Fájdalmas igazság

Az álmaimban élni

Fáradtan emelem fel fejem, mert már megemberelni magam nem tudom. Sötét karikák húzódnak szemeim alatt, mint akik élve akarják elfogyasztani azt. Remegő kezemmel akarom elseperni fekete tincseimet, ám az ernyedten esik vissza. Minden erőmmel a nyers bőröm be markolok, hogy ne potyogjon le egy könny se. Gyülölettel a szememben szugerálom a testem.-NE SÍRJ! NE MERJ! MÉG HELYRE LEHET HOZNI!- Ám az elmém nem hallgat a bízta tó szavakra. Feltúrva az ágyam, meglelem a kulcsot. A szent tű, melyben olyan szép anyag van. Már csak a látványa elszédíti az embert. Elfogultan kapok oda, ám oda már nem jutok el. Eszméletlenül esek össze. Röpke órák telnek el, ám semmi. Hunyorogva nyitogatom szemeim. Az ismerős fehér fal fogad. Az invázió kezembe csatolva. -Miért mentettek megint?- Fájdalmasan mosolyogok el. És itt lenne az a pillanat amikor illendő lenne bemutatnom magam. A Shin-Won Gong vagyok, egy drogfüggő. Tessék nem sok minden. Kiskorom óta elégedetlen vagyok magammal, anyám depresszióban meghalt mikor realizálta hogy anorexiás vagyok. Apám nem sokkal azután rohamos megváltozott, inni majd bárokban járt. Több volt az örömlány a házban mint bútor. Ám aztán elvitte egy szörnyű betegség. És ez mind miattam. Régen nagyon kövér voltam, aztán egyiknap elkezdtem nem enni. Majd mivel ezt nagyon élveztem, volt olyan hogy majdnem 3 napig egyátalán nem jutott étel a szervezetembe. Ezután csak a nyugtató és a drog segített. Ó majdnem elfelejtettem a legfontosabb dolgot. A képzelőerőm határtalan.