A Szovjetunió hercegnője: I. rész: Sztálin halála

III. fejezet

- Köszönöm. -hajoltam meg nyájasan- Köszönöm. -ismételtem meg, visszaülve a számomra kijelölt helyre-

- Nyika, ha erről hamarabb tudunk, már régóta itt dolgozna! -bökdöste meg a nagybátyám oldalát Beria-

- Lavrentyij, ha jól tudom nem azért van itt, hogy téged szórakoztasson. Okos lány az én kis kuzinom! -csipkedte meg a tánctól kipirult orcámat.

Hetekkel később, amikor sikerült (nagyjából) megjegyeznem a neveket, minden helyiséget az épületben, ismét összeültünk munka után. A vacsora nem volt valami fennkölt, de jóllaktam-

- Ki iszik velem? -kurjanotta fennhangon Beria, meglötyögtetve a vodkával teli üveget-

- Én! -jelentkeztem elsőként-

- Sajnálom kedvesem, de azokat kérdeztem, akik bírják is az alkoholt. -röhögött ki, amire elkomorodtam. Malenkov lopva rám pislogott, a bácsikám is felfigyelt a tányérja mögül. Sztálin is csöndben maradt, értetlenül kapkodva a tekintetét-

- Beria elvtárs, csak azért, mert nő vagyok, tudok inni. Higgye el, jobban, mint egyes férfiak.

- Igaz! -horkant föl a nagybátyám, de mivel mindenki figyelmen kívül hagyta, csöndben maradt-

- Bizonyítson! -tolta át az üveget nekem. Kibontottam, majd erősen vettem egy mély levegőt-

- Biztos benne, elvtársnő? -suttogta Malenkov-

- Ne tessék aggódni értem. -hallgattattam el- Tudom mit csinálok.

- Nekem nem úgy tűnik. -törölte meg a szemüvegét. Meglepődtem, de akkor az jobban érdekelt, hogy legyőzzem Beriát. Nyerni akartam.
Megemeltem a vékony szájú üveget és inni kezdtem. Nem volt benne sok, de arra pont elég, hogy az ember kicsit kótyagossá legyen tőle, ha azt megissza. És én megtettem. Büszkén lecsaptam a palackot, fölényes vigyorral Beriára nézve-

- Ne becsüljön alá mégegyszer. -kacsintottam rá. A szalvétámba megtöröltem a számat, kizárva a kíváncsi férfiszemeket. Picit szédelegtem, mégis összeszedtem magam. Márcsakazértis-

- Elvtársnő. -bökdöste meg a lábamat Malenkov- Jól van?

- Igen. -zártam rövidre a beszélgetést. Nem akartam bevallani, hogy valójában kettőt láttam mindenből, a gyomrom is vad liftezésbe kezdett. Teljes mértékben kizártam a külvilágot, szándékosan nem pislogva semerre. Éreztem, ahogy Malenkov elvtárs tekintete lyukat éget a gyomromba.
Sztálin terelni próbálta a témát, ami egyáltalán nem vallott rá-

- Filmet akarok nézni. Nézzünk western filmet! -csapott a rozoga faasztalra, amire kissé összerezzentem. Közben ikonikus fapipáját pöfékelte, ami hosszú, tömény füstfelhőt eresztett ki magából. Nem láttam tisztán senki arckifejezését, de egyszerűen tudtam, hogy egyikük szája sem ért fülig. Nyika bácsikám világos szemöldökét ráncolta miközben jó minőségű borát kortyolgatta. Mindenki a másikra nézett. De senki nem nézett a Vezérre- Na! Mit finnyáskodtok, elvtársak?

- Későre jár Sztálin elvtárs. -hümmögte Molotov. A nagybátyám említett valamit, hogy Molotov elvtárs rajta van azon a bizonyos "fekete listán". Pont neki nem kellett volna most megszólalnia. Legalábbis ezt nem. Bármit, de ezt nem. Úgy éreztem, tennem kell valamit-

- Fiatal még az idő elvtársak! -emeltem meg a fejem, de ekkor elmondhatatlanul szédülni kezdtem. Malenkovnak ez fel is tűnt, ezért a segítségemre kelt. Nem mintha szükségem lett volna rá-

- Ez a beszéd Olga Hruscsova! -csillantak fel a Főtitkár elvtárs szemei- Fiúk, példát vehetnétek a kisasszonyról! Sokkal tökösebb egyedül, mint ti összevetve! -korholta le kollégáimat. Őszintén? Dagadt ám a mellem a büszkeségtől!
Akármennyire is igyekeztem nyitva tartani szemeimet, egyre csak belebóbiskoltam a sok ezredik John Wayne filmbe. Utólag közölték velem, hogy a kedves Malenkov elvtárs széles vállán pihentem. Amikor ezt megtudtam, csak abban reménykedtem, hogy a nyálam nem fojt rá.
Amikor végre valahára befejeződött a két és fél órás film, amit természetesen csak az ötletgazda nem nézett. Megropogtattam csontjaimat s örültem, hogy végre haza lettünk engedve. Sőt, addigra valamennyire a vodka hatása is kiszállt belőlem-

- Éljen Sztálin és John Wayne! -röhögte Molotov, majd elviharzott. Segítségkérően körbe pillantottam, de úgy tűnt senki nem vett észre. Beria motyogott valamit az orra alatt, amiből csupán annyit tudtam kivenni, hogy-

- Na igen... A lista. -erre már észbe kaptam-

- Szeretné, hogy hazakísérjem, elvtársnő? -hajolt Malenkov az autómnak a karja segítségével-

- Maga nagyon rendes férfi, Malenkov elvtárs. -somolyogtam bágyadtan- Térjen haza ön is. És ne tessék aggódni. Kiváló a sofőröm. -sandítottam fél szemmel a szőke fejű ukrán pasira utalva- Nem lesz bajom.

- Holnap találkozunk. -hagyta rám egy aggódó sóhaj kíséretében- Viszontlátásra! -lökte el magát a kocsitól. Én már ezt nem viszonoztam, mert feltekertem a sötétített ablakot. Egész úton hazafelé kifelé bámultam. Kis híján ott is elnyomott az álom, de amikor megállt a járgány, automatikusan kipattantak a szemeim-

- Megérkeztünk. -dörmögte a sofőröm-

- Köszönöm Szása. -kecmeregtem ki a hátsó ülésről. A házba belépvén még égve találtam néhány villanyt. Megijedtem, hogy nehogy a húgomat találjam ébren. Bekukkantottam a szobájába, de megnyugodtam, amikor konstatáltam, hogy mélyen alszik. Az éjszaka többi részletére már egyáltalán nem emlékeztem, hiszen olyan gyorsan nyomott el az álom, ahogy azelőtt még soha.
Reggel mikor felébredtem, gyanúsan világos volt már odakint. Rögtön tudtam, hogy eszméletlen késésben vagyok. De akkor, ahogy kitisztult az agyam összeállt a kép, hogy nem is az ébresztőmre keltem, hanem a telefon csörgésére ami történetesen a szoba másik végében volt. Botladozva odavonszoltam magam, majd szédelegve a fülemhez emeltem a kopott kagylót-

- Tudom, már készülődök! -vakargattam meg a szemem, köszönés nélkül. Tudtam, hogy Nyika bácsi volt-

- Sztálin halott.