Talasszofóbia

Üdv a fedélzeten!

I.

Ugyanaz a rémálom... Rémképek a tengerről, meg mindenről, ami akkoriban elúszhatott a reménytelenül ficánkoló lábai alatt. Már csak, mint egy ösztönszerűen beköszönt a sajgó, elviselhetetlen lábfájás, a kimerültség és az azt követő fuldoklás, aztán persze, a segítség fejében kiáltva ébredés.

Aina tudta mi vár rá. A szokásos hajnali bezártság, majd kialvatlan készülődés a rendelőbe, hogy aztán a nap végén egy újabb számot ikszelhessen ki a naptárából. Vajon az a kalóz helyrejön? Nem tudhatta, nem az ő dolga volt, ezért különösebben nem érdekelte, de valami nem stimmelt a helyzettel, ahogy csukott szemmel kényelmetlenül forgolódott a padlón.

Várjunk csak! Padlón?!

Biztos, csak leesett a rémálomtól... Legalábbis ezzel nyugtatta magát. A fejét is így verhette be, amire meg magyarázat, miért nincs kedve kinyitni a szemeit. Igen, csak is erről lehetett szó, semmi másról. Viszont egyre észrevehetőbben motoszkált a fejében a kalózcsapatot övező rejtély. Tudta, hogy ellátta a férfit, de hogy mikor, vagy hogyan távoztak, vagy hogy ő maga hogyan jutott haza, az rejtély volt. Aztán eszébe ötlött, hogy alkoholt ivott, bár eleddig nem tűnt úgy, mintha a szokásos mennyiségtől a másnap tüneteivel kellene megküzdenie... Nem értette, mi történik, de túl kimerültnek érezte magát ahhoz, hogy feltápászkodva körbe nézzen.

Csaknem visszaaludt a hideg padló ellenére, mikor kellemetlen ringást érzett maga alatt. Mintha a padló lassan, de mozogna. Hintázna alatta, mint egy hajó. Békésnek is találhatta volna, de a tenger gondolatától elfogta a rosszullét. Dühöngve, mormogva tápászkodott fel, továbbra is összeszorított szemhéjakkal. Arra viszont nem számíthatott, hogy valaki szemérmetlenül ráront.

Az ajtót úgy vágták ki, akkora zajjal, hogy attól a holtak is felébredtek volna. Aina szemhéjai felpattantak és enyhe kifejezés, hogy nem azt látta, amit szeretett volna egy ilyen fejfájós reggelen.

-Jó reggelt! -kiáltotta a maszkos kalóz kíméletlenül, majd ugyanilyen lendületesen állásba rántva az összezavarodott nőt a felkarjánál fogva, amin biztos, hogy ezek után vörös ujjnyomok is helyet kapnak majd a férfi érintése alatt. -Ideje lenne talán megvizsgálnod, hogy minden rendben van-e -javasolta, amolyan visszautasítást nem tűrő hangnemben, miközben az ágyon fekvő szintén holt merev kapitány felé biccentett. Azonban Aina tudata akkor, az ismeretlen falak és a nyirkos padlódeszkák láttán, az émelyítő sószagú levegő hatására csupán egy tény felfogásával küzdött.
-E-e-ez egy hajó... -mondta ki remélve a saját tévedését, noha tudta, hogy erre a legkisebb esély sincs.
-Mi más lenne? -kérdezett vissza a maszkos értetlenül. A hajó az hajó, mit kell ezen ennyire túlreagálni? Meg mégis micsoda hálátlan egy nőszemély reagál így, miután mindennel szembe menve kimentik a csőcselék elvakult haragja elől? -Hé! -kiáltott utána, mert a lány az émelygés hatására ösztönösen pattant fel és a nyitott ajtajú mosdó felé rohant. A kellemetlen, kiszűrődő hangokból könnyen megállapíthatta a maszkos, hogy a lány épp most adta ki gyomrának minden tartalmát. Aztán még vagy negyedórán keresztül ki sem jut a mosdóból. Mikor a férfi utána ment, a lány ott térdelt a wc kagylóba kapaszkodva, mintha az élete múlna rajta. Haját hanyagul felkontyolta, mintha tényleg csak egy pillanata lett volna rá, mielőtt letérdelt az illemhely mellé. -Mi a bajod? -a lány pihegve döntötte oldalra a fejét a kagyló felett, hogy ránézhessen a maszkosra. Sápadt volt, erőtlennek tűnt és a szemei vörösek voltak a megerőltetés okozta sírástól.
-T-tengeri beteg vagyok... - mondta, majd keservesen felkacagott, ami miatt megint rövid öklendezésre kényszerült, bár ezúttal csak vak lárma volt, nem több. -Így nem tudom ellátni, agyasok! -szitkozódott erőtlenül. Killer homlokon csapta magát, ahogy tudatosult benne minden, amit az imént hallott. Hogy ilyen pokoli szerencséjük legyen, az képtelenség! Közelállt hozzá, hogy kitérjen a hitéből, de a lány halk, reszketeg hangja gyorsan visszazökkentette, noha a maszk alatt konkrétan vicsorgott az ingerültségtől. -Mikor szállunk partra megint?
-Egy darabig most biztosan nem -felelte őszintén, hiszen sem a log beállását nem tudták megvárni, másrészt míg a kapitány nem épül fel, sokkal nagyobb biztonságban vannak menet közben, mint akármelyik szigeten. -Mikor leszel jobban? -tudakolta türelmetlenül. Tudta, ha a lány nem szedi össze magát, Kid egészségét teszik kockára. Valami legoldást muszáj lesz találni erre a problémára. Azonban a lány szemérmetlenül az ő szavaival merészelt felelni.
-Egy darabig most biztosan nem... -és látszólag még csak nem is szégyellte magát. Tovább kapaszkodott a csésze szélébe, nem úgy tűnt, hogy egyhamar el fogja engedni a porcelánt. Tehet a férfi bármit, akár halálosan meg is fenyegetheti, ezen nem változtathat.
-Remek! -szitkozódott Killer. Annyira lefoglalta az elméjét a megoldás keresés, hogy fel sem tűnt neki, mikor a lány észrevette a bokája körül a vasbilincset, amely csak ahhoz volt elég hosszú, hogy a szobán belül bárhová eljuthasson, plusz a mosdóba. Reménytelenül forgatta, emelgette a bokája körül, de kinyitni sehogy sem tudta.
-Ezt levehetjük? -fordult a maszkoshoz ártatlanul. -Nem mintha el tudnék szökni, vagy ilyesmi... -erősítette meg, hiszen habár tudott úszni, esze ágában sem volt a nagy kékségben még egyszer valaha megmártózni. Pláne ilyen hányingerrel!
-Nem -érkezett az egyszerű felelet a férfitól. Át se gondolta, csak lehurrogta a lány kérelmét. Aina azonban nem volt ostoba, megértette mikor van idő feszegetni a határokat és mikor bölcsebb ideiglenesen elfogadni az adott helyzetet. Most ennek volt itt az ideje, nem a fellebbezésnek.
-Oké... -bólintott rá, majd a mosdókagylóra bökött remegő kezével. A férfi követte a pillantásával. -Kérhetek vizet? -nem szólt semmit, levett egy poharat a polcról és megtöltötte vízzel. Mikor a lány kezébe nyomta, az nagyon kortyolt. Kiöblítette a száját alaposan, mintha érezné, hogy ideiglenesen nem fog többet hányni, mert hát nincs mit kiadnia magából. Akkor ráhúzott a folyadék maradékára és visszaadta a poharat egy szelíd: -K-köszönöm! -kíséretében. Aztán lassan feltápászkodott, de még mindig szédelgett és ha kissé undorodva is, de kénytelen kelletlen Killerbe kapaszkodott, mert remegő végtagjai biztosan nem tartották volna meg hosszú ideig. Gondolta, kihasználja az időt, ami két émelygés közt megadatik neki, mert tudta, hogy a maszkos addig úgyse fogja békén hagyni a nyomorával, amíg meg nem vizsgálja a sérültet.