatosan leszedtem róla a teljesen elázott cipőt és zoknit. Yeonjun is ugyan így tett mielőtt felment volna a szobájához tartozó fürdőbe. - S-Soobin, meg tu-tudom csinálni! - ellenkezett amikor a pulcsijáboz nyúltam.
- Tudom, de szeretném én csinálni. - vontam vállat. Ettől persze kissé zavarba jött, de hagyta had csináljam. A pólója is át volt ázva, mindene. - Gyere felviszlek! - tartottam a kezemet, mire készsgesen tartotta a lábàt, hogy meg tudjam emelni és menyasszony pózba a szobámig vigyem, az ugyanis közelebb volt, mint az övé. Vizes, szőke haját megéreztem a nyakhajlatomban, amikor oda döntötte a fejét. Aranyos...
Letettem a fürdőszobában és amikor biztos voltam abban, hogy megáll a saját lábán elhúztam róla a karjaimat. Megnyitottam a zuhanyt és elég melegre állítottam. Leszedtem Hyukáról a pólójàt és a nadrágját, majd menni készültem mondván, hogy 'innentől nem segítek'. Màr a kilincsen volt a kezem amikor hideg ujjacskái a csuklómra fonódtak.
- Ne menj el! Kérlek...! - értetlenül fordultam hàtra hozzá.
- Miért ne menjek? Szeretnéd, hogy megfürdesselek? - poénkodtam, ő viszont bólintott. - Azt szeretnéd? - csodálkoztam.
- Ühümm! Te is fürödj velem!
- D-dehát...
- Kérlek~! Légyszíves! - bújt hozzám. Őszintén gőzőm sincs mit miért mondtam és tettem az elkövetkezendő pár percben, az agyam kikapcsolt, csak csinàltam amit akartam.
Mindketten mesztelenül álltunk a forró vízsugár alatt, Kai a mellkasomnak dőlve hagyta, hogy szétkenjem a tusfürdőt a testén. Amikor a combján simítottam végig, egy kósza sóhaj szökött ki az ajkai közül.
- Hát ezt meg mire véljem? - kérdeztem gonosz mosollyal, hiszen imàdtam amikor zavarba jön és az arca elpirul. Most is ez történt, nem mert válaszolni, szóval úgy döntöttem több ilyen sóhajt csalok ki belőle. Magammal szembe fordítottam, a mellkasomba fúrta a fejét, a kezem pedig a hátán végigsimítva, végül a fenekén állapodott meg. A szememet lesütve pillantottam az előző testrészére és megmarkoltam azt. Kai meglepetten nyögött fel és a körmeit a felkaromba vájta. - Mi az, talán tetszik? - vigyorogtam és kissé eltoltam magamtól, hogy láthassam az arcát.
- Igen. Nem! Vagyis...szóval csak meglepődtem...- motyogta. Úgy döntöttem màra eléggé zavarba hoztam, szóval nevetve a hajába pusziltam és kiléptem a fülkéből.
- Fejezd be a fürdést és meg ne tudjam, hogy másnak is így nyögsz! - tekertem a derekamra a tőrölközőmet, majd kiléptem onnan. Magamra kaptam a ruháimat és HueningKai számàra is kihelyeztem egy alsót és egy hoodit. Persze az ő ruháiból is hozhattam volna neki, de biztos vagyok benne, hogy ez jobban fog rajta állni.
Lecammogtam a korábban elkészített teákért és mindenkinek vittem egy bögrével. Amikor visszatértem a szobámba Kai az általam kiválasztott pulcsiban ült az ágyamon és minél inkább lejebb huzogatta a combjára. Amikor észrevette a kezemben a teát felcsillant a szeme és érte nyúlt. Óvatosan átadtam neki, aztán az ágyra hasaltam.
- Soobin!
- Igen? - fordítottam felés a fejemet és álmoskásan vártam, hogy folytassa.
- Te előbb...flörtöltél velem? Mármint ezt általába Yeonjun szokta csinálni, de rá mérges vagy ilyenkor.
- Együtt fürödtél Yeonjunnal? - húztan össze a szemöldökömet.
- Mi? Nem! - vörösödött el. - Csak ő szokott simogatni, meg puszilgatni, te meg mindig azt mondod, hogy nem flörtöljön velem. De te most ugyan ezt csináltad!
- Én...- gondolkoztam és hirtelen leesett, hogy én tényleg flörtöltem vele. És még csak észre sem vettem. - Azt hiszem. De ha szeretnéd abbahagyom.
- Ne! - kiáltott mire elmosolyodtam. - Úgy értve engem nem zavar...- vörösödött el és beharapta az ajkait. - Igazából nagyon is tetszett.
- Oké, zárjuk le ezt a beszélgetést és aludjunk. Szeretnél velem aludni?
- Igen. - bólintott és letette a bögréjét, majd mellém feküdt. - Tudod mit, nem!
- Oké. - mondta és ugyan úgy feküdtem tovább, pedig legszívesebben magamhoz szorítottam volna és örökre ide láncolnám.
- Nem, én arra gondoltam, hogy nem zárjuk le a beszélgetést! Hyung, tetszel nekem és az is tetszett amikor hozzám értél, sőt többet akartam! És meg mindig az akarom, hogy hozzám nyúlj, nem is akárhogy, szeretném ha minden este itt aludhatnék, szeretnélek megcsókolni és
még csak azt se tudom miért! - hadarta egy levegővel.- Ha végeztél akkor én is mondanámék valamit.
- Ugye nem küldesz el? Soobin! Most utálsz? - húzta magát magzatpózba és az arcàt könnycseppek szántották végig.
- Szeretnél eljönni velem egy randira? - tettem fel a kérdést amit màr hetek óta tervezgettem.
- Mi? Akkor nem tartasz undorítónak?
- Nem! Sokkal inkább aranyos vagy!
- Akkor igen...szeretnék randira menni veled! - mosolyodott el én pedig lehunyt szemmel magamhoz öleltem.
Percekig így maradtunk, csendben egymást ölelve, de egyszer csak megéreztem a kezét a pólóm alatt.
- Hyung...ugye azt mondtam szeretném ha hozzám érnél...- Felizgatott a zuhany, mi? - nyitottam ki a szemet és a hátár fordítva őt felé másztam.
- Ühümm...
- Akkor had mutassam meg mennyire szeretlek! - suttogtam és finoman megcsókoltam.
VOCÊ ESTÁ LENDO
🏳️🌈Kpop one shots🇭🇺
FanficKpop bl one shotok! Kérni nyugodtan lehet (sőt, kérlek adjatok ötleteket), magamtól valószínűleg főképp Stray Kids fog kikerülni. Természetesen ezek az én agyam szüleményei, nincs köze a valósághoz(vagy hát ki tudja😏😂) ! Jó olvasást, remélem tet...