Black Beauty { A Xavier Thorpe love story }

Kilencedik rész: A rémálom

- Az a fiú,aki még veled állt a pálya udvaron...a hosszú hajú. Tudod ki ő?- érdeklődött a kis növésű asszony,az ajándékokat csomagolva.

- Igen,Xavier-nek hívják. Xavier Thorpe-nak. Elég jóba lettünk,s egyszer még találkoztunk,amikor 8 évesek voltunk.

- Nem ugy értem! Az apja tudod ki?

- Nem...

Erre a nő nem válaszolt,csak a szekrényéhez lépett,és kiemelt egy vastag fotóalbumot. Egy halvány mosollyal sétált vissza a lányhoz,és leseperte róla a port.

- Az apja,Vincent Thorpe az édesanyáddal járt egy osztályba. Én meg mindkettejükkel nagyon jól egyeztem. Viszont Vincent nagyon szerette az édesanyád. Bármit megtett volna érte. Mint ahogy én Vincent-ért.- magyarázta egy szomorú mosollyal,mire a lány szemei elkerekedtek.

- Jesszusom! Mi lett ebből a szerelmi háromszögből?

- Az édesanyád nem őt szerette,ő pedig nem engem. Az utolsó években mindkettőnktől nagyon elfordult,nem értettük miért. No de ,hagyjuk a multat. Te hogy egyezzel Xavier-el?

- Hát...megvagyunk. Mindig hoz nekem kockacukrot.- kuncogott zavartan,mire a nagynénje is felnevetett.

Egy kicsi hatás szünet támadt,miközben ismét a csomagolásra koncentráltak,és Letty a bögréjéért nyúlt,majd belekortyolt a forrócsokijába.

- Gondolom akkor nem bánod,hogy áthívtam őket karácsonyra,ugye?- törte meg a csendet,mire a lány majdnem visszaköpte a forrócsokit.

- Nem bánom,csak erre nem számitottam! Elvégre van elég szobánk!

- Persze,ezért gondoltam én is jó ötletnek.

***

Aznap nem aludt békésen. Folyton forgolodott,és amint elaludt egy kicsit,valami megint felkeltette. Aztán volt egy rémálma. Zuhant az elején,aztán nem messze az akadémiától ért földet. Az akadémia udvaráról sikitások jöttek,így a hang irányába kezdett rohanni.

A futását sem érezte megszokottnak,mintha könnyebben ment volna. A rácsos kapú meglepően nyitva volt,igy simán bejutott az udvarra. Egy kalapos alak egy nyilat szegezett Xavier-nek,majd az ujjával pontosan felé repitette.

Nem messze Xavier-től,ott volt egy copfos lány,teljesen feketébe öltözve. Nem állt oda,igy a nyil eltalálta a fiút,egyenesen a szivébe szúrodott.

- NE!!- kiáltott fel,és már könnyekkel a szemében futott oda a fiúhoz,majd letérdelt hozzá.

- Tünj el innen.- motyogta gyengén.

- Nem. Nem hagylak itt. Kérlek maradj velem.- folyt le egy könnycsepp az arcán,amit több is követett.

- Nem érted. Neked fel kell ébredned.- fogta meg a lány arcát,és amint Letty a kihült kezét megérezte az arcán,felébredt.

Hevesen kapkodta a levegőt,amikor felült az ágyában. Az arcán oda száradt könnycseppek voltak,még így is. Kicsit megnyugodott,hogy csak egy álom volt,de retteget,hogy valami történt,vagy történni fog Xavier-rel.

Néhány percnyi vacilálás után,elvette a telefonját az éjjeli szekrényről,és kiment vele az erkélyre.

Gyorsan kikereste a számot,majd megcsengette. Nem várt valami sokat ettől a cselekedettől,a harmadik csengetésnél arra készült,hogy lerakja,amikor meghallotta a fiú álmos hangját.

- Mi a helyzett Letty?

- Sz-szia...felébresztettelek?- szólt bele reszkető hangon.

- Szerinted?

- Jó jó,bocsi hülye ötlet volt,már le is rakom...- hebegte.

- Hé! Mi történt? Zaklatottnak tűnsz. Ne félj,elmondhatod nem haragszom.

Egy kicsit várt,hogy összeszedhesse magát,majd ismét beleszólt.

- Jól vagy?

- Én? Ahhoz képest,hogy hajnali négy van? Csodásan.

- Ne haragudj!

- Letty...- nevette el magát.- nem haragszom. Csak aggódom. A hangodat hallva,mindjárt elbőgöd magad. Minden rendben van?

- Csak látni akartam,hogy jól vagy e. Az álmomban lá-láttalak me-meghalni...- nyögte ki,és elcsuklott a hangja.

A vonal végén egy nagy sóhajtás hagyta el a fiú száját,és a lány már kezdte azt hinni,hogy haragszik rá,amiért ilyen gyerekes dolog miatt keltette fel.

- Ne aggódj értem. Jól vagyok. Jól vagyok,hallod? Menj vissza aludni. Fáradt leszel.

- Jó...jó...- szipogta.

- Hé hé! Ne sírj! Utálom mikor sírsz. Akarod,hogy beszéljek hozzád,mig el nem alszol?

- Igen...

- Akkor menj vissza az ágyadba,és mondd,hogy milyen témáról dumáljak.

Fél óra múlva,már mindketten aludtak,a hivást elfelejtették bontani.