Nyla Fewtrell
Nekem mindig is nehezebben ment a barátkozás. Elég sokan kihasználtak. Mindig is sok barátot szerettem volna de egy idő után rájöttem, hogy felesleges. Mert hát hiába van sok barátod ha mindenki csak kihasznál. Na igen pont ezért is nehéz bíznom az emberekben. Hiszen ki tudja kinek van hátsó szándéka. Így hát van egy legjobb barátnőm akivel mindent meg tudok beszélni. Meg persze egy csodálatos bátyám aki kisebb-nagyobb sikerrel próbálja betölteni a bátyuska szerepet. Most őszi szünet van és Max nem sokára jön haza. Már nagyon hiányzik hiszen olyan régen láttam. De persze Lando is jön vele. Már ő is hiányzik egy kicsit. Még akkor is ha nem a legfényesebb a kapcsolatunk. A gondolataimból egy nagy puffanást és azt hallottam amint kivágódik az ajtóm. Tudni kell, hogy én mindentől is képes vagyok megijedni így hát sikeresen leestem az ágyról.
-Hugicám már annyira hiányo....- rontott be Max majd amint észre vette, hogy a földön fekszek előszőr csendben megállt majd kitört belőle a hangos nevetés. Mire én csak hozzá vágtam a kezemhez legközelebb eső tárgyat. Ami jelen estében egy távirányító volt.
-Áúú! - szólalt meg valaki nagyon a sértődötten.
-Lando?
-Ezt miért kaptam? Pedig meg a kedvenc csokidat is hoztam neked! -mondta még mindig megsértődve.
-Én Maxot akartam bocsi. De ha már itt tartunk hol az a csoki?
-A táskámban de már nem kapod meg!
-Ja, hogy az a csoki Nylaé volt.- mondta Max de inkább kérdésnek hangzott.
-Te megetted a csokimat? Ú csak kerülj a kezem közé Max Fewtrell! -ezzel a lendülettel felpattantam és elkezdtem kergetni Maxot. Amikor leértünk a nappaliba szembesültem azzal, hogy az egész Norris család a nappalinkban van és én pizsamában állok előttük.
-Szi...szi...sziasztok. -nyögtem ki nagy nehezen zavaromban.
-Kincsem még is mi a jó istenért kergeted Maxot az egész házban pizsamában? -kérdezte teljesen higgadtan anya.
-Megette a csokimat és az volt a kedvencem. -fontam össze magam előtt a kezem mint egy öt éves.
-Jézusom.. - rázta a fejét anya.
