Az álmatlanság egész éjjel gyötört, s már jócskán hajnal felé járt az idő, mire el tudtam aludni. Már azon gondolkodtam, hogy felkelek, s veszek be anyánk laundánumjából. Emlékszem már a négyet is elhagyta az órám, amikor utoljára pillantottam fel rá a párnámról. Így pedig amikor Alfred megérkezett a reggeli teámmal, és széttárta a nehéz bársonyfüggönyöket a szobámban, pontosan nyolcóra harmincperckor, ahogy mindig is szokott, némi erőtlen nyöszörgésnél többet aligha lehettem képes felelni, a Guten Morgen-ére. Bár abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán válaszoltam valamit... meg lehet csak átfordultam a másik oldalamra.
Persze kelni kellett, hiszen Sándort tízre hívtam magunkhoz, hogy még mielőtt ebédre találkoznánk a többiekkel, a személyesebb jellegű történéseket megtudjuk vitatni. Közéletről mégis inkább szívesebben társalgunk kávéházban, mint a család ügyes-bajos dolgairól.
[...]
Az én drága jó barátom éppen most toppan be, amikor naplóm mellett, egy rövid levélkét körmölök, Czebrovszky grófnénak, amelyben mélységes sajnálkozások között vagyok kénytelen a reggeli postával érkező, ismételt meghívását visszautasítani, ugyanis édesanyám ugyanis mára más elfoglaltságot talált húgomnak, s így elkísérni a grófnéhez nem volna már alkalma, egyedül pedig harmadjára csak nem bukkanhattam föl őnáluk. Egyébiránt pedig a vikomt nem rég tért haza Párizsból, s így feltétlen meg kellett ragadnom az alkalmat, hogy ebédre hívjam. Hogy másként értesülhetne arról, hogy mi is történt itt Pesten, amíg ő távol volt. Apropó értesülés... bizonyosan lesz néhány megjegyzése Sándornak arra, hogy már megint Katalintól jött levél.
[...]
Az ebéden mindenki részt vett a mi kis társaságunkból, noha semmilyen rendkívüli esemény nem történt a héten. Feltételezem, ez annak volt köszönhető, hogy mindenki örült Cziráky vikomt viszont látásának. Kifejezetben jó hangulatban költöttük el az ételeket, s ezúttal meglepő módon különösebben éles politikai szóváltás sem alakult ki közöttünk, ennek katalizátora egyébként is Sándor és jó magam szoktunk lenni. Ehelyett társalogtunk zenéről, sportról és irodalomról. Hautzinger gróf javaslatára pedig azt is eldöntöttük, hogy az este rendesen is megünnepeljük a vikomt hazaérkezését. Jobb is. Ha sokáig kimaradunk, talán könnyebben fog álom jönni a szememre.
[...]
Még jó is, hogy nem voltam otthon ebédkor, ugyanis Karolina elmondása alapján állt a bál, ugyanis öcsénk a délelőtt folyamán fogott egy kecskebékát a kerti tavacskánk partján, amit a konyhán keresztül, természetesen az ebédhez készülődés nagy sürgés-forgása közepette kívánt felcsempészni a szobájába. Csak hogy az állat meglógott a kezéből, és a cselédség, de legfőképp Erzsi néni a szakácsnőnk sikoltozása közepette el is ugrált. A kialakult káoszban még a húshoz szánt borsmártás is kiborult, így kénytelenek voltak azt csak úgy „szárazon" felszolgálni. Jani, a fiatalabbik inasunk még haza érkezésemkor is kereste a megszökött „fenevadat".
Csak reménykedni tudok, hogy nem atyánk dolgozószobájában, talált menedékre, mert akkor még annál is nagyobb jajj lesz Rudolfnak, mint amit ebéd előtt kapott. Húgom azt is megjegyezte, hogy még a vacsorától is el lett tiltva, akkora felfordulást okozott. Ez megmagyarázza miért láttam anyánkat felfelé somfordálni egy tányérral a szobámba menet... no meg hogy miért a cselédlépcsőt használta, minden bizonnyal az apánkkal való találkozást igyekezett elkerülni.
Hamarosan készülődnöm kell, ha a megbeszéltek szerint hét órára Gyuláéknál kívánok lenni... No meg tájékoztatnom kellene apámat is az esti terveimről... csak remélni tudom ebéd óta kissé jobb hangulatba került...
