☆Amelyben a barátság nevében folytatod amit elkezdtél. ☆
Az élet egy alapvető ténye az, hogy az emberek hozzá szoknak a dolgokhoz. Az ismerős dolgok pedig elfogadáshoz és szeretethez vezetnek. Az elfogadás pedig megtanít kibújni bármilyen helyzet alól.
Így fogadják el az emberek például a szörnyű frizurákat.
Ezt gondolom magamban, ahogy hurcolom magam fel a tetőre másnap éjjel, abban a reményben, hogy megint ott fogom találni Chishiyát, ezúttal az alvástól meg nem fosztott, működőképes eszemmel.
De amint felérek a tetőre és szembesülök azzal, hogy nincs itt más rajtam, a csillagokon és a korom fekete égen kívül, csalódás lesz úrrá rajtam. De mégis úgy döntök, hogy kár lenne megfosztanom magam a kilátástól. Leülök és hátra dőlök és kezemmel a fejemet kitámasztva csodálom az eget és Tokió halvány fényeit.
Tényleg gyönyörű az éjszaka, szeretem ahogy a tengerparton túl csillog a város, amelyet a Tokiói játékterek különböző tábláinak neonfényei emelnek ki. Szörnyű belegondolni, hogy éppen az életükért küzdenek ott.
-Ó, már megint te vagy. - csendül fel egy ismerős hang .
Felkapom a fejem és a hang irányába fordulok, és csakugyan ott volt, Chishiya állt a bejárati ajtó mellett. Arcáról nem éppen úgy tűnt, hogy kiugrik a bőréből engem látva, a hangszínéből sem ez jött le.
-Jézusom, megijesztettél - sóhajtok, megkönnyebbültem.
-Csak azt ne mond, hogy megint engem kerestél. - nem túl kedves nyitó beszéde ellenére leül mellém.
-De igen - válaszolok.
Nehéz közvetlenül Chishiyára nézni. Olyan mintha a fényt tükrözné, a lágy neonfények táncolnak az arcán és színnel töltik be a sötét szemeit. A haja enyhén megemelkedik a lány szellő hatására és az ajkai újra felveszik az ő jellegzetes halvány vigyorát.
Miért? - kérdezi.
Hagyom, hogy a csönd felülkerekedjen kicsit mielőtt válaszolok.
-Szeretnék egy barátot. - mondom egyszerűen.
Chishiya gúnyos pillantást vet rám, de én csak rá mosolygok.
-Ez igaz! Talán furcsán gyönyörű vagy de ki mondta, hogy nem lehetnek gyönyörű barátaim?
A kapott válaszra viszont egyáltalán nem számítottam.
-Én nem szeretnék a barátod lenni - mondta Chishiya
Vállat vontam.
-Mindenkinek szüksége van barátokra, akkor is ha azt hiszik hogy nincs. Ez az emberi természet.- fejem felé fordítom majd kicsit megdöntöm - Nem mondhatod hogy néha nem érzed magad magányosnak.
-Nem érzem.
-Akkor hazudsz.
Chishiya kifújja a levegőt, de inkább hallatszik ez egy megfáradt nevetésnek.
-Akkor miért én? Ha annyira magányos vagy válasz másik embert barátodnak. Ne zavarj engem, azért mert az alatt a benyomás alatt vagy, hogy annyira szánalmas vagyok, hogy mindig szükségem legyen társaságra.
Hümmögök majd vissza nézek a városra
-De látod, pontosan erre gondolok. Az emberek akiknek nincsenek barátaik, pont olyanok lesznek mint te!
Vigyorogva kinyújtom a kezem Chishiya felé.
-Legyünk barátok! - akarok kezet fogni Chishiyával, hogy megerősítsem a nemsoká kivirágzó új barátságunkat.
-Nem.
-Gyerünk!
-Nem.
-Legyünk barátoook!
-Tűnj innen.
-És mit szólsz az ismerősökhöz?
-Menj el.
-Még csak ismerősök sem? - Bökőm meg az arcát játékosan.
Ez rossz lépésnek bizonyult.
Chishiya megragadja a kezem és mint egy vipera az áldozata köré, fonja karom köré ujjait. Szorítása erős és borzasztóan fájdalmas. A tekintete üres és rideg. A neon fények eltűntek ahogy rám nézett.
-Állj le. - figyelmeztet.
-Áh, még túl korai? - mondom miközben próbálok kiszabadulni kezei erős szorításából. - Okés okés... De ez fáj, engedd el.
Miután kiszabadultam a szorításából a lépcső felé rohanok, mondván:
-Holnap visszajövök!
-Mint a pokol a földre...
-Pontosan úgy! - nevetek majd vissza megyek a szobámba.
Na itt a második fejezet is :3 Remélem jól szórakoztok, ha minden igaz akkor, holnap jön a következő addig Hali:*
YOU ARE READING
Barátok Extrákkal | Chishiya x Reader
FanfictionElég nehéz, ha nem csak a Borderland játékait próbálod túlélni minden második nap, hanem azt is, hogy beleszerettél egy olyan férfiba, akinek szörnyű hozzáállása van az emberekhez. Vagy egy Chishiya x Reader ahol csak remélni tudod, hogy az ígéretek...