| BÍZOM BENNED |

Prológus

Zoey péntek reggel nyugodtan kelt fel, hiszen már javában folyt a nyári szünet. Hamar megmosakodott, majd kiment a konyhába valami ehető után kutatva. Meglepetésére apukája már tükörtojással várta őt. A bátyja, James éppen az Adriai-tengeren süttette hasát, így szüleivel reggelizett. Egyszer csak megszólalt Angela, az anyukája:
- Tudod, holnap mentek Elenorékkal Budapestre! Hamarosan neki kéne állni összepakolni a cuccaidat, de ha szeretnéd segítek délután átnézni.

- Okés, de előtte elmehetnénk boltba? Szeretnék néhány új holmit. - nézett vissza lánya kiskutya szemekkel.

- Sajnálom drágám, de anyáddal hamarosan indulnunk kell dolgozni, így egyedül kell menned. Hagytunk az asztalodon pénzt, elmehetsz a plázába. - válaszolt Daniel az édesapja. - De csak semmi hülyeség! - tette hozzá.

- Köszönöm! - forgatta bohókásan szemét a lány. Majd bekebelezte a maradékát és elindult a szobájába készülődni. Hiszen azt tudni illik Zoeyról hogy ha öltözködésről volt szó, annak megadta a módját. Végül egy fehér crop topp, egy rövid farmer, és egy vans cipő mellett döntött. Ehhez hozzá csapott egy napszemüveget és egy kisebb táskát is.

- Sziasztok, majd találkozunk! - nyomott egy-egy puszit szülei arcára.

Útközben már hívta is a legjobb barátnőjét, Elenort.

- Szia! Mizu? - vette fel szinte azonnal a lány.

- Szia El! Úton vagyok a plázába, nem jössz? Holnapra szeretnék venni pár cuccot.

- Hogy miii??! Itt vagyunk Aidannal a kávézónál! Gyere csak, megvárunk! - csengett most is vidám hangja a lánynak.

- Okés, szia! - nyomta ki egy sóhaj kíséretében a hívást Zoey. Hiszen bármennyire is próbálta tagadni, hihetetlen féltékeny volt Elenor és újdonsült barátjára. Arra hogy neki van, Zoeynak meg nincs...

*****

11 órakor a lány még mindig a hatalmas plázában téblábolt, miután barátnőjével szinte az épület összes botját átjárták. Elenor már lelépett edzésre, így Zoey egyedül maradt.
Mikor éppen azzal volt elfoglalva hogy táskáival egyensúlyozva előhalássza telefonját, belebotlott valakibe. Érezte hogy valami meleg folyadék beterítette ruháját, néhány táskát el is ejtett. Lassan felnézett a körülbelül 175 centi magas fiúra, akinek zöld szemei hatalmasra nyíltak. A lány próbálta leplezni meglepettségét, de hirtelen villámként csapott belé a felismerés, miszerint gyermekkori zaklatójával áll szemben.
A fiú is felfedezhetett valamit, ugyanis zavarodottságában hajába túrt, majd sűrű bocsánatkérések között vette fel a földön fekvő táskákat. Zoeyt viszont teljesen lesokkolta a jelenet, és csak állt meredten. Majd amikor feleszmélt a kábulatból, a fiú már a ruhájáról hablatyolt valamit kávéspohárral a kezében. A lánynak ekkor esett le, hogy már hosszas másodpercek óta áll, és a ruháján egy hatalmas kávéfolt égtelenkedik.

- Ne haragudj Zoey, baleset volt. Esetleg vegyünk új ruhát, vagy kijön belőle? Gyere, üljünk le, hiszen itt útban vagyunk. - nevetett kínjában a fiú.

- Logan? - bökte ki végül a lány.
Logan csak bólintott és egy kaján mosoly kíséretében megszólalt.

- Máskor vigyázz a táskákkal, Zoey. - szólalt meg kedves hangon. - A ruháddal mi legyen? Nagy a pláza, keresünk neked valamit, hogy ne így kelljen elmenned innen.

- Nézd, kedves tőled, de igazság szerint már indultam volna haza. Legfeljebb hívok egy taxit, hamar otthon vagyok. A kávé miatt meg ne aggódj, majd kijön belőle. - legyintett. - Én kérek elnézést, mert neked mentem. - hadarta Zoey, majd lehajtotta fejét. - Minden esetre köszönöm, hogy segítenél, de most mennem kell. - pattant fel a lány, majd egyre szaporább léptekkel közelítette meg a liftet.