Barátok Extrákkal | Chishiya x Reader

Második Fejezet

☆Amelyben a barátság nevében folytatod amit elkezdtél. ☆

Az élet egy alapvető ténye az, hogy az emberek hozzá szoknak a dolgokhoz. Az ismerős dolgok pedig elfogadáshoz és szeretethez vezetnek. Az elfogadás pedig megtanít kibújni bármilyen helyzet alól. 

Így fogadják el az emberek például a szörnyű frizurákat. 

Ezt gondolom magamban, ahogy hurcolom magam fel a tetőre másnap éjjel, abban a reményben, hogy megint ott fogom találni Chishiyát, ezúttal az alvástól meg nem fosztott, működőképes eszemmel. 

De amint felérek a tetőre és szembesülök azzal, hogy nincs itt más rajtam, a csillagokon és a korom fekete égen kívül,  csalódás lesz úrrá rajtam. De mégis úgy döntök, hogy kár lenne megfosztanom magam a kilátástól. Leülök és hátra dőlök és kezemmel a fejemet kitámasztva csodálom az eget és Tokió halvány fényeit. 

Tényleg gyönyörű az éjszaka, szeretem ahogy a tengerparton túl csillog a város, amelyet a Tokiói játékterek különböző tábláinak neonfényei emelnek ki. Szörnyű belegondolni, hogy éppen az életükért küzdenek ott.  

-Ó, már megint te vagy.  - csendül fel egy ismerős hang .

Felkapom a fejem és a hang irányába fordulok, és csakugyan ott volt, Chishiya állt a bejárati ajtó mellett. Arcáról nem éppen úgy tűnt, hogy kiugrik a bőréből engem látva, a hangszínéből sem ez jött le. 

-Jézusom, megijesztettél - sóhajtok, megkönnyebbültem. 

-Csak azt ne mond, hogy megint engem kerestél. - nem túl kedves nyitó beszéde ellenére leül mellém. 

-De igen - válaszolok. 

Nehéz közvetlenül Chishiyára nézni. Olyan mintha a fényt tükrözné, a lágy neonfények táncolnak az arcán és színnel töltik be a sötét szemeit. A haja enyhén megemelkedik a lány szellő hatására és az ajkai újra felveszik az ő jellegzetes halvány vigyorát. 

Miért? - kérdezi. 

Hagyom, hogy a csönd felülkerekedjen kicsit mielőtt válaszolok.

-Szeretnék egy barátot. - mondom egyszerűen. 

Chishiya gúnyos pillantást vet rám, de én csak rá mosolygok. 

-Ez igaz! Talán furcsán gyönyörű vagy de ki mondta, hogy nem lehetnek gyönyörű barátaim?

A kapott válaszra viszont egyáltalán nem számítottam. 

-Én nem szeretnék a barátod lenni - mondta Chishiya

Vállat vontam. 

-Mindenkinek szüksége van barátokra, akkor is ha azt hiszik hogy nincs. Ez az emberi természet.- fejem felé fordítom majd kicsit megdöntöm - Nem mondhatod hogy néha nem érzed magad magányosnak. 

-Nem érzem. 

-Akkor hazudsz.

Chishiya kifújja a levegőt, de inkább hallatszik ez egy megfáradt nevetésnek. 

-Akkor miért én? Ha annyira magányos vagy válasz másik embert barátodnak. Ne zavarj engem, azért mert az alatt a benyomás alatt vagy, hogy annyira szánalmas vagyok, hogy mindig szükségem legyen társaságra. 

Hümmögök majd vissza nézek a városra

-De látod, pontosan erre gondolok. Az emberek akiknek nincsenek barátaik, pont olyanok lesznek mint te!

Vigyorogva kinyújtom a kezem Chishiya felé. 

-Legyünk barátok! - akarok kezet fogni Chishiyával, hogy megerősítsem a nemsoká kivirágzó új barátságunkat. 

-Nem.

-Gyerünk!

-Nem. 

-Legyünk barátoook! 

-Tűnj innen.

-És mit szólsz az ismerősökhöz?

-Menj el. 

-Még csak ismerősök sem? -  Bökőm meg az arcát játékosan.

Ez rossz lépésnek bizonyult. 

Chishiya megragadja a kezem és mint egy vipera az áldozata köré, fonja karom köré ujjait. Szorítása erős és borzasztóan fájdalmas. A tekintete üres és rideg. A neon fények eltűntek ahogy rám nézett. 

-Állj le. - figyelmeztet. 

-Áh, még túl korai? - mondom miközben próbálok kiszabadulni kezei erős szorításából. - Okés okés... De ez fáj, engedd el.  

Miután kiszabadultam a  szorításából a lépcső felé rohanok, mondván: 

-Holnap visszajövök!

-Mint a pokol a földre... 

-Pontosan úgy! - nevetek majd vissza megyek a szobámba. 

Na itt a második fejezet is :3 Remélem jól szórakoztok, ha minden igaz akkor, holnap jön a következő addig Hali:*