Újabban fogalmam sincs mit érzek.
Érzem a bánatot, a fájdalmat.
Mégis hozzád kötnek az emlékek,
S ez már örökre így marad.
Pontos gondolataim nincsenek rólad,
Csak halovány köd van a fejemben.
Mégis minden nap remélem, hogy láthatlak holnap,
Hogy aztán gyorsan elfelejtselek.
Ködben úszik a táj, amit látok,
S te is ködös homályba burkolózol.
Nagyon remélem, hogy ez csak egy álom,
S te végig rám vársz igazából.
Mert a köd felemészt,
Csak a lelkedet hagyja meg.
És ha te most elmész,
Engem teljesen bekebelez.
Nem szeretnék köddé válni,
Meghalni, majd elmúlni.
Előtte rád akarok találni,
S csak utána kihunyni.
A köd ne legyen baj,
Inkább az, hogy válassz.
A csönd is hatalmas zaj,
És egy tökéletes támasz.
