Fogalmam sincs mi lehetett ez az álom. Azt meg még annyira sem értem, hogy miért emlékszem rá ilyen élesen és élethűen. Eléggé össze vagyok zavarodva. De ez csak egy álom volt, csak egy álom.
Összeszedem magam és lebattyogok a konyhába. Úgy érzem, hogy ki kell gyógyulnom az étkezési zavaromból. Készítek két tükörtojást, kenyérre pakolom őket és leülök az étkezőasztalhoz. Lépteket hallok az előszobából.
-Jó reggelt Olivia! De jó, végre látlak enni! Egészségedre!
-Köszi anya! Hé, mondd csak, te hogy érzed magad?
-Jól vagyok. Miért kérdezed?
- Csak érdekelt, hogy hogy van az én egyetlen, drága anyukám. - Nem fogom elmesélni neki, hogy milyen borzasztó volt az estém. Van elég baja neki rajtam kívül is.
Isteni volt ez a reggeli és anya is jól van. Biztosan nincs semmi jelentősége ennek az álomnak, csak az agyam játszik velem.
*Egy héttel később*
A cunamis eset óta nem volt rémálmom. Remélem, hogy ez így is marad. Miután végeztem az arcápolási rutinommal, megyek és lefekszem aludni. Viszlát rémálmok!
Befészkelődik néhány régi emlék az agyamba. Amikor anya véletlenül beletenyerelt a kaktuszomba és egyesével kellett kiszedni a tüskéket a kézfejéből, miközben sipítozva kapkodta a levegőt, és könnyek férkőztek be a szeme sarkába. Utána napokig magamat okoltam. Amikor olyan beteg voltam, hogy nem értem el a mosdóig és a szőnyegre hánytam, majd azt anya kellett feltakarítsa és ugyancsak borzasztóan szégyelltem magam. Amikor rámtalált a fürdőszobában, miközben kisírtam a lelkem, és nem találta a szavakat. Azt hitte erős lány vagyok, hogy én nem akadok ki apró dolgokon. Ezek az emlékek pörögnek le előttem újra meg újra, és mikor azt hinném vége, mégegyszer lejátszódnak a fejemben, totál olyan, mintha egy időhurokban ragadtam volna.
Kiszáradt torokkal riadok fel és egyből felülök az ágyamban. Már megint megtörtént. Ezek a legborzalmasabb emlékeim anyával. Utálom őket. Azt hittem már régen sikerült elfelejteni és kiküszöbölni az emlékezetemből ezeket a szörnyűségeket. Nagyon élesen emlékszem, még így is, hogy ébren vagyok.
A telefonommal próbálom elterelni a figyelmemet és belépek az Instagramra. Ádámnak új története van. Valami focival kapcsolatos. Kár, hogy nem értek a sportokhoz. Ádám igazából már tavaly nyár óta tetszik, de ezt még magamnak sem sikerült bevallanom. Annyira szeretném megismerni őt. A kócos kávébarna haja konkrétan tökéletes, és a mosolya, a szemei. Nos, nincs idillibb annál, mint amikor egy tini lány egy fiút istenít.
Akárhogyis, mostmár jobb lenne, ha visszaaludnék. A rossz emlékeim nem azt jelentik, hogy mindennek rossznak kell lennie. Ezek csak emlékek. Bár nem olyan fajták amikről emlékezni szeretnék anyára. A rémálmomban ezek a borzasztó dolgok jelentek meg, de igenis vannak jó emlékeim anyával. Jelenleg egyet sem tudok felidézni, mert nyomban bekoppan a szemem.
