CHEERS!

Első Fejezet

- Ehhez mit szólt? - kérdezte Sunoo.
- Igazából semmit, ignorált minket. Aztán jött az igazán nagy csapás! - felelt Dinnye.
- Mi volt az a nagy csapás?
- Gal egy igazi queen módjára tiltotta.
- Tiltotta? Komolyan? Pont ő?
- Pont ő.

Dinnye és Sunoo, eme mű két legjelentősebb karaktere, legjobb barátok voltak. Egy kávézóban találkoztak először két éve, és azóta rengeteg dolgot átéltek. Mindig mindent megosztottak egymással. Kivéve Dinnye egy dolgot. Mégpedig azt, hogy ő nagyon szerette ezt a fiút, és egy ideje már többet érez iránta, mint barátság.

Sokban hasonlóak, de az ellentétes dolgaikkal kiegészítik egymást. Példának okáért amíg Sunoo nyitottabb az új kalandokra, Dinnye inkább visszahúzódó. Közös hobbijuk a természet felfedezése, mindketten szeretik a virágokat, és szeretnek róluk képeket is készíteni.

Ezen a június másodikai napon fagyit vettek maguknak. Dinnye epres, Sunoo mentás ízűt választott. Az édesség elfogyasztása közben és után a várost járták, és beszélgettek. Így került szóba, hogy viselkedett Sunoo egy macskával egy héttel ezelőtt, vagy hogy miképp szakította meg Dinnye és baráti köre egy volt tagjukkal a kapcsolatot.

- Az igen - mondta Sunoo.
- Hát vannak ilyen emberek a világon - nevetett Dinnye.
- Nem tudom megérteni hogy miért.
- Én sem, de úgy látszik, kezd minden rendbe jönni.
- Szuper, ennek örülök! És most hova megyünk?
- A kedvenc helyünk?
- Okés!

Majd elindultak a város egyik növénykertjébe, pontosabban a legközelebbibe, ami a jelenlegi helyüktől mindössze negyed óra gyaloglásra volt. Szerettek itt lenni, mert hiába látták már a legtöbb mindent, minden látogatásukkor volt valami új. De ha nem lett volna semmi új, akkor is betértek volna erre a helyre a növényszeretetük miatt.

- Sunoo, nézd! - szólt izgatottan Dinnye, majd az említettet csuklójánál fogva vitte oda a már rég óta meglévő bambuszhoz. - Megint nőtt!
- Tudok járni magamtól is - kacagott Sunoo, majd amint Dinnye elengedte a karját, folytatta - Tényleg magasabb lett. Meg nagyon szép - tette hozzá.

Egy ideig a bambusz előtt álltak, majd továbbmentek, megnézni a többi növényt. A borostyán előtt elidőztek egy kicsit. Szótlanul bámulták egy darabig a lógó növényt, majd beszélgettek előtte. Kis idő eltelhetett, mivel ezt hallották a hangszórókból:

- Tisztelt Vendégeink! Sajnálattal közöljük, hogy növénykertünk néhány perc múlva bezár. Kérjük, minél hamarabb hagyják el az épületet! Köszönjük szépen és további szép napot kívánunk! Legközelebb találkozunk.
- Ennyi az idő? - kérdezte Sunoo. A másik fiú elővette telefonját, és megnézte.
- Hét óra ötvenöt perc - felelt Dinnye.
- Akkor tényleg mennünk kéne. Viszontlátásra! - köszönt el az örök mosolygó, majd Dinnye csuklóját megfogva mentek ki mindketten az ajtón.
- Tudok én járni magamtól is - figurázta ki Dinnye legjobb barátját. - Most hova?
- Hozzám?
- Rendben.

Ezzel a két fiú elkanyarodott balra, majd elindultak. Szerették ezt a környéket. Nem mindig volt nyugodt hely, de sose volt túl zsúfolt, vagy nagyon zajos. Sunoo lakása a növénykerttől fél óra gyaloglásra volt, Dinnye otthona további tizenkét percre. No de ez a harminc perces út nem mindig volt harminc perc. Vannak a közlekedési tényezők, mint a piros lámpa, a megállító nénikék és bácsikák, akiket a fiúk megsajnálnak, és segítenek, vagy a nem figyelő autósok. Így lett, hogy fél kilenc helyett kilenc órára ért a két legény a kitűzött célponthoz.

- Akkor ma se mész haza - jegyezte meg Sunoo, miután végre letehették hátizsákjukat, és leülhettek.
- Még jó, hogy itt maradt néhány cuccom múltkorról - nevetett Dinnye.
- Ja, csak azért, hogy most megint elhagyj párat - nevetett fel Sunoo.
- Azt hiszem, lefürdök - jelentette ki Dinnye.
- Először együnk, amondó vagyok. Te kábé egy óráig fürdesz, addig meg éhenhalok. Összeütök valamit.
- Csak nehogy felgyújtsd a konyhát!
- Nyugi, nem fogom - kacsintott Sunoo, majd nekilátott egy egyszerű vacsora összeállításának.

Dinnye, miközben barátja ételt csinált, telefonját leste a nappaliban ülve. Ránézett az Inasgramra, csinált egy-két történetet, és átgörgette a kezdőlapját, mikor is ennyit hallott:

- Kész a kaja!

A fiú kikapcsolta a kezében lévő készüléket, letette a kanapéra, majd rohant a konyhába. Sunoo az ajtóban állt, akinek neki is ment. A vendég ezt nem látta, csak annyit érzett, hogy két kéz fogja az ő karjait.

- Ne haragudj! - kért elnézést Dinnye, miután észhez tért.
- Semmi gond - felelt Sunoo. - Ha így rohangálsz, a végén még összetöröd magad. Figyelj oda jobban!
- Rendben. - mondta vigyorogva és bólogatva Dinnye, majd miután társa elengedte őt, leültek az asztalhoz, és nekiláttak a vacsorának.

A konyha ablakából látni lehetett a naplemente többi részét. Gyönyörűen bevilágított a természetes fény a helyiségbe. Néhol fák, vagy egy-egy bokor, de tökéletesen lehetett látni a napot. Ez a látvány terült a két fiú elé. Ezt nézték a vacsora után.

A naplemente a közös kempingezésükre emlékeztette őket. Azon az estén Sunoo odaégetett egy mályvacukrot, egy idegen tinilány le akarta őket itatni, Dinnye egy szúnyogot próbált kiűzni a sátorból a nála lévő eszközökkel, mulatós zenéket énekeltek akusztikus verzióban a sötét ég alatt, és még sokáig lehetne sorolni a listát. Egy emlékezetes éjszaka volt számukra, az biztos. Az egyik első közös emlékük, amit megfogadtak, hogy sosem felejtenek el.

- Kimegyünk csillagokat nézni? - ajánlotta fel Sunoo, miután látták, hogy teljesen lement a nap.
- Persze! - felelt Dinnye, majd ment, hogy felvegyen egy pulóvert. Sunoo is így tett. Fogtak egy nagy pokrócot, majd kimentek a ház elé, és letették.

Amíg Sunoo a csillagképeket kereste, Dinnye magában számlálgatta az égi jelenségeket. De mindig újra kellett kezdenie. Vagy épp elkezdett valamin gondolkodni, vagy elfelejtette, hol tart. A legtöbb esetben viszont a mellette lévő Sunoo terelte el a figyelmét. Nem szólt hozzá egy szót sem, de a tudat, hogy ott van, mosolyog, és úgy nézelődik az égen, elvette az eszét. Nagyon aranyosnak találta a fiút, ezért néha rápillantott, és csodálta. Sunoo mosolyától Dinnye is késztetést érzett arra, hogy ajkai felfelé görbüljenek. Egy ideig még próbálta számolni az égen lévő csillagokat, de hamar feladta. Álmos volt, kezdett fázni, és csak a társára tudott volna figyelni.

- Bemegyek, ha nem gond. - kelt fel Dinnye.
- Jó, megyek én is. - felelt Sunoo, kinek arcáról tükröződik a fáradtság.

Majd felállt, és felvette a pokrócot a földről. Kicsit leporolta, összehajtotta, majd egyik karját rátette a mellette lévő vállára. Így vonultak be a biztonságot jelentő falak közé azokra a sötét órákra.

Valami ismét kattant Dinnyében. Sunoo iránt érzett szerelme ismét pozitív irányba indult. A mosolya, a személye, a kisugárzása, a mozgása, a viselkedése, a szokásai, te jó ég... Nincs mit mondani, teljesen belehabarodott legjobb barátjába, magának már letagadni sem tudja.

De hogy fogja mindezt bevallani Neki? Aztán hogy alakul minden köztük? Vajon ő is ugyanezt érzi? Vagy ha mégsem, akkor innen hova tovább? Mégsem akarja őt elveszíteni. Ezek a gondolatok hajszolták a fiút, de igyekezett hamar álomba merülni.