Kényszerítve, hozzá?

2. Fejezet

~A nagy találkozás~

" Ezt követően csak letettem az ajtóm elé a tálcát, rajta az üres tányérral és vissza feküdtem pihe-puha ágyamra. Már fáradt voltam ráadásnak csordultig ettem magam, tehát nem tartott sokáig míg elnyomott az álom.

Nem tudom mennyi lehetett az idő amikor ez bekövetkezett, azonban tisztán emlékszem a tücskök lágy, altató muzsikájára, ami a kinti sötétségből szűrődött be „

Korán keltem. Ezt nem az óra miatt tudtam megállapítani, hanem onnan, hogy nem volt sürgés-forgás. Csak a csend, és a halk reggeli madarak csicsergése, és ez pont elég volt az én lelki békémnek.

Nem volt konkrét tervem mára, viszont semmi kedvem nincs semmiféle vendéggel vagy "különleges" vendéggel találkozni. Pláne nem azzal az emberrel akivel elméletben együtt kéne élnem apám szerint a közel jövőben.

Teljesen elmerengtem a gondolataimban, észre sem vettem az idő múlását. Kopogást hallottam, gondolván biztos csak az egyik szobalány jött felébreszteni. Viszont nem egy női hang volt hallható az ajtó mögül. Hanem apámé.

- Ébren vagy lányom? - kérdezte komoly hangon, amit már megszoktam tőle.

Egy ideig színleltem az alvást, és csak hallgattam, hogy vajon mi lesz a következő lépése. Vártam és vártam, de semmi sem történt. Abban a hitben voltam, biztosan feladta és elment. Így hát kimásztam az ágyból és az ajtóhoz mentem. Ám amint kinyitottam apámat pillantottam meg.

- Beszélni szeretnék veled, és nem várok el nemleges választ. - nem válaszoltam neki, csak bólintottam egyet. Ugyanis, csak fontos dologról lehet szó, ha saját maga keres fel engem.

Belépett az ajtón amit maga mögött egyből be is csukott. Ezek után mind a ketten leültünk az ágyamra és egy pár perces fojtogató csend következett. Amikor már, gyanítom megunta a kínzó csendet, bele kezdett mondandójába.

- Ma fognak jönni látogatóba, máshogy fogalmazva megismerni téged. Szeretném, ha a legjobb oldaladat mutatva fogadnád őket. Főleg az úrfit. Nem lenne kellemes, ha a hozzáállásod miatt gondolná meg magát! Értve vagyok? - fejezte be teljesen nyugodt és semleges kifejezéssel az arcán.

Nem tudtam mit mondjak. Vajon mit vár, hogyan reagáljak rá? Nem akartam annyira tahónak mutatni magam így végül egy "értettem" hagyta el a szám.

Ő erre csak bólintott egyet és ezzel a lendülettel elhagyta a szobámat.

Nem tudtam mit tegyek. Lehet jobb lenne belátnom, hogy nincs szabad jövő számomra?

Azt nem hagyhatom!

Nem fogja senki megmondani, hogy mit tehetek és mit nem. Elég érett vagyok ahhoz, hogy eldöntsem mi jó, és mi nem.

Elhatároztam magam, hogy megmutatom a legjobb oldalam ennek az "úrfinak". Had menjen el a kedve attól, hogy velem élje le az életét.

Teljesen felvoltam csigázva az ötletemtől, hirtelen egy géniusznak éreztem magam. Oda rohantam a szekrényemhez és keresgélni kezdtem a cuccaim között. Nem tudtam mit keresek pontosan, de valamit csak kikellett találnom. Végül megis találtam: