The Wilbur Van || Magyar Fordítás ||

Stream 1: Kilátás A Létra Aljáról

  – Nem, nem, nem. Ez egy jó terv, Wilbur! – mondta Tommy, miközben tétlenül rugdosta a homokos földet a hamburgerező furgon körül. – Egy idióta vagy, aki egy olyan utat akar építeni, amit senki sem fog használni – nézett fel, várva a reakcióját.

Forró délután volt, és a nap magasan járt az égen. Wilbur méterről méterre fekete, bugyborékoló beton helyezett a sivatagi homokba. A hőmérséklet ez esetben az ellensége volt. A város pedig délibábként csillogott a távolban. Egy egyszerű terven járt az esze. Mégpedig azon, hogy elterelést építsen Quackityről a hamburgerező furgonjára, étvágygerjesztőbb ételt szolgáljon fel a Las Nevadas sivatagjaiban megfáradt vándoroknak. Forrón, közepesen átsütve és gomba nélkül tálalva. Az emberek egyszerűen odáig lennének érte, messziről özönlenének, hogy megkóstolhassák a zamatos steaket, amelyet amerikai sajttal, ropogós vöröshagymával, salátával és egyetlen paradicsommal grilleznek. Legalábbis reménykedett, hogy így lesz. Wilbur már korábban is kóstolta Las Nevadas hamburgereit, és jók voltak. Nagyon jók. Ranboo biztosan képes lenne felvenni a versenyt, de szüksége lenne a megfelelő marketingre és arra, hogy az energiáját a megfelelő helyekre fordítsa. Megmutatná Quackitynek, hogy ki is az igazi agytröszt. Az egyetlen probléma amivel szembesült, a megközelíthetetlenség és az infrastruktúra volt.

  – Fogd be, Tommy! – szólt rá térdre ereszkedve, miközben egy újabb légbuborékot simított ki az útjából. – Az emberek használni fogják. Körbekérdeztem őket, és mindenki azt mondta, hogy szívesen vásárolnának a Wilburgertől, csak eddig nem tudták, hogy hol van.

  – Azért, mert kibaszottul nem akarják, hogy megint felrobbantsd őket – motyogta Tommy. Wilbur úgy döntött, hogy ezt figyelmen kívül hagyja.

  – Azért, mert nem akarják, hogy Quackity monopolhelyzetben legyen, Tommy – Wilbur láthatóan kimerült volt, annak ellenére, hogy alig haladt előre a munkában. – Tisztában vannak a versenyképtelen gazdaság veszélyeivel.

  – Te is egy versenyképtelen gazdaság vagy, te pöcs – Tommy büszkén vágott vissza, de a mosolya igencsak gyorsan eltűnt az arcáról, amikor Wilbur megfordult, és szemei villámokat szórtak. – Mi van?! Jézus, úgy unatkozom. Még egy hamburgert sem adtál el, mióta ezt a furgonos dolgot csinálod.

Wilbur megállt a munkálatokban, és a súlyát a homokba nyomott két tenyerére helyezte.

  – Csak hozz még több betont, Tommy – mondta halkan.

Tommy nem válaszolt. Wilbur élesen elfordította a fejét, hunyorgott a Tommy körvonala mögötti napfénybe, és várt. A sziluett bólintott, és visszasompolygott a domboldalon lévő ellátó sátorhoz.

4 óra telt el, de úgy tűnt, mintha 10 lett volna. Wilburt legalább egy tucatnyi skorpió zavarta meg az építkezésben, és egy királykobra majdnem véget vetett az erőfeszítéseknek, de Wilbur mégis kitartott. Az útnak tökéletesnek kell lennie. Wilbur dzsekije és zoknija nedves, izzadt kupacban ült a kereszteződésben, miközben ő egy makacs dombocskát simított el az út szélén. Tommy végül odavitte neki a betont. Emellett pedig egy pohár vizet is hozott. Wilbur mindkettőt elvette tőle és nem szólt semmit. Tommy várt egy keveset, majd csendben visszasétált a furgonhoz.

A város homokdűnéin túl, Quackity az étterem tetejéről figyelte Wilburt. Öltönyt viselt nyakkendő nélkül, és tétlenül babrált egy pókerzsetonnal, amelyet a kaszinó építése során vett magához. Nem látott semmilyen fenyegetést Wilbur tevékenységében. Akkor miért érezte mégis a halántékában a stressz éles szúrását, valahányszor a következő versenyvállalkozását tervezte Wilbur? Quackity nem tudta eldönteni, hogy bűntudat, féltékenység vagy egyszerűen csak bosszúság volt-e ez a bizonyos dolog, amely a levesébe köpött. Úgy döntött, hogy kitalál egy tervet.