nem is annyira keserédes || minwon

feladni vagy nem feladni?

Sohee és Wonwoo ebben az értelemben, ugyanabban a helyzetben vannak: mindkettőjük szíve külön van, mégis egy bizonyos része megosztva egymás és Mingyu között. Mintha csak úgy el lehetne választani az ember szívét. Ráadásul két olyan ember közt, akik nagyon sokat jelentenek Wonwoo-nak. Mindkettejüknek szeretne megfelelni, és olyan további kapcsolatot fenntartani, ami nem követeli meg azt, hogy az egyikőjük már ne legyen ott vele. És ez a legnehezebb döntése most, Sohee és Mingyu, semmiképp sem Sohee vagy Mingyu. Azonban ahogy egyre többet gondolkozik rajta, sajnos az utóbbi opció a legesélyesebb; választania kell. Bármennyire is fáj ez neki, és tudja, hogy mennyire fájni fog mind hármójuknak, meg kell tennie, mert így csak nehezebb.

Mindeközben Mingyu már feladta: ő valóban eldöntötte és végre elhatározta magát, hogy két barátja egymásra találjon. Nagyon jól tudja, hogy a Sohee-nak tetszik Wonwoo és hogy Wonwoo-nak is tetszik Sohee. Ezért hajlandó feláldozni a szerelmét, hogy a barátait boldognak lássa, hiszen mindketten szeretik egymást. Ő egyszerűen belefáradt ebbe az egészbe, és tovább akar lépni, hisz fél, hogy más esetben túl önző lenne, és csak növelné a távolságot hármójuk között. Próbál nem rájuk gondolni, de nehéz, hisz egyszerre álmodik arról, hogy a lány barátja lehet, és arra is gondol, hogy Wonwoo és Sohee is egy párt alkotnak. Mindez arra készteti, hogy álmodjon édesebb álmokat, amivel valami másra akarja terelni a gondolatait és a figyelmét. Próbálja nagyon mélyre elnyomni az érzéseit, mutatni a külvilág felé, hogy minden rendben van, de Wonwoo-t nem tudja átverni, túl régóta ismerik egymást, ahhoz, hogy ezt Wonwoo elhiggye. Kérdésekkel bombázza Mingyu-t, próbál ő is megfelelő megoldást találni, és arra gondol, ha őszintén leül Mingyu-val, és beszélgetnek, akkor talán hamarabb talál választ megkeseredett és nehéz szituációjára.

- Lehunyom a szemem, de a gondolatok rólad zűrzavart hoznak az éjszakába, róla és rólam, valóságos és mégis álomszerű. – mondja Mingyu-nak, félve, de végre előtörtek belőle az eddig nem kimondott szavak. Wonwoo tudja, hogy az érzések, amiket ő és a lány éreznek egymás iránt, valódiak, de ugyanakkor álomszerűek is, mivel nem tudják kifejezni teljesen, ugyanis ott van Mingyu közöttük.

Mingyu félig könnyes szemmel bámul Wonwoo-ra, még mindig az előbb elhangzott mondatot próbálja megemészteni. Wonwoo pedig válaszra várva, ott ül Mingyu előtt és egy kósza könnycsepp gördül végig az arcán. Mingyu arca megkomolyodik, és elhatározza, hogy megmondja legjobb barátjának, hogy végül ő lesz az, aki kimondja és megszakítja ezt a barátságot, csak azért, hogy Wonwoo boldogan lehessen Sohee-val.

- Kilépek, és nem fogok tovább zavarni. Kérlek, engedd, hogy így tegyek, mert nem vagyok képes nézni, azt, hogy miattam nem tud kiteljesedni a szerelmetek. Ne is törődj velem. Legyetek boldogok, kérlek! – suttogva mondta Mingyu, de Wonwoo minden szavat tisztán és érthetően hallott. Megdobbant a szíve e vallomás hallatán, és úgy döntött, hogy mindenképp meg kell védenie ezt a hármas fogatot, de legfőképp Mingyu-t kell erről lebeszélnie. Egyszerűen nem hagyhatja, hogy így váljanak el útjaik, egyszerűen ez így nem helyes! Azonban Mingyu már szinte lezárta magában ezt a dolgot, így is jóval tovább húzta, mint kellett volna. Mondandója után, könnyes szemekkel elkezdett gyors léptekkel elsétálni, és egyszer már csak azon kapta magát, hogy fut, úgy hogy hátra sem néz.

Eső áztatta bőrét, és miközben menekült a szituáció elől, régi, boldog pillanatok jutottak eszébe. Egy késő esti spontán találkozás Wonwoo és Sohee társaságában, ott ahol akkor Mingyu dolgozott. Egy kis, de annál barátságosabb és otthonias kávézóban, záróra után. Önfeledten táncolnak egy dalra, és hihetetlenül boldogok és jól érzik magukat. Mosolyuk megtölti az üres helyet, és boldogsággal tölti meg az egész helyiséget. Szinte érezni, hogy mindhárman mennyire boldogok. Azonban már itt is Mingyu vészjóslóan sokat figyeli Wonwoo-t. Az előbb említett pedig minden ilyen alkalomkor Sohee-t figyeli. És ez már akkor is szíven ütötte Mingyu-t. A tudat, hogy az az ember, aki a legtöbbet jelenti és mindent megadnak neki, egy másik ember iránt érez ilyen érzéseket. Mingyu már akkor tisztában volt vele, hogy másképp tekint Wonwoo-ra, mint Wonwoo ő rá. Egyszerűen érezte, hogy lassan, de biztosan megváltoztak az érzései, de képtelen volt beismerni, nem még hogy bevallani. Ezek után pedig minden a feje tetejére állt, amikor észrevette, hogy Wonwoo és Sohee is milyen közel kerültek egymáshoz. Mintha száz kést szúrtak volna belé, és fordították volna meg benne. A felismerés, hogy aki neki tetszik, még csak felé sem néz, és nem is érdekli, hogy benne milyen érzések játszódnak le. Hideg zuhanyként érte őt, hogy ő hamarabb látta, hogy mi folyik köztük, mint ő maguk. És ez az érzés volt az, ami belülről mardosta őt. Egészen idáig ez miatt őrlődött és nem tudta, hogy feladja e vagy se.