A Legdrágább Megmentőmnek

1. Igéző szempár

Apa, miért kell ezt az egészet? Mindjárt felnőtt leszek, tudok magamra vigyázni. -sóhajtottam fel csukott szemekkel.

Nincs vita Hazel! Nem fordulhat elő az, ami tavaly! -felelte ingerülten. Ami tavaly történt. Nos, az örökké egy fájó emlék marad. Szerencsém volt, hogy időben megtaláltak.

És most együtt kell élnem vele? -fontam keresztbe karjaim.

Nem teljesen. De ahogy kilépsz a házból, mindenhová veled megy, akár tetszik, akár nem. Tudod, hogy értékes vagy. -igen, azt lehet nem említettem, hogy apa vezeti az egyik legnagyobb céget a világon a TechTomorrowt. Az elrablásommal próbáltak pénzt kicsalni tőle. Ráadásul apa az elnök testvére. Igen, tudom. Hihetetlen.

De mivel sokat vagy itt, gondolom ő lesz velem többnyire. Jól gondolom? -vontam fel szemöldökömet.

Igen. Valamint este ha nem leszek otthon, akkor éjszakára ottmarad. De ez még kialakul. - állt fel székéből, és odasétált hozzám.

Remek. De ugye nem negyven éves? Legalább nő? -kérdeztem reménnyel teli hangon.

25 éves. Mindjárt meglátod. Flatters, jöhet! -kiáltott ki apa, és szinte azonnal belépett az ajtón egy magas, barna hajú és talán kék szemű fiatal csávó. Az államat keresni kellett a padlón.

Uram! -húzta ki magát.

Jamie, ő itt a lányom Hazel. Innentől rád bízom, kérlek nagyon vigyázz rá. -fordult felé apa, miközben jobb kacsójával felállított a székről.

Kisasszony, Jamie Flatters vagyok, örvendek. -nyújtotta kezét, miközben szemeimbe nézett.

Hazel Coleman. -ráztam kezet.

Ismerkedjetek össze. Viszont nekem mennem kell, már várnak. Kérlek menjetek ti is. -szólt közbe apa.

Szia apa. -öleltem meg. Miután kimentünk, csendben vártuk a liftet. Mikor megérkezett, beakartam szállni, de Jamie uraság, elém rakta a kezét.

Mindig én megyek elől, ha netán lenne valami. -fújtattam egyet magamba, de ha ez a feladata akkor bele kell törődjek.

Ez csak egy lift. -nyögtem ki akaratlanul.

Sose tudhatja, hogy mi fog történni. -felelte.

Miután beszálltunk a liftbe, hamar megérkeztünk a parkolóhoz. Beszálltunk egy fekete autóba, elég királyul nézett ki.

Szóval, gondolom össze kell haverkodnunk, mert sokat leszünk összezárva. -motyogtam. Nem igen tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. Nem rajongok érte, de ez van.

Ahogy ön szeretné! Ha akarja, beszélgethetünk, ha akarja, akkor olyan leszek mint egy szellem, és meg se szólalok. -mondta.

Na most álljunk meg. Ne hívj kisasszonynak és ne magázz, kérlek. Nem vagyok annyira idős. -kértem kedvesen.

Rendben. Akkor mit szeretnél, hogy szólítsalak? -fordult felém igéző szemeivel.

Hazel. -adtam tudtára. Bár azt hittem ez egyértelmű lesz, hogy a keresztnevemen fog szólítani. Biztos csak tisztelettudó akar lenni. Bólintott hogy megértette.

Visszatérve, elég gáz lenne, ha nem szólnánk egymáshoz, szóval semmi bajom azzal, ha összebarátkozunk. -mosolyogtam, mire ő is ejtett egy mosolyt.

Akkor így lesz. -mondta.

És én? Szólíthatlak Jamienek? -kérdeztem, miközben becsatoltam az övet.

Természetesen. Úticél? -érdeklődött.

Haza. -elmondtam neki a címet, ő pedig a GPS-be beütve, elindította a járművet.

Az út csendben telt. Néha oda-oda pillantottam rá, és talán picikét zavarba is jöttem. Kedvesnek kell lennem. Nem ő tehet róla, hogy apa kitalálta ezt az egész baromságot. Összeleszek zárva egy idegennel, szinte minden nap. Jó, ha megismerem akkor már nyílván nem lesz idegen. Nemsokkal később megérkeztünk. Jamie leállította a motort és kiakartam szállni, de megállított tevékenységemben. Kérdőn néztem rá, hogy most mégis mi történik.

Előbb nekem kell kiszállnom, és kinyitni neked az ajtót. -avatott be az újabb szabályba.

Ahhh, muszáj? Olyan mintha életképtelen lennék. -süppedtem bele az ülésbe bánatomban.

Igen. Sajnálom, de Mr. Coleman a lelkemre kötötte. -mondta. Bólogattam, hogy megértettem. Miután kinyitotta nekem az ajtót, elindultunk befelé. Amint beértünk Jamie megállt az ajtó mellett. Húha. Őrt fog állni, vagy mi? Te jó ég.

Mi az? Nem jössz? Gondolom sokat leszel itt, szóval megmutatom a szobádat?! -kérdeztem, hisz én se nagyon tudom, hogy mit kéne tennem.

Csak akkor kell itt maradnom éjszakára, ha Mr. Coleman nincs itthon. -felelte.

Ja, okés. De azért nem muszáj ott állnod az ajtóban. -mondtam. Nos, ez elég kínos helyzet. Végre elmozdult onnan és beljebb jött.

Érezd magad otthon, meg minden. -mondtam. Elég kényelmetlenül érzem magam. De nem tudok mit tenni. Hozzá kell szokjak.

Lenne még pár kérdésem. -mondtam miközben leültem a kanapéra, őt is invitálva arra, hogy foglaljon helyet.

Figyelek. - ült le a kanapé másik végébe.

Szóval, akkor mindenhová te fogsz vinni? -néztem rá, és legbelül reménykedtem, hogy nem így lesz.

Igen. -felelte.

És minden lépésemet követni fogod? -hiába reménykedem, nem hinném, hogy lenne szabad napom, mikor ő nincs ott.

Nos, igen. Ez a feladatom. De nyílván fogod adni neked magánteret. -ez remek. Már sose lesz normális életem. Kezeimet arcomba temettem és próbáltam nem elsírni magam.

Hazel, tudom hogy ez most nehéz neked, és a hátad közepére sem kívánsz, de értsd meg, hogy édesapád nagyon aggódik érted. Megakar védeni. Akár meg is ölhettek volna. Ígérem, nem leszek a nyakadba, de mostmár az én felelősségem vagy. -ráemeltem fejem és elég együttérzően nézett rám.

Nem veled van a bajom, hanem ez az egész helyzet olyan fura. Nyílván tudom, hogy ez komoly dolog, csak...-már nem is tudtam mit mondnai. Megbántani se szeretném.

Mi lenne ha elmennénk a plázába? Iszunk valamit és legalább összehaverkodunk. -mondta, amivel mosolygásra késztetett. Nem volt kifogásom ellene. Szombat van, amúgy se tudnék mit csinálni.

Ahooy! Itt az új könyvem első része, remélem elnyeri a tetszéseteket<3