✩•̩̩͙*˚Aqua Neel˚*•̩̩͙✩

✩.･*:｡5.rész•*:｡✩

Titkosított iratok
" Már 7-jére is próbáltunk utána járni a furcsa esetnek, de minden egyes alkalommal rakétáink el lettek pusztítva és űrhajósaink meg lettek ölve. "

....
Jack lassan kinyitotta a szemeit. Hangosan hallotta a saját szuszogását és fájt egy picit a feje. Körbenézett a fülkében. Ugyanott volt, ahol utoljára, csak már a földön feküdt, feje pedig Leila ölében pihent.

-M-mi történt..? -kérdezte álmatagon, furcsállva a saját hangját, ami nem tűnt az övének.

" Megérkeztünk, Jack"- hallotta Leila hangját a fejében. A kisebbik felnézett a lányra, akinek nem mozgott a szája beszéd közben.

" Elfelejtettük, hogy az átlagos emberek nem bírják az akkora nyomást, amit a fekete lyukak okoznak. De épp időben adtunk neked egy maszkot, amivel túlélhetted az átutazást. "

-Miért nem beszélsz? -kérdezte Jack.

" Mostantól telepatikusan fogunk veled beszélni, mert ebben az univerzumban, ahonnan jövünk, így beszél mindenki. De te beszélhetsz emberi nyelven. "

Jack feltápaszkodott és Ryanre pillantott, aki mellettük állt és hallgatta a párbeszédet.

-Fekete lyuk.. Szóval egy fekete lyukon keresztül értünk ide??

" Igen, azok az átjárók a párhuzamos univerzumokba. "-magyarázta Ryan.
Jack áhítattal bámulta a két fiatalt.

" Menjünk "- nyújtotta a kezét neki Leila. Jack megfogta és felkelt.

-Nem kéne felvegyek egy sisakot? -kérdezte a kisebbik.

" Nem kell, itt jó a levegő "-mosolygott a lány és kilépett a fülkéből. A két fiú követte őt.

"Aisha!" -üdvözölték Leila  és Ryan a kutyát, aki csaholva várta őket az ajtónál. Jack megszemlélte: egy óriási dobermann pinscher volt és ő is cyberpunk felszereléssel rendelkezett, legalábbis egy hátizsák volt rögzítve a hátához.

Jack lassan a kutyához közelített, egyik kezét kinyújtva neki. A kutya boldogan vetette a fiú karjaiba magát és simogatást igényelt.

Jack elmosolyodott és megölelte.

" Szóval szereted a kutyákat"-nyugodott meg Ryan.

-Persze, nekem is volt egy kis uszkárom- mondta a fiú. -Mit visz a hátizsákban? -érdeklődött.

" Az ételt fogja vinni, amit adnak majd neki a K bolygókon. "

-Akkor én is kaphatok majd ételt és vizet?

Ryan igenlően bólintott.

...
Jack követte a két fiatalt és Aishat a kinti világba. Egy olyan helyen volt, aminek nem is tudott a létezéséről. (Honnan is tudott volna?)

Teljesen elképedt, amikor körbenézett. Egy teljesen új, sokkal modernebb világba csöppent, ahol minden és mindenki tetőtől talpig kék volt. Nem voltak járművek, mindenki teleportálással közlekedett, de teljesen rendszerezve. Ugyanúgy épületek álltak, amíg a szem ellátott és körülöttük egy csomó girbe-gurba növény nőtt. Egyesek hatalmas méretűek voltak, mások egészen picik.

De minden annyira szépen és szimmetrikusan volt elrendezve, hogy az ember szeme káprázott tőle.

Jack sokáig állt az űrhajó főkijáratában és csak csodálta ezeket a dizájnokat.

"Gyere már! "- hívta Leila, belekarolva a fiúba és magával vezetve őt. Ryan mellettük sétált, egyik kezével lecsekkolva, hogy a helyén vannak-e a fegyverei.

A bolygó talaja nagyon puha volt, mintha moha lett volna és semmi hangot sem adott ki a fiatalok lába alatt.

Ekkor Jack jobban szemügyre vette a lényeket, akik ezt a bolygót lakták. Mindegyikük valahova ment, valami céllal, de egyiküknek sem volt megkínzott arca. Boldogan köszöntötték egymást, amikor egy-egy utca végén összetalálkoztak és tovább teleportálódtak. Csigákhoz hasonlítottak ezek a kékségek, csak emberi méretben. Testükből mindenféle csáp nőtt ki. Olyan árnyalatokban pompáztak, amiket Jack tényleg sohasem látott.

-Ők kik? -kérdezte áhítattal.

" Nekik nincs nevük, de mi Okko-knak nevezzük őket. "

-Ez jelent valamit?

" Igen, kéket, már nem emlékszem milyen nyelven "-válaszolta Ryan.

-Érdekes, de talál hozzájuk. Szóval minden elnevezést itt ti adtatok mindennek?

" Pontosan. A K univerzum lakói nem nevezik el egymást és nem szólítják sehogy egymást. Ők csak különféle növényeket termesztenek és szétosztják azokat a párhuzamos univerzumoknak. Ez a foglalkozásuk. A Föld növényeit is ők termesztették ki. "

-De akkor hogyhogy nem kékek a mi növényeink is?

" Ez a fénytől függ, meg az univerzumoktól. Ebben az univerzumban másképp működik a fény. Ezért látunk mindent kékben. De ez most lényegtelen. "

Jack szemügyre vette az egyik fát. Teljesen más levelei voltak, mint az addig ismerteknek. Hegyesek voltak és tekergősek, és az ég felé nyújtóztak. A fának a törzse is spirális formában nőtt felfelé.

De ez csak egy példa volt a sokféle növény közül. Ezernyi féle és fajta palánta sorakozott a járdák szélén.

Jack akkor vette észre, hogy az Okko-k ezeket a palántákat gondozzák és különféle helyekre teleportálják magukat ahhoz, hogy egy növény se maradjon ki. Egy egész rendszert alakítottak ki a szabályos mozgásukkal, mint a hangyák.

A fiú egyik növénytől a másikig futkosott és leguggolva szemlélte meg őket. Szemtől szembe találta magát egy Okko-val, aki ügyet sem vetve rá folytatta a munkát. Arca derűs volt és vidám, nagyon élvezte, amit csinál.
Jack el volt képedve ettől a hozzáállástól. Teljesen megfeledkezett mindenről és ki tudja meddig maradt volna ott, az Okko-kat nézve, amikor Ryan óvatosan megérintette a karját.

" Jack, nekünk el kell mennünk nemsokára. Te itt fog kelleni maradj Aishaval. "

-Hova mentek? -nézett ijedten a fiú hol Ryanre, hol Leilára.

" Értesítettek bennünket az A univerzumból, ahol a Föld található, hogy újabb rakéták indultak a keresésünkre. Rendet kell teremtsünk. Tudod, ez a dolga a világ őrzőinek."

-Engem miért hagytok itt?

" Mert így jobb lesz, hidd el. Látom szereted a növényeket. "

-Igen, nagyon!

" Akkor sétálj itt a városban és nézegesd őket, amíg visszajövünk. Ehhez a bolygóhoz kapcsolódik a többi is különböző hídakkal, mert ez a központ. Maradj a központban és ne menj át a többi bolygóra, hogy tudjunk megtalálni. "

Jack hevesen bólogatott és elbúcsúzott a két barátjától egy öleléssel.

" Az Okko-k nem fognak rád figyelni és bántani sem, amíg csendben maradsz és nem hangoskodsz." -tette hozzá Leila és Ryannel együtt visszatért az űrhajóhoz.