Alone

Érzések

-Áh Lumine! Öröm újra látni.

-Én is örülök kapitámy.

-Mi szél vissz Inazumaba?

-Hírt kaptam, hogy Signora Inazumában tartózkodik. -mondja kicsit aggódva a
lány.

-A tenger isteneire. Vigyázz magadra drága, ne hogy aztán baj történjen Liyue és Mondstat hősével.

-"Chh, mit tett ő, hogy hősnek hívják? Éjjel-nappal védelmezi a határokat? Mert akkor engem is hívhatnának hősnek."

Kazuha észrevette, hogy Hotaru igen csak savanyú képet vág. Nem tudta elképzelni valyon mi problémája akadhatott.

-Hotaru, Jól vagy?

-Persze. Minden a legnagyobb rendben. -"Hazudok neki, muszály hazudnom. Nem  akarom közölni vele, hogy hé én kurvára féltékeny vagyok arra a lányra mert hősként kezelik. Én mégsem hallottam róla semmit."

-Tudod Lumine, megküzdött Dvalinnal ezzel együtt felszabadította Mondstatot, aztán Tartagliával szált szembe, és meg  akadályozta, hogy Liyue kikötője megsemmisüljön.

-Honnan,...tudtad, hogy ez a bajom? De honnan?

-Nem tudtam. Féltékeny vagy rá?

-Én...igen, vagyis nem, az az nem tudom. Igen.

-Hát van miből választani. Nem éri meg féltékenykedni. Hidd el te is fontos vagy, nem hős, de ugyan olyan fontos.

-Már akinek. -morogtam el halkan. Megint előjött az  antiszoc énem, nagyazerű.

-Szia, Lumine vagyok. -nyújtotta  a kezét mosolyogva.

-Hotaru. -annyira nem vagyok bunkó, hogy ha kezet nyújtanak ne fogjam meg, de szivesebben fordultam volna el és húztam volna fel a kapucnim.

Egy dolog biztos ha a világot választás elé állítanák és azon kellene döntést hozni, hogy kettőnk közül kit vessen a mélybe, engem löknének bele. Hisz én nem tettem semmi lényegeset  a világért, csak napi 24 órában örködtem kb 10 éven keresztül a határnál.

Mikor a hajó indulásra készen állt, lementem a kis lakhelyemre, hogy ne keljen túl közel legyen ebben a pár órában az emberekkel. Ehhez volt e pillanatban a legkevesebb kedvem. Befeküdtem az ágyamba majd a plafont keztem el szemlélni. Sehol egy repedés, még egy porszem sem rudott volna rám esni. Hallottam a legénység léptét, ahogy a hullámok a hajó oldalát csapkodták. Kicsit segített lenyugodni, de nem volt teljesen elég. Vajon ha elszöknék jobb lenne? Lehet, hogy  keresnének, de nem tudom, hogy mennyire.

A gondolat menetemet az ajtón való kopogás szakította félbe.

-Ki az?

-Kazuha.

-Nem vagyok itt. A tengerbe ugrottam. Szólj ha látod, hogy megfulladtam.

-Ez nem jó vicc. -Kazuha bejött majd az ajtó becsukása után leült az ágy szélére.

-Tudod. Én is féltékeny voltam amikor másokat láttam játszani a legjobb barátjaival.

-Kérlek ne most mesélj depis történeteket, így sincs ragyogó kedvem.

-Tudod te egy erős lány vagy, és kedves. És ha bármi van amit kiszeretnél adni magadból, Beidou és én itt vagyunk. Segítünk.

-Tudod, sokáig nem értem rá az érzéseimmel törődni, és elfelejtettem irányítani őket.

-Akkor próbáld meg újra irányítani. Ha kell Beidou és én segítünk. Csak szólj.

-Nem a segítség kérés az erősségem. De ha ez segít.

-Pedig sokat segítene ha töbször kérnél segítséget. Az már más dolog ha az emberek nem segítenek mert ismerik a multad ami nem olyan fényes. Tudom milyen érzés menekültként futni a világ elöl és búvóhelyet találni. -a fiú egy visiot fogott a kezében, viszont ez egy  erőtlen visio. -Ez még egy barátomé volt, nála jobb barátot nem ismertem. Egyszer szembeszállt Raiden Shogunnel, sajnos nem élte túl.

-Istenem. -szörnyedtem el, nem gondoltam, hogy a kedves mosolygós arc mögött egy ennyire szomorú sorsú fiú rejtőzik.

-Ez után menekültem el Inazumából, a tengerbe estem. Ha Beidouék nem húznak ki most nem lennék itt. Utálok visszamenni arra a helyre, de szeretem meglátogatni Tomo sírját.

-Nekem Zhongli ajánlott munkát még 10 évvel ezelött. Elég fiatalon kezdtem, de kellet a pénz a megélhetéshez. A szüleim meghaltak és ki akarna befogadni egy szegény családból származó árva leányt. Napi 24-ben dolgoztam, persze voltak néha szabad napjaim is. Eleinte csak napi 12-ben dolgoztam aztán ez növekedett. Nem volt okom boldoglenni, az érzéseimmel nem foglalkoztam, a sebeimet meg lekezeltem az erőmmel.

-Ki tanított meg harcolni?

-Magamtól tanultam. Amikor embereket láttam harcolni, megjegyeztem a mozdulatokat, gyakoroltam őket de voltak amiket kombináltam.

-Nehéz lehetett.

-Könnyű volt hozzászokni. De te sem maradtál alul problémás szempontból.

-De rám legalább vigyáztak. Rád meg senki sem fordított figyelmet, pedig megvédted őket.

-Ebbe még bele se gondoltam. -Kazuha akart még mondani valamit de az ajtón való kopogtatás nem engedtem.

-Ki az? -szólaltunk fel egyszerre. Az ajtón Lumine lépett be. Szólt Kazuhának, hogy Beidou hívja, mire a fiú elköszönt tőlem.

Háromszor belefejeltem a párnába és eltűnődtem miért is mondtam el neki az életem kis szakaszát. Alig ismerem 3 napja, de megbízható kisugárzása van, nem úgy mint a legtöbb embernek akik úgy néznek néha rád, mintha a szemükkel ásnák a sírod.

Ahogy a hajó el indult legurultam az ágyról aztán teli erőböl a falnak csapódtam.

-Ennél roszabb gondom ma ne legyen. Ha lehet. -támaszkodtam fel, majd egy hordó a lábamnak gurult, amin át is estem. -EZT NEM HISZEM EL! MIÉRT VANNAK ELLENEM A TÁRGYAK?! -egy pár másodperc elteltével Beidou hangját hallottam az ajtó mögül, ahogy azt kérdi még élek-e, ekkor jöttem rá, hogy a kelleténél hangosabban mondtam az iménti mondatokat.

A hajó út során történt még pár ehhez hasonló esemény, de a vége fele már belejöttem a guruló hordók és össze-vissza mozgolóda ládák elkerülésében.

(Tudom késtem, és vannak hibák, de most ez a legtöbb amit  kitudok magamból facsarni. Ez úgy hangzott mintha egy citrom lennék.)