Északi Láng

NEGYEDIK FEJEZET

EINAR

Már tudtam mi a teendőm a király kompromisszumával kapcsolatban. Egészen addig, amíg nem találkoztam a hercegnővel a tónál, a döntésem homályba burkolódzva rejtőzködött gondolataimban. Az biztos volt, hogy az ajánlatát semmiképp sem fogadom el. Viszont amikor megtaláltam az egyik fa tövében azt a félig kifaragott talizmánt, a fejemben mintha megjelent volna egy fénysugár, és a tervem megszületett. Ezek után az utam egyenesen a királyhoz vezetett.

– ­Szóval döntöttél az ajánlatommal kapcsolatban? – kérdezte a király a trónján ülve, miközben én ismét előtte álltam, ezúttal viszont egyedül. A többieknek ugyanis egy szó sem szólva jöttem ide.

– Igen, döntöttem. – mondtam, mire tekintetében mintha felcsillant volna valami. – És a döntésem az, hogy nem fogadom el az ajánlatot. – arca elkomorult kijelentésemre. – Viszont helyette én javasolnék valamit.

– És mi lenne az? – kérdezte kimérten.

– Egy zálog – mondtam mire némileg zavarodott, mégis kíváncsi lett ábrázata.

– Miféle zálog? – dőlt kissé előre trónusán, én pedig megejtettem egy apró félmosolyt.

– A haladék egy évért cserébe, add nekem azt, mi számodra a legértékesebb.

...

AILA

A késő délutáni nap narancssárgás fényénél fésülgettem Gyda haját, miközben ő megállás nélkül csacsogott nekem mindenféléről. Én azonban alig tudtam figyelni mondandójára, annyi minden járt a fejemben egyszerre. Vajon jó ötlet volt megbízni az északiban? Mi van akkor, ha mégis elmondja valakinek, hogy az erdőben voltam? Vagy ha meglátta, hogy mit is csináltam ott éppen?

– Valami baj van? – rángatott ki Gyda hangja kétségbe ejtő gondolataimból. Érdeklődve fordult felém, nagy zöld szemeivel.

– Nincs édes, csak elbambultam. – simítottam végig kicsiny arcán. Az ablak felé sandítottam, a nap már lemenőben volt. – Itt az ideje, hogy aludj. –mondtam mire sóhajtva az ágyához bicegett, majd felmászva rá betakarózott. – Jó éjszakát csillagom – nyomtam csókot feje búbjára.

– Jó éjt Aila – ásította. Ezután pedig még egy utolsó pillantást rávetve elmosolyodtam, majd a saját lakrészembe vettem az irányt.

Ott aztán átöltöztem egy egyszerű ruhába, majd vártam amíg be nem köszönt az éjszaka sötétsége. Mielőtt kilopództam volna, leakasztottam a nyakamból a kereszt medálos nyakláncom és a párnám alá rejtettem, aztán köpenyem csuklyáját a fejemre húzva elindultam a titkos alagút felé. A vár egyik elhagyatott folyosójának falai mögött volt, egyedül a szolgálók jártak arra néha, de az alagútról még ő nekik sem volt tudomásuk. Akárcsak egy szellem, úgy lopakodtam ki az őrök mellett, majd elérve a folyosóra meggyújtottam egy fáklyát és szétnéztem, hogy tényleg egyedül vagyok-e. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy igen, meghúztam az egyik törött fáklyatartót, a fal pedig kinyílt előttem. Az alagút rozsdás kapuja egy tisztásra vezetett, a tisztáson túl pedig már látni lehetett az erdő reszkető lombjait. Az őrök a falakon ilyenkor már elszenderednek, így könnyűszerrel átvághattam a tisztáson észrevétlenül. A tóhoz érve szabad kezemmel lehúztam a csuklyát a fejemről, majd botokat kezdtem egymásra pakolni, amikre aztán rádobtam a fáklyát. A gallyak szinte azonnal lángra kaptak, a tűz fénye pedig bevilágította a kis partot. Miután a tüzet kövekkel körbe raktam, elindultam a fához, aminek a tövébe rejtettem a talizmánt. Benyúltam a gyökér alá, ám nem találtam az amulettet, így zavarodottan elkezdtem tapogatózni hátha mégis a kezem ügyébe akad.

– Csak nem ezt keresed? – szólalt meg egy hang mögülem, mire ijedtségemben felé fordulva azonnal fel akartam állni, ám elvesztve egyensúlyom a földre borultam. Rémülten néztem fel az északira, akinek a kezében ott éktelenkedett a félig kifaragott fadarab. – Egy déli hölgyhöz képest egész szépen faragod az északi jeleket. – nézegette a talizmánt, mire nagyot nyeltem majd lassan felálltam. – Már csak az a kérdés, hogy mégis honnan ismered őket. – nézett rám ismét fagyos tekintetével.

– Az nem tartozik rád. – válaszoltam kimérten. – Most pedig, – nyújtottam felé kezemet. – visszakérhetném? – kérdeztem kissé feszülten, ugyanis a hold már elég magasan járt, én pedig majd' kifutottam az időből. Az északi erre végignézett rajtam majd, amikor visszaért a szemeimhez, felém nyújtotta az amulettet, én naív pedig utána kaptam, ő viszont gyorsan elhúzta a kezét.

– Áhh nem is tudom! Nem tűnik valami nyereséges ajánlatnak – szórakozott velem, én pedig fújtattam egyet.

– Csak bökd ki, hogy mit akarsz cserébe! – morogtam meggondolatlanul, mire ajkai ravaszdi mosolyra húzódtak.

– Téged. – mondta ki egyszerűen, mire én lefagytam.

– Hogy tessék? – kérdeztem vissza megszeppenve, ő pedig közelebb lépett. A szívem mintha a torkomban dobogott volna, a tüdőm pedig több levegőért kiáltott.

– Jól hallottad hercegnő – suttogta egyre közelebb férkőzve hozzám. – Légy az enyém, cserébe pedig visszaadom a talizmánt és nem kérdezősködök többet. – mondta veszélyesen közelről.

– Ez...ez nem illendő – dadogtam cseppet hátrálva, mire a fának ütköztem, ő pedig közelebb lépett. Ismét a holdra tekintettem, már nagyon magasan járt, így ijedten pillantottam ismét szemeibe. – Már nincs sok időm – mondtam komolyan, neki pedig kissé értetlenné vált tekintete. – Kérlek... – suttogtam, ő pedig még egy kis ideig mintha gondolkodott volna az arcomat mustrálva, majd egyszer csak hátralépett és ismét felém nyújtotta az amulettet. Ezúttal nem húzta el a kezét, így könnyen elvehettem a fadarabot.

– Köszönöm – biccentettem hálásan majd a vízhez siettem. A tónál letérdeltem a víztükör elé és letettem magam mellé a talizmánt, majd kezeimet belemerítve a vízbe háromszor átmostam az arcomat. Ezután elővettem a combomra erősített késemet és a talizmánnal a kezemben a tűzhöz sétáltam. Éreztem magamon a tekintetét, miközben elkezdtem tovább faragni a fát és északi nyelven kezdtem beszélni. – Köszönöm, hogy meghallottatok. Köszönöm, hogy védelmeztek. Köszönöm az életemet. – majd tűzre vetettem a talizmánt. – Jóságotokat, mikor az idő úgy hozza, a Valhallába érkezvén remélem viszonozhatom. – fejeztem be hálámat a felcsapó lángokat figyelve, miközben a szél hirtelen feltámadt és lökött rajtam egyet. Ezzel jelezték, hogy hallottak engem. Feleszmélve a révületből az északira akartam vezetni tekintetem, ám ő eltűnt, mire a fejemet ide-oda kapkodva keresni kezdtem.

– Sajnálom hercegnő – hallottam a hátam mögül, majd hirtelen erős fájdalmat érezve elsötétült minden.

©️LiA_LeVenDula

2023.04.06