Szürreális Emlékfoltok

↝: harmadik felvonás

i.
Már nem emlékszem, hogy
mikor írtam utoljára, pedig
örömömet - bánatomat leltem
annó a vers írásban.
Szívem s lelkem darabkáit
írtam mindig a szövegembe,
s megkönnyebbültem tőlük
egy kis időre.

ii.
Túl sok a gondolat, amik
kergetőznek egymással,
s sokszor beleőrülök-e
kihívásba. A legtöbbje
mindig azt hajtja, elfáradt
már az örökös szaladgálásba.
Mert mást se csinálnak, csak
versenytfutnak egymással.

iii.
Érzem magamon, hogy kezdenek
ellepni, fojtogatnak,
mire agyam képtelen reagálni.
Nem tud vagy nem is akar,
inkább elbújna egy kis vacokban.
Oda, ahol nem találhatják meg,
mert így lassan létezni sem lehet,
Kimerült már a sok versenyfutásban.