Hajnal Kitti - Falak

3. fejezet

3.

Tizenegy körül kelek. Hajnali háromig játszottam, rám fért a tegnapi nap után. Kicsit még érzem a karomban a költözést, a jobb vállam fájón zsibbad, ráadásul el is aludtam. Csinálok magamnak egy kávét, ami nem egyszerű folyamat, mert ez a kávéfőző ismeretlen számomra. Márk tegnap megmutatta ugyan a működését, de annyi információ ömlött rám, hogy komoly problémát jelent visszaemlékezni. Nem mintha alapból nagyon bonyolult lenne, elvégre csak betöltöm a vizet és a kávét, és bekapcsolom, de a gond az, hogy baromi nehezen térek magamhoz reggel. Még úgy is, hogy végre aludtam egy jót.

Az elmúlt hónapokban először érzem kipihentnek magam. Folytatom a pakolást, rövidesen tényleg mindennek megtalálom a helyét, bár szoknom kell, miért hová nyúljak. Eddig nem bántam meg a döntést, ráadásul tegnap este szórakoztam is, amire túl rég akadt utoljára példa. Az előző lakótársam haverjai borzasztóan idegesítettek, eszembe sem jutott többet találkozni velük a feltétlenül szükségesnél, Márk barátait viszont azonnal megkedveltem. Tény, hogy ők is normálisan kezeltek engem.

Bőven elmúlik kettő, mire Márk előkerül, vagyis inkább előcsoszog a szobájából, int a kezével, és eltűnik a fürdőben, hosszú ideig hallom a vízcsobogást. Amikor kijön a konyhába, nem látszik sokkal éberebbnek.

– Jó volt a buli? – kérdezem. Márk felnyög, kávét tölt magának, szinte leroskad a székre.

– Túlságosan is – feleli, majd egy hajtásra eltünteti a kávé felét. Elfintorodik, és összevont szemöldökkel néz fel rám. – Baszd meg, mi ez, patkányméreg?

Felröhögök. Mondták már korábban, hogy túl erősre főzöm, de Márk reakciója roppant vicces. Felkel, tejet vesz elő, színültig tölti a poharat, utána újra lezuttyan hozzám.

– Bocs.

– Túlélem. Fél csomaggal beleraksz, vagy mi? Esküszöm, már az ízétől magamhoz tértem – vigyorog rám. Megrázom a fejem.

– Nem, csak erős fajta. Ha nagyon nem jön be, innentől csinálom magamnak külön.

– Hagyd csak, nyitott vagyok az újdonságokra – int le, de azért kissé gyanakodva kóstol bele újra. – Na, így iható.

– Másnapos típus vagy? – érdeklődöm, majd harapok a szendvicsemből. Márk bólint, és a halántékához emeli a kezét.

– Néha még részegen kelek. Azt sem tudom, hogy jutottam haza, pedig ennyire nem terveztem kiütni magam. Valahol a hetedik felesnél elkezdett összefolyni a kép... – meséli. – És a te estéd?

– Játszottam.

– Akkor nyugid volt. Remélem, nem szakadtunk rád nagyon.

– Egyáltalán nem. Jó volt kicsit társasági életet élni – vallom be, mire érdeklődve pislog rám, úgyhogy magyarázatba fogok. – Hetek óta nem buliztam.

– Legközelebb jöhetsz velünk, ha gondolod. Na, meg ha nem zavar, hogy a közönség maximum tíz százaléka heteró.

– Köszi, majd meglátom – mosolyodom el. Meglep a meghívása, és bár igazság szerint nagyon jólesik, eszembe sem jutna élni vele. – Honnan ismered őket? Már ha nem vagyok nagyon tolakodó.

– Innen-onnan – vonja meg a vállát. – Miért?

– Csak úgy. Látszik, hogy régóta összejártok – jegyzem meg, Márk pedig hümmög egy sort. – Persze nem muszáj válaszolni... – teszem hozzá, mire meglepetten felfelé ível a szemöldöke.

– Miért ne tenném? – kérdezi értetlenül, de nem várja meg, hogy feleljek. – Egyébként valóban ezer éve ismerjük egymást, legalábbis a társaság nagy részével. Patrikkal például lassan tíz éve vagyunk barátok, egy évfolyamra jártunk. Szilárdot három-négy éve összeszedtem egy buliban, mai napig fogalmam sincs, hogyan lettünk végül ilyen jóban, mert hát – felnevet –, nagyon nem így indult.