A Szovjetunió hercegnője: I. rész: Sztálin halála

I. fejezet

- Mása! Mása! -kurjantottam a húgomért, aki katonásan elém bicegett- Gyere, adj egy puszit! -nyújtottam ki a karom-

- Muszáj elmenned? -biggyesztette le az ajkait, kék íriszei megteltek könnyekkel-

- Muszáj. -húztam magamhoz- De tudod mit? Válassz ki egy filmet! Későn érek haza, de holnap hamar szabadulok és akkor megnézzük, jó?

- Akármelyiket?! -csillantak föl az előbb még könnyekkel teli szemei-

- Akármelyiket. A dadus mindjárt megérkezik. Fogadj neki szót. -adtam egy puszit a sápadt homlokára- Jaj, majd' elfelejtettem! -csaptam a homlokomra mosolyogva- Tessék. -kotortam elő a táskámból egy új ecset készletet- Boldog elő-szülinapot! -nyújtottam át Másának. Hihetetlenül izgatott lett, vad integetésbe kezdett, mint mindig amikor boldog-

- Köszönöm Olga! Már igazán szükségem volt rájuk! -állt lábujjhegyre-

- Fessél szépeket, kis Picasso. Viszont most már tényleg indulnom kell.

- Már tudom is melyik filmet akarom!

- Na?

- Nem árulom el, úgy nem lesz meglepetés! -kuncogott. Erre akarva-akaratlanul én is elmosolyodtam-

- Lefekvés előtt már ne igyál fekete teát. Tudom, hogy finom, de nem fogsz tudni aludni tőle. -búcsút csókoltam a hajára s kilibbentem az ajtón. Megnyugodtam, ahogy megpillantottam a nevelőnőt, így tudtam, hogy a húgomnak már nem kell várakoznia. Illedelmesen köszöntem a középkorú asszonynak, azután beugrottam a kocsi hátsó ülésére-

- Olga! -örült meg nekem Nyika bácsikám- Hát csakhogy megjöttél, mi tartott ennyi ideig? -intett a sofőrnek, hogy elindulhat-

- Másának nehéz napjai voltak. Érzékenyebben érintette, hogy el kell mennem, mint általában. -feleltem őszintén-

- Már jobban van, ugye?

- Igen. Adtam neki új ecseteket. -mondtam-

- Még mindig olyan szépen fest?

-Szebben, mint valaha.
Amikor megérkeztünk Kuntsevoba, ahol az utóbbi időben a kabinet ülésezett, lefagytam. Minden létező bátorságom az inamba szállt, alig mertem elhagyni a kényelmes, sötét kocsit-

- Na, most meg mi ütött beléd? -hajolt vissza a nagybátyám, összeráncolt homlokkal-

- Nyika bácsikám én félek... -vallottam be őszintén. Megforgatta a szemeit, becsapva az ajtót mellém trappolva. Egy erős rándítással kinyitotta nekem a jármű ajtaját-

- Olga szedd össze magad! Megszereztem neked az állást, van egy diplomád! Mit akarsz még?! -kapta föl a vizet-

- Mi van, ha utálni fognak?

- Kik?

- Hát a... Kabinet többi tagja? Vagy Sztálin? -szaladt föl a szemöldököm értetlenül-

- Nézd, Olga. Ha azok az idióták közül, az egyik is rossz szemmel néz rád, arról majd én gondoskodom. Neked egyelőre annyi a dolgod, hogy szokd meg az új környezetet és tanuld meg a neveket. -nyújtotta felém a tenyerét, hogy kisegítsen. Szorosan kapaszkodtam a bőr aktatáskámba, az bizonyult az egyetlen támaszomnak. Nyika bácsi már egészen otthonosan mozgott a zöldre mázolt házban, de ez érthető is, hiszen hónapok óta oda jár dolgozni. Maga elé engedett, majd halkan betette mögöttünk az ajtót- Gyere, Sztálin látni akar. -súgta a fülembe. Diszkrétnek szánta, igazából hangos volt. Ő sosem tudott halkan beszélni, de volt időm hozzászokni. Egy eldugott szobához vezetett, távol a halltól és az ebédlőtől. A nagybátyám kopogott-

- Ki az? -hallottam a mogorva orgánumot bentről, aminek hatására összeugrott a gyomrom-

- Hruscsov elvtárs. Meghoztam a koleginát. -a kulcs elfordult a zárban s ott állt előttem Sztálin. Automatikusan kihúztam magam, meghajolva a Nagy Vezér előtt-

- Olga Hruscsova, igaz? -méregetett összehúzott szemekkel-

- Igen. -nem szólt semmit. Pipáját morzsolgatta, tetőtől-talpig megvizsgált- Örülök a találkozásnak. -nyújtotta jobbját, amit valamennyire megkönnyebbülten fogadtam el- Nyikita, vezesd körbe. -adta ki a parancsot, be is csapva az ajtaját-

- Gyere, megmutatom hol lesz az irodád. -súgta, magához képest egész halkan. Csupán egyet kellett föllépcsőzni és már ott is voltunk- Ez itt a te birodalmad, Olga. Üdvözöllek a kabinetben! -veregette meg a vállam. Már elindult a saját dolgára, de én nem hagytam annyiban-

- Hol vannak az elvtársak? Amióta megjöttünk, egy árva nyikkanást se hallottam, pedig a történeteid alapján, hangos társaság. -Nyika bácsi megtorpant-

- Odakint még féltél tőlük? -vágta zsebre mindkét kezét-

- Tudom. A nehezén már túl vagyok. -vontam vállat-

- Na jó, bemutatlak nekik. -ragadott karon-

- Hé, nem kell ráncigálnod. Nagy lány vagyok. -somolyogtam az orrom alatt-

- Nézzenek oda, a kis félős leánykába visszaszállt a bátorság.
Az ebédlőbe érkeztünk, amin át kellett vágnunk, hogy egy afféle "teraszra" érkezzünk. Ott egy csapat, nálam jóval idősebb férfival találtam szemben magam. Minden szempár rám szegeződött, amitől feszélyezve éreztem magam- Be szeretném mutatni kabinetünk legújabb tagját, Olga Hruscsovát! -jelentette be fennkölt hangon-

- Nyika, nem is mondtad, hogy ilyen bájos a kis kuzinod! -fütyült egyet egy alacsony, szemüveges elvtárs-

- Ha akármelyikőtök hozzáér, abban nem lesz köszönet. Világos? -pásztázta végig az urakat-

- Igazad van. "Házi nyúlra nem lövünk." -igazította meg sötét keretes szemüvegét egy viszonylag magas férfi-

- Nicsak Malenkov, mi a franc ütött beléd? -kezdtek sorra vihogni újdonsült munkatársaim.