1.
Már akkor kivan a tököm az egésszel, amikor még el sem kezdem a munkát. Pedig nem ez a gond, igazság szerint szeretem csinálni, de alig aludtam, fáradt vagyok, és ideges, semmi kedvem mások sirámait hallgatni. Folyamatosan, nyolc rohadt órában.
– Szarul nézel ki.
– Én is odáig vagyok érted.
A hangomban több az él, mint amennyi általában, ez nekem is azonnal lejön. Anita szemöldöke kecsesen felfelé ível, de még azelőtt kérek bocsánatot, hogy megsértődhetne.
– Ne haragudj, most rosszul viselem, ha csesztetnek.
Az asztalom szélének támaszkodik, és amíg a bejelentkezésekkel szöszölök, óvatosan faggatni kezd.
– Ezúttal miért harapsz?
– Három órát aludtam, mert az a díszgyökér hajnalig bulizott a retek haverjaival.
Mindketten tudjuk, kit jelöl ez a megtisztelő becenév. Fél éve kaptam új lakótársat, azóta megy a nyűglődés, csak épp kezd túlforrni az agyvizem. Naponta tizenötször, pedig már alig vagyok otthon.
– Költözz el! – ajánlja Anita, össze sem tudom számolni, hányadszor. Persze, teljesen igaza van, én is tisztában vagyok vele, hogy ez lenne a tökéletes megoldás, csak hát a buktatók visszatartanak.
– Aztán én szerencsétlen megint belefutok valami ökörbe.
– Próbálkozz ismerősöknél.
– Az nem túl sok van. Mármint olyan, akinek a véleményében és a baráti körében meg is bíznék – felelem két kattintás között, majd nem túl lelkesen a fejemre nyomom a fülest. Még nem veszek hívást, az erőmet gyűjtöm. Ehhez a naphoz kelleni fog, ma egyébként is mindenki meg van kergülve. A villamos és metró kombó kész élmény volt, főleg, hogy rühellem a tömeget. Anita az asztalomon dobol, a hang az agyamra megy, erre rögtön rájön, amikor a kezéről egyenesen a szemébe pillantok.
– Bocs – fejezi be, és elgondolkodva hümmög. – Kérdezz rá az üzifaladon. Csak akad valaki, aki megszán.
– A lakótársam is látni fogja – világítok rá, mire elhúzza a száját.
– Valaki mondta nekem a napokban, hogy egy barátja albérlőt keres maga mellé. Szerintem kolléga volt, de nem emlékszem – sóhajtja. – Utánamásszak neked?
– Amennyiben életet akarsz menteni, légy olyan kedves.
– Ha összejön, tartozol eggyel – kacsint rám, aztán elindul a helyére, én meg felsóhajtok, és belevetem magam a munkába. A lelkesedésem az eget veri...
Magam sem hiszem el, de ép ésszel túléltem a nyolc órát, és embert sem ettem ebédre. Képzeletben megveregetem a vállam, de amikor nekiállok összepakolni, kapok egy e-mailt. Még gyorsan rápillantok, közben sűrűn remélem, hogy nem rontottam el semmit, ami miatt bent kell maradnom. A félelmem azonban alaptalannak bizonyul, sőt határozottan jó irányt vesznek a dolgok.
Úgy hallom, lakást keresel. Egy ismerősöm új albérlőt keres, mert a régit ki kellett vágnia. Tíz perc múlva lesz szünetem, ha meg tudsz várni, és érdekel, megbeszélhetjük.
Elmosolyodom. Ez az első, ami feldob, mióta reggel felkeltem. Úgy tűnik, Anita betartotta az ígéretét, ráadásul még gyors is volt.
Válaszolok, aztán befejezem a pakolást, és kimegyek a konyhába. A legegyszerűbb, ha addig itt ücsörgök, legalább hallgathatok zenét. Lehunyom a szemem, teljesen elmerülök a ritmusban, arra riadok csak meg, amikor Ottó a vállamra teszi a kezét. Kiveszem a fülhallgatómat, és felé fordulok.
YOU ARE READING
Hajnal Kitti - Falak
RomanceLMBTQ könyv, beleolvasó. Megjelent/a javított kiadás megjelenik a Szivárványálom Kiadó gondozásában. A könyv maga 18+ tartalommal bír. A szerzői jogok az enyémek, a történet eleje legálisan, a kiadó beleegyezésével került fel. Fülszöveg: Te hazudtál...