Északi Láng

HARMADIK FEJEZET

AILA

Feszülten, egyenes háttal ültem Apám mellett, és figyeltem a vígadó embereket miközben álltam a kíváncsi vagy éppen megvető pillantásokat. Maura még akkor sem tudja elrejteni gyűlöletét, amikor idegenek vannak falaink közt. Az Apám pedig egyszerűen még csak tudomást sem vesz róla, pedig még a vak is látta volna, hogy az a nő milyen pillantásokkal méregette Gydát. Abban a percben amikor beléptem a terembe és megláttam, a düh mintha méregként áradt volna szét testemben, azonban fékeznem kellett indulataimat. Aztán ott volt az a jeges szempár, amellyel tekintetem pár pillanatig összefonódott. Mintha a lelkemig hatoltak volna azok a rikítóan kék szemek. Még mindig éreztem őket magamon, de nem mertem újra a tulajdonosuk felé sandítani. Minthogyha legbelül attól rettegtem volna, hogyha újra találkozik vele a tekintetem, jéggé dermedek. Ugyanakkor kíváncsi voltam és nem voltam megelégedve azzal az egy kósza pillanattal amikor láttam a férfit. Tudtam, hogy Ő nem lehet más, mint az északiak vezére és ezért távol kéne maradnom tőle, így hát megpróbáltam engedelmeskedni Atyám szavának de eleget tenni a kíváncsiságomnak is. A húgomra nézve az idegen felé pillantottam, aki épp a mellette ülő, hasonló ruházatú férfival társalgott. Kinézetében volt valami elrettentő, ugyanakkor vonzó. Látványa cseppet sem volt taszító, de nem bámulhattam őt sokáig feltűnésmentesen, így tekintetem ismét a húgomra vándorolt, aki laposakat pislogva üldögélt mellettem. Biztos voltam benne, hogy már nagyon kimerült, így Apámhoz fordultam.

– Gyda már nem bírja sokáig nyitott szemmel és már én is kimerültem, ha megengeded mi most visszavonulunk. – mondtam mire ő is felém fordult, majd a húgom álmos látszatán lágyan elmosolyodott.

– Ahogy szeretnétek drágaságom – bólintott megsimítva arcomat. Ezután megérintettem Gyda karját, aki rögtön rám kapta Apánktól örökölt zöld tekintetét. Felálltam a helyemről és felé nyújtva kezemet intettem, hogy menjünk mire ő engedelmesen tenyerembe csúsztatta sajátját, és lepattant számára túl magas székéről. Újból éreztem magamon a tekinteteket, de ezúttal nem foglalkoztam velük és a táncolók között elhaladva elhagytam a termet Gydával.

A lakrészébe érve megmondtam a dajkájának, hogy nyugodtan hagyjon magunkra mert ma én fektetem le a húgomat. Miután engedelmeskedett és elhagyta a helyiséget, segítettem Gydának átöltözni majd az ágyba fekve kérésére elénekeltem neki azt az altatót, amit még régen Anyánk énekelt nekem. Amikor elaludt óvatosan felkeltem mellőle, majd a fejét megsimogatva csókot nyomtam homlokára, aztán a saját lakrészembe mentem.

...

Mint minden Hold napján, ma hajnalban is kiszöktem a palotából, hogy az Élet tavánál fából készült áldozati talizmánt faragjak, amiket majd éjszaka ugyanitt tűzre vetek ezzel köszönetet mondva az Isteneknek életemért. Ilyenkor otthon hagyom álcaként viselt kereszt medálos nyakláncom, majd mikor visszatérek ismét felveszem, hogy ne vegyenek gyanút „pogány" hitemről. Épp egy fának dőlve, dúdolgatva faragtam, amikor neszt hallottam a fák közül, mire a kés megállt a kezemben és a félkész talizmánt a fa gyökerei alatt lévő odúba rejtve felálltam. A késemet szorítva alig hallhatóan körbefordultam. A csend olyan zajosnak tűnt abban a pillanatban, mint még egy bál sem.

– Ki van ott? – vettem a bátorságot megszólalni. A következő pillanatban valaki hátulról elkapott és miközben a kést kiverte a kezemből, a számat kezével befogva lefogott. Próbáltam kapálózni, de a szorítása túl erős volt.

– Shh hercegnő, nyugalom. – szólalt meg mély, dörmögő hangján. – Elengedlek, ha nem sikítasz és megígéred, hogy nem futsz el amint elengedlek. Ígéred hercegnő? – kérdezte fülembe suttogva mire bólintottam.

Az idegen elengedett, mire amilyen gyorsan csak tudtam, felkaptam a kést a földről és felé fordultam. És akkor újra szembe találtam magam azokkal a rikító kék szemekkel.

– Ez bevallom ügyes volt – biccentett a kés felé, miközben ravasz mosollyal arcán védekezően felemelte kezeit, de nem lépett hátra. Ekkor egy kicsit jobban szemügyre tudtam őt venni. Széles felsőtestét egy sötét lenvászon ing fedte, aminek ujjai a könyökéig voltak feltűrve, karjain különböző jelekből álló tetoválások voltak, sötétbarna haját rendetlen kontyban hordta és sűrű borostája volt.

– Mit akarsz tőlem és hogy találtad meg ezt a helyet? – tettem fel a kérdést a kést még mindig rászegezve.

– Mielőtt válaszolnék, talán jobb lenne, ha nem hadonásznál azzal a kezedben. Még megsérülsz hercegnő. – incselkedett.

– Ne hívj így.

– Tán nem vagy az? – vonta fel egyik szemöldökét mire egyre jobban kezdtem elveszíteni a türelmem.

– Csak válaszolj a kérdéseimre. – mondtam kimérten.

– Csak ha előbb elteszed a fegyvert.

– Honnan tudjam, hogy nem fogsz ismét rám támadni? – most rajtam volt a sor, hogy felvonjam szemöldököm. Az északi ekkor a szívéhez emelte a kezét.

– Becsület szavamra, nem fog ilyesmi történni. – mondta mire hezitálva végigmértem, majd bólintottam.

– Fordulj el – adtam parancsba mire értetlenül nézett rám. – Anélkül nem tudom elrakni.

– Nem bízom benned, rakd el így. – válaszolta kissé összehúzott szemekkel mire én fújtatva lassú mozdulatokkal elmentem egy magasabb kőig, majd a szoknyámat felhúzva feltettem rá a lábam. Félszemmel figyeltem ahogy árgus szemekkel nézi ahogy elrakom a kést a combomra erősített tartójába, aztán véget vetve a nyálcsorgatásának leengedtem a szoknyám és ismét felé fordultam.

– Most, hogy ezt elrendeztük, válaszolj. – mondtam ellentmondást nemtűrő hangsúllyal mire az északi a testem méregetéséből feleszmélve ismét a szemeimbe nézett.

– Ismerem ezt a helyet, nem volt nehéz rátalálni. – válaszolta egyszerűen.

– Mégis miért akartál rátalálni? – léptem közelebb kíváncsian.

– A népem számára fontos – mondta komoly ábrázattal. – Meg akartam mosni a tóban az arcomat és inni belőle, tiszteletemet téve Isteneim előtt. – elgondolkodva mustráltam arcát, majd tettem egy lépést hátra.

– Csak tessék. – mutattam a vízre, mire elsőnek bizalmatlanul nézett végig rajtam majd hálásan bólintott. Végig néztem ahogyan megfordult majd letérdelt a víztükörhöz, aztán miután kezeit a vízbe merítette végigsimított arcán majd tölcsért formálva belőlük ismét a vízbe merítette kezeit. Ajkaihoz emelve őket nagyot kortyolt a színtiszta vízből, majd a tavat nézve elmélkedett. Nagyon bensőségesnek éreztem ezt a pillanatot így jobbnak láttam menni, de ekkor újra megszólított.

– Nekem is lenne egy kérdésem. – állt fel és fordult felém.

– Mi lenne az?

– Te honnan ismered ezt a helyet? – tette fel a kérdést, amitől a legjobban tartottam, de nem voltam rest rögtönözni.

– Pár éve találtam rá – hazudtam szemrebbenés nélkül. – Akkor járok ide amikor magányra vágyom. Eddig még sosem találkoztam itt senkivel, így a célomnak nagyon is megfelelőnek bizonyult. – közöltem vele a történet igaz részét. Az arcán mintha átfutott volna valamiféle furcsa kifejezés, amit nem tudtam megfejteni.

– Érdekes jelenség vagy te, hercegnő. – jelentette ki kicsit megdöntve fejét.

– Nem annyira, mint te, északi. – válaszoltam majd indultam el a várhoz vezető úton, de megtorpantam. – Lehetne, hogy ez az egész köztünk maradjon? – kérdeztem bizalmasan, mire az északi megejtett egy halvány mosolyt majd bólintott, én pedig magára hagytam.

©️LiA_LeVenDula

2023.01.05