Trónörökös Legolas mellett

1. rész

    Az öt sereg csatáját követően, mikor vissza lett foglalva a Magányos hegy, mint mindenki tudja a király, Thorin eljegyezte azt a nőt, akit a legjobban szeretett. Sage, a narsumi származású királyné évekre rá aztán szült egy gyermeket. Ha pontosan kiszámolom, akkor a háború után harmincöt évvel később. A narsumiknál az teljesen normális volt, hogy idősebben nemzették utódjaikat. Thorin is türelmesen várta a pillanatot. Aztán megszülettem. Most pedig én is belevágtam első küldetésembe. Vagyis pontosabban egy gyűlésre kellett elmennem Völgyzugolyba. Velem tartott kedves barátom Gimli is, meg pár másik törp királyságból származó idős szerzet. Már jó pár hete mentünk, mire elértünk a városba. 

    -Ez is jó lesz. - sóhajtott fel a vörös szakállas törpe, mire feltekintettem a szépen kialakított városra. Lovainkat elvették tőlünk és úgy indultunk be. A tündekirály apró mosollyal fogadott minket. Előtte pár lépéssel álltam meg, miközben Gimli is összeszedte magát. Továbbra sem úgy nézett ki, mint aki teljesen önszántából érkezett ide. Én saját kérésemre jött el. Nem azért, mert nem tudnám egyedül megoldani ezt az egészet... egyszerűen csak ő tudta a legjobban, hogy mikor mire gondolok, meghallgat. 

    -Üdvözöllek benneteket Völgyzugolyban! Fáradjatok nyugodtan beljebb. - tárta ki egyik kezét, mutatva a szobák felé az irányt. - Hosszú utat tettetek meg, hogy ide találjatok. Biztos nagyon kifáradtatok. 

    -Nem arról vagyunk híresek, hogy egyhamar kifáradjunk. - válaszoltam, miközben tekintetemet a városról a tündére vezettem. - Még nem jártam Völgyzugolyban. Szívesen körülnéznék. Gimli, te nyugodtan pihenj le. Nekem még beszélnem kell valakivel. - tettem hozzá, mire a törp bólintott egyet. Egy tünde elkísérte, de látszólag nem fogadta valami jól. Én Elrond úr mellett haladva a földet pásztáztam.

    -A ti időtök szerint, régen járt nálunk utoljára Oakenshield vérből származó törp. - kezdett bele a király. Kicsit biccentettem. - Nagy megtiszteltetés megismerni, Fren hercegnő. 

    -Trónörökös. - javítottam ki egyből. - Fili után én öröklöm jogosan is a trónt. Az első női trónörökös, és törp királynő. - miközben tovább sétáltunk nem sokkal később egy ismerős illatot éreztem meg. Anyám sokat mesélt az illetőről. Habár még nem ismertem valójában, az illata minden egyes teremben érezhető volt. - Elnézést... - léptem el a tünde mellől, miközben a következő sarkon megpillantottam egy padon ülő apró szerzetet. - Zsákos Bilbó, nem igaz? - tettem fel a kérdést, ahogyan közelebb léptem az illetőhöz. Elrond mosolyogva nézett utánam, aztán elsétált. Biztosan tudta, hogy van pár tisztázatlan ügyünk.

    -Igen! Segíthetek... - ahogy felpillantott egy különleges írással ellátott könyvből megakadt arcomon a tekintete. - Sage... - ekkor aprón elmosolyodtam és helyet foglaltam mellette. Továbbra is fürkészett tekintetével. Eléggé meglepődött látszólag.

    -Sage az édesanyám. Az én nevem Fren. A szüleim sokat meséltek magáról. - hajtottam le kicsit a fejemet. 

    -Fren... nem tudtam, hogy született gyermekük is. - gondolkozott el egy kicsit, majd újból rám nézett. - Nagyon hasonlítasz édesanyádra. Meg sem mondanám, hogy Thorin az édesapád. Hogy vannak a szüleid? - kérdésétől kicsit elszomorodtam és gondolkozottan bámultam magam elé. Régen hallottam ezt a kérdést. Nem számítottam rá, hogy megkérdezi.

    -Sajnos... ők pár évvel ezelőtt elhunytak. - néztem kicsit a hobbitra, akinek apró könnyek gyűltek szemibe. Sok idő telt el azóta, így nem tudom, hogy számíthatott-e rá, vagy sem. Annyit tudtam, hogy most biztosan szomorú. - Biztosan eléggé jól ismerte őket.

    -Az nem kifejezés. Nagyon jó barátaim voltak. Sage... ő egy nagyon kedves teremtés volt. Szomorú hallani, hogy már nincsenek köztünk. Pont nem olyan rég határoztam volna el magamat, hogy meglátogatom őket... de öreg vagyok én már az ilyen utakhoz. - mosolyodott el szomorkásan, aztán felsóhajtott. - Rossz így értesülni erről... 

    -Sajnálom, hogy csak most hallott róla. - keltem fel végül a helyemről. - Örülök, hogy találkozhattunk! Most mennem kell. - ezzel a mondattal lezárva pedig még egyszer az idős hobbitra mosolyogtam, majd tovább álltam. Régen anya valóban nagyon sokat említette a betörőt. De... mindenki fölött eljár az idő. Már ő sem tűnik a legfiatalabbnak.

    Körülnézve egész Völgyzugoly városában kellemeset csalódtam. Valóban olyan volt, mint amilyennek leírták. Békés kis hely, ahol mindenki kedves és a környezet is sokkal nyugodtabb mint amilyet megszoktam. A törpök között nőttem fel. Ők a családom és fel sem tűnt eddig sem, hogy más népek mennyivel nyugalmasabb életet élnek hozzánk képest. Mi egész nap mulatunk. Ez a nagy környezetváltozás pedig a csendet is magával hozta. A királyságban megszoktam a munkálkodást. Mindig, mindenki sürgött forgott. Megtaláltuk a saját dolgunkat.

    Mikor visszatértem a szobámba kivételesen jól esett látni az ágyat. A kinti levegő kellemesen áramlott be a hatalmas teraszról. Az ajtót direkt nyitva hagytam, hogy érezzem a kintről érezhető finom illatokat. Tündekenyér, gyümölcsök és a fa gyantájának illatát volt a legjobb érezni. Azonban orromat még nem ide tartozó tündék szaga is megcsapta. Picit kinyitottam a szememet, ahogy eljutott az agyamig, hogy a Bakacsin erdőből is érkeztek tündék. Felültem az ágyamon és a teraszhoz léptem. A korlátban megtámaszkodva néztem le a kinti fényekre. Valószínűleg ezek a tündék már a szobájukban voltak. Nem láttam senkit sem a közelben. Aztán mosolyogva fogadtam, hogy a mellettem lévő szobában aludt Gimli. Horkolása eléggé rendesen hallható volt. Én már hozzá szoktam, de nem biztos, hogy a mellette lévő szomszédos szobában a vendégek ezt olyan jól fogadták. 

    Másnap a reggeli napfény sugaraira ébredtem. Még az ágyban nagyot nyújtóztam. A plafont bámulva kicsit töprengtem azon, hogy pontosan mi lehet azon a nagy gyűlésen, ami miatt egészen a Magányos hegytől idáig el kellett vándorolnom. De ez valószínűleg délben ki fog derülni. Miközben pedig felöltöztem elegáns, törp kézzel varrott eseményi öltözékembe a gardróbszekrény előtt megállva nagyot sóhajtottam. 

    Fili és én nem a legnagyobb örömmel váltunk el egymástól. A korona engem illetett volna azon a napon. Viszont Fili egyből a képembe vágta, hogy még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy ilyen fontos feladatokról önállóan, segítség nélkül döntsek. Valószínűleg igaza is van... egy nagyon apró részről. De tévedett azzal kapcsolatban, hogy ilyen feladathoz még kicsi vagyok. Pontosan tudom mit csinálok, miért és azoknak a dolgoknak milyen következményei lehetnek. Így viszont csak gondolni tudok arra, hogy egyszer a korona az én fejemen is lesz.

    Miután végeztem a saját kis dolgaimmal kiléptem a szobámból és friss kinézettel sétáltam le az előtérre. Gimli már a tárgyalószéknél ült a többi törp társunkkal együtt, ahogy sok más illető is, mikor én odaértem. Körülnézve nem sok ismerős alakot láttam. Egyedül Gandalf és Elrond úr volt felismerhető. Az este érzett Bakacsin erdőből érkezett tündék egymás mellett ültek. Különösen felfigyeltem az egyikőjükre. Legolas herceg... Thranduil király egyetlen fia. Ismertem már előtte is. Édesanyám sok közös emléket mesélt róla. Főleg, hogy a legtisztességesebb, legodaadóbb és legkedvesebb népe közül. Legolason kívül más ottani tündét nem ismert rendesen. De... édesanyám mindenkiről csak a jót mesélte. Nála tiszta szívűbb teremtést nem ismertem soha. Sokszor hiányzik. Főleg este, amikor minden gondolatom összegyűlik. Miután leültem a helyemre egy pillanatra még elkaptam a tündeherceg tekintetét, aztán Elrond úrra néztem, aki belekezdett mondandójába.