A Gyakornok

2 rész

𝑺𝒐𝒑𝒉𝒊𝒆

Miután megkaptam a levelem, hogy felvettek a gyakornoki pozícióra, nagyon boldog lettem, de ugyanakkor legalább annyira izgultam is. Az első napom, holnap azaz hétfőn kezdetét is veszi.

Reggel felkelve, megreggeliztem, fogat mostam, a gesztenyebarna hajam kifésültem. Majd felvettem egy fekete öltönynadrágot egy fehér inggel, s egy fekete magassarkúval. Sminket nem igen használok, csak a karikáim eltűntetésére, amit most is megtettem.

A metró pontosan a munkahelyemnél áll meg. Felgyalogoltam a lépcsőkön, s a szemem elé tárulkozott az óriási felhőkarcoló látványa. Egy szó mint száz: Azta! Ez aztán magas. De elvégre is ez volt az álmom. Egy mélylevegőt vettem, majd átsétálva a zebrán beléptem az óriási, és letisztult aulába. Teljes leesett az állam, csak körbe forogva csodáltam a helyet.

- Segíthetek hölgyem? - kérdezte egy egyenruhába öltözött férfi.

- Oh bocsánat... csak ez annyira... Hihetetlen.

- Feltételezem első nap. - kuncogott kedvesen. - Szabad a nevét?

- Sophie Clarson. - mondtam, s a pulthoz hajolt, és egy papírt fürkészett.

- Meg is van. Ön az új gyakornok?

- Igen. És kérem, nyugodtan tegezzen, kedves...

- Jim. Jim Adnrews. - rázott velem kezet.

- Nagyon örülök.

- Szintúgy. - mosolygott kedvesen. Eddig minden jónak ígérkezik. - Felkísérem. - engedett előre a liftben.

A gombokra pillantottam. 90 emelet. Wao. Hát ez lehet valakinek mindennapi, de az nem én vagyok.

- Ön a 42. emeleten kezd. - mondta, majd benyomta a gombot. Remek... még a felénél sem leszek.

- Köszönöm. Szép napot Jim! - léptem ki a liftből.

- Sok sikert Sophie!

Mennyi asztal. És milyen rendezett itt minden. És ez a tiszta illat. Imádom.

- Jó napot! Tudok valamiben segíteni? - kérdezte egy vörös felkontyolt hajú fiatal lány.

- Igen. A nevem Sophie Clarson, és én lennék az új gyakornok. Azt mondták erre a szintre kell jönnöm.

- Sophie... Sophie... - kezdte el erősen nézni a monitorát. - Áh, meg is vagy. Had vezesselek körbe. - állt fel a lány. - Anna vagyok. - fogott velem kezet. Már most megállapítottam, hogy Anna egy nagyon pörgős lány.

- Ez lesz itt a te asztalod. Pakolj csak le. - a lehető legmesszebb vagyok az ablakoktól. Se magaslat, se kilátás. Eddig kettőből nulla. Ledobtam a cuccaimat az asztalomra, majd tovább indultunk.

- Mi a beérkező leveleket olvassuk el, s továbbítjuk a felsőbb osztálynak. Ennyi lesz a te feladatod is. - hű, hát ez nem nagy valami. - Ez a közös konyhánk. - léptünk be egy picike, de otthonos konyhába. - A folyosó végén van a mosdó. A másik végén pedig, az osztályvezető irodája. Azt hiszem ez minden.

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - Akkor én le is ülök olvasgatni.

- Ne olyan sietősen. Habár tetszik a munkamorálod, még felkell, hogy menj a vezetőséghez.

- Miért? - képedtem el. Eddig nélkülük is ment minden.

- Nem tudom. Nem szoktak ilyet kérni. De biztos csak üdvözölni akarnak. Ne izgulj! - simította meg a vállam. - A 90.-re menj.

Gyomrommal a torkomban álldogáltam a liftben, míg nem egy hang jelezte, hogy megérkeztem. A lift ajtaja kinyitódott, s amit ott láttam az maga a valóságos álom volt. Üveg tárgyalók, és sötétített üveges, tökéletes kilátással rendelkező hatalmas irodák. Ez maga a mennyország.

- Sophie Clarson? - kérdezte egy hölgy a pultban ülve.

- Igen!

- Tudnál várni egy kicsit ott? - mutatott egy kanapékkal ellátott helyre, az ablakok mellett. - Még nem fejeződött be a tárgyalás.

- Persze! - helyet is foglaltam nagy boldogan. Örültem is neki, hogy várnom kellett, hisz így volt időm megcsodálni ezt a gyönyörű kilátást. Remélem egy nap én is ilyen pozícióban, s ilyen irodában kapok majd helyet.

- Lélegzetelállító nem igaz? - jött egy kedves női hang mögülem.

- Tökéletes! - mosolyogtam.

- Sophie ugye?

- Igen, asszonyom. - próbáltam tisztelettudó lenni.

- Jajj. Ezt többet nem akarom hallani. - nevetett. - Elizabeth vagyok. - fogott velem kezet. Elizabeth Khenigsen napjaink egyik legsikeresebb üzletasszonya. Habár nem sejtettem, hogy ilyen kedves. - De szólíts csak Liznek. - hogy lehet ennyire kedves? A gazdagok nem beképzeltek?

- Köszönöm. Ön... - csúnyán nézett rám, ezért javítottam. - Te, igazán kedves vagy. - mosolyogtunk össze.

- A siker titka a kedvesség. Többre mész vele, mint a beképzeltséggel. - kezdett el sétálni, s én csak követtem. - Fáradj be. - nyitotta ki nekem az irodája ajtaját. Ez így nem bunkó, ha én megyek be előtte? Annyi kérdés merült fel bennem. Túlságosan is megakartam felelni.