Kényszerítve, hozzá?

1. Fejezet

A nagy találkozás előtt

Ez a nap is úgy indult mint az összes többi. A reggeli kelés, ami minden nap ugyan akkor történt, ha pontos akarok lenni akkor 6:00 órát mondanék. Ezt követően napirendi pontom második pontja az elkészülés.

Mielőtt azt hinnétek, hogy legalább ebben könnyű a dolgom.

Nem.

Öten vannak az ágyamnál minden reggel arra várva, vajon mikor kelek ki onnan. Ugyanis, amint teljes kómában, félig holt üzemmódba kikászálódtam, a roppant puha alvóhelyemből, az egyik cseléd lány a hajamat kezdte el fésülni, a másik a fogamat kezdte mosni, a harmadik a sminkemet készítette elő, a negyedik az aznapi öltözetemet rakta közbe mellém. Az ötödik pedig a naprakész terveket közölte velem, amit mellesleg nem szívesen hallgattam végig.

Végülis szinte már egybe folynak a napjaim, mert újra és újra ugyan azok a cselekedetek történnek meg velem nap, mint nap.

Miután rám adták a ruhám, az aznapi sminkem, a hajam hatszor átfésülték és tökéletes holland fonatot varázsoltak belőle, és a higiéniai teendőimet is elvégeztem, elindultam az étkezőnkbe, ahol minden egyes nap a családommal elfogyasztom, a jobbnál jobb étkeket. Azért az ételt nem tudom soha sem megcáfolni, abba valahogy mindig bele találtak, ízre és kinézetre is.

Miközben gyors léptekkel haladtam az ebédlő felé, el haladtam a hosszú márvány folyosónkon, a zenetermem mellett, ahol mindig van klarinét órám egész kis korom óta, a csodaszép levendulával körbevett beltéri parkunk át is, mígnem oda nem értem a leghosszabb folyosónkig aminek a végén az étkező állt.

Nagy levegő vétellel a folyosó végen kinyitottam a hatalmas ajtót és beléptem a helyiségbe.

Apám már ott várt rám. Az asztal azon részén ült ahol a "legnagyobbak" ülnek.

Röviden tömören a családomról. Nincs testvérem, egyke vagyok, így mindenkinek békésebb.  A lényeg, hogy csak apám maradt meg nekem, ugyanis édesanyámnak egy ismeretlen ok miatt nyoma veszett. Én nem nagyon tudok vissza emlékezni anyám arcára, viszont mindenki azt állítja, hogy teljesen rá ütöttem.

Vissza a történtekhez. Abban a pillanatban, amint sikeresen elfoglaltam helyemet a hatalmas téglalap alakú asztalnál, több pincér hozta a jobbnál jobb étkeket amiből szabadon választottam ki a reggeli energia bombám. Ma valahogy a, villás reggelire esett a választásom.

Már teljesen belemélyültem a jó reggelim fogyasztásába, amikor is atyám elkezdett valami olyan témáról magyarázni, ami igencsak megütötte a fülem.

- A család egyik legfontosabb választása az örökös. Szerencsére nálunk nincsen ilyen gond, ugyanis itt van nekünk az én egyetlen drága hercegnőm Arabell - mondta teljesen önelégült és magabiztos képpel, az egyik tanácsosának.

Abba viszont sohasem gondolt bele, hogy vajon én mit szeretnék kezdeni az életemmel. Ez az egyik főbb oka annak amiért egyszerűen nem vagyok képes tűrni az ilyen megszólalásait. Így ezt sem tűrtem tétlenül.

- Mi olyan nagyon fontos abban, hogy ki lesz az örökösöd?! Az én álláspontom szerint akár egy ismeretlent is  megkérhetnél egy ilyen nevetséges szerepre. Pontosabban a te előre megírt előadásodba akarsz engem belerángatni, nincs igazam?!- förmedtem rá teljes haragomból, ugyanis ez nem az első ilyen megszólalása volt, és eddig a pontig elviseltem. Viszont most elegem lett.

- Hogy merészeled ezt a hangnemet megengedni magadnak, miközben hozzám beszélsz?- kérdezte. Láthatóan meglepődött az előbbi hozzászólásomon. - Nem támogatom ezt a viselkedést, és pontosan tudom a mérged forrását, de a jövőd előre megvan írva. - ekkor tartott egy szünetet a mondandója között, amit
inkább hatásszünetnek neveznék.

- Kislányom, nemsokára vendégek jönnek hozzánk. Nagyon fontos számunkra a jó kapcsolat az ő családjuk és a miénk között, ugyanis ha minden sikeresen megy, akkor ő lesz a jövő beli hitvesed! - közölte velem teljesen átlagos kifejezést mutatva az arcán.

Csönd állt be a teremben. Megállt a levegő körülöttem, csak a kinti madarak csivitelését hallottam.

Hirtelen furcsa gondolatok fürkészték be magukat a fejembe.

Mit gondol ki ő? Azt hiszi, ha ő azt gondolja, hogy az ég vörös, akkor az lesz?! Ki az az ismeretlen akit hozzám akar adni? Miért csak most szól erről? Ezt pontosan úgy mondta a szemembe, mintha tudta volna, hogy úgy sincs más választásom.

Erre hirtelen nem tudtam értelmesen megfogalmazott választ adni, így egy határozott mozdulattal fel álltam a székemről és azzal a lendülettel kiviharzottam a helyiségből. Egy pillantást sem pazaroltam apámra, ugyanis ebben a pillanatban jobbnak láttam a távozásom.

Egyenesen a szobám felé sietek, a gondolatomban csak a végtelen erejű düh és csalódottság volt megtalálható. Az indok amiért csalódott vagyok az, hogy erről én semmit nem tudtam. Egy nyomorult szóval sem szólt az egészről. A véleményem felé pedig érdeklődést sem mutatott.

Miközben ezek a gondolatok jártak az fejemben, néhány könnycsepp csordult le az arcomon. A gondolataimba elmélyülve haladtam át a hosszú folyosókon, amelyek a szobám fele vezetnek.

Mire oda értem a szobámhoz, egy kicsit lenyugtattam magamat. Másra sem vágytam csak arra, hogy teljes csönd vegyen körül, és ne zaklassanak azzal ami ezek után fog történni.

Megpróbáltam aludni egyet, de nem jártam sikerrel. Kedvenc elfoglaltságom volt a könyv olvasás, így elkezdtem olvasni az egyiket, amelyiknél éppen megállt a tekintetem. Leemeltem a polcról és teljesen átadtam magamat a könyv meghökkentő, mégis elvarázsoló történetének.

Egészen délutánig olvastam, észre se vettem az idő múlását, jobban mondva nem akartam figyelmembe venni. Nem szándékoztam továbbra sem senkivel se társalogni. A következmény ennek az lett hogy, nem mentem el se ebédelni se vacsorázni, a hasam egyszer csak korogni kezdett. Elgondolkodtam azon, vajon mit egyek vacsorának.

Már elterveztem, ahogyan elrohanok a konyhára és elcsenek pár finomnak tűnő falatot és leállítom éhező hasam korgását, ám ekkor kopogtattak az ajtómon.
Mivel nem tudtam ki lehet az, rá kérdeztem.

- Igen tessék? Miben segíthetek? - mondtam kérdően az ajtó irányába fordulva.

Csak én vagyok az! - szólalt meg lágy hangon az egyik asszisztens lány. - Meghoztam a vacsorát, ugyanis nem úgy tűnt, mintha kegyed szándékozott volna kifáradni. - mondta illedelmesen, ami természetesnek számított nálunk. Viszont nagyszerűen időzített, szóval megúsztam egy oda-vissza sétát.

Felkeltem picit kedvetlenül az ágyamról, és oda vonszoltam magam az ajtóhoz. Kinyitottam azt, elfogadtam és megköszöntem az ételt, meg természetesen azt is, hogy elhozta a szobámhoz és már távozott is.

Leültem az asztalomhoz, majd jó ízűen elfogyasztottam a táplálékot. Valami isteni volt, mint mindig.

Ezt követően csak letettem az ajtóm elé a tálcát, rajta az üres tányérral és vissza feküdtem pihe-puha ágyamra. Már fáradt voltam ráadásnak csordultig ettem magam, tehát nem tartott sokáig míg elnyomott az álom.

Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor ez bekövetkezett, azonban tisztán emlékszem a tücskök lágy, altató muzsikájára, ami a kinti sötétségből szűrődött be.

Igazán nagyra értékelem, ha elolvastad a kis bevezetésemet😁! Minden jó tanácsot vagy akár kritikát elfogadok, sőt hálás lennék értük! Ha esetleg várod a folytatást hagyj egy kommentet hátra! Kíváncsian várom a véleményeket!✨