Trónörökös Legolas mellett

4. rész

A csillagokat figyeltem, miközben eldőltem a sziklán. A tűznek már helye nem volt. Parázslott a fehér és fekete színben tűnő tábortűz. Mindenki aludt én pedig kerestem a szüleim arcképét a csillagok között. Anya mindig azt mondta, hogy ott lesznek fent valahol és mikor a segítségük kell csak nézzek fel az égre. Sokat segített. Semmit nem látok, pedig kellene a tanácsa. Sok kérdés fordult meg a fejemben. Vajon tényleg jól döntöttem? Való nekem ez a küldetés? Mi történik akkor, ha majd ennek vége lesz és a gyűrű elpusztul? Lesz hova hazamennem? Nehéz súllyal rendelkező kérdések, de látszólag választ egykönnyen nem fogok rájuk kapni. Idővel valószínűleg mindent meg fogok tudni... de nehéz lesz kivárni. Gimli élt abban az időben, amikor a szüleink indultak visszaszerezni a hegyet. Biztos ő tud mesélni arról, hogy Glóin mi mindent tapasztalt ez idő alatt.

A csendes estét egyedül pont az említett törp, Gimli horkolása zavarta meg. Néhol egyenesen hangosan hortyogott, viszont volt, amikor fel kellett köhögnie. Ekkor morgott valami magában, majd átfordult a másik oldalára és tovább aludt. Merem feltételezni, hogy megint a gyanús tündéről beszélt. Szokása álmában is szitkozódni. Mosolyogva ráztam meg a fejemet és felkeltem a helyemről. Nem ment olyan könnyedén ez az alvási kísérlet. Bármennyire is volt jó látni, hogy Gimli kifejezetten mélyen álmodik.

-Meg sem mondanám, hogy Mr. Zsákos nem alszik, ha a gyűrű nem nyilallna bele a fejembe minden harmadik másodpercben. - ültem le mellé mosolyogva, mire felém kapta a tekintetét.

-S-sajnálom! Nem tudtam, hogy rossz érzést kelt benned. - kezdett el magyarázkodni. Csendesen figyeltem a távoli esthajnalcsillagot, miközben beleszippantottam a levegőbe. - Bilbó azt mesélte még kiskoromban, hogy azok a narsumik, akik sokáig vannak egyedül, azok elveszítik az erejüket. Te mégis mindent érzel... Ez hogyan lehetséges?

-Zsákos Bilbó úr csak annyit tud, amennyit édesanyám elmesélt neki. - pillantottam vissza a hobbitra, aki pislogva fürkészte tekintetemet. - A narsumik valóban elveszítik képességüket... de ez csak akkor történik meg, ha nem jutnak mágiához. Ezeket általában ők gyógynövényekből nyerik ki, amiket idehaza már jó régóta nem lehet találni. Ellentétben én... én ezt hordozom. - mutattam fel a nyakláncomat. - Még kiskoromban kaptam a szüleimtől. Tele van narsumik által kovácsolt mágiával. Sok olyan dolog van, amit nem lehet pontosan tudni róla. Olyan dolgok, amiket eddig még nem sikerült megfejtenem. Édesanyám szerint megmentette apám életét. A narsumi vezér viszont az örök életre pályázott.

Miközben meséltem neki a kalandokból, amiket előtte még édesanyám élt át a lánccal, rájöttem arra, hogy majdnem minden egyes történet ezen a kis tárgyon alapul. Akár csak most a gyűrűn, amit meg kell semmisíteni. Van ebben a küldetésben valami vérfagyasztóan fontos részlet. Bármelyik pillanatban ránk támadhatnak. Bár majdnem mindannyian ugyanolyan jó harcosok vagyunk, Frodó és a másik három hobbit nem igazán erre a feladatra hajlott félszerzet. Miattuk kell aggódnunk.

~időugrás~

-Pirkadat! - szólt Gimli nyújtózkodva, miközben felpattant a földről és a fegyverét és felkapta. Látszólag teljesen kipihente magát. - Jól aludtál, hercegnő?

-Hozzá kell szoknom a kősziklaágy nevezetű, valódi ágyhoz nem hasonlítható fekvőhelyhez. - mondtam, miközben a derekamhoz kaptam, ami rendesen sajgott. - Jó reggelt! - biccentettem a tündének, aki éppen mellettem állt meg.

-Jó reggelt! - mondta teljesen nyugodtan. Lenéztem Gimli idegesnek tűnő arcára, aki kettőnk között kapkodta a tekintetét. - Vizet? - nyújtott át egy kulacsot a tünde, mire mosolyogva elfogadtam.

-Látom innen mindenki túlságosan is jól kelt. - morogta az orra alatt a törp és elcammogott. Megráztam a fejemet és gyors kortyoltam a bőrből készült kulacsból.

-Nézd el Gimli makacs hozzáállását. - hajtottam le kicsit a fejemet, miközben próbáltam nem elnevetni magam a történtektől.

-Voltam már törpök között. Azt hiszem lefordítva ez felér egy "Neked is jó reggelt"-hez.

-Biztos vagyok benne. - nevettem el végül magam és visszaadtam a kulacsot. - Gandalf! - fordultam a mágus felé, aki már előttünk egy órával legalább felkelt.

-Most, hogy mindenki felkelt úgy gondolom, hogy tovább indulhatunk. - nézett rám a mágus és aprót bólintott. - Negyven napig nem térhetünk le a Ködhegységről... észrevétlenül, természetesen. Nem kívánt látogatók nem biztos, hogy jól jönnének.

-Kik követnének, Gandalf? - kérdeztem, ahogyan a mágus után léptem, aki már készülődött. - Úgy tudtam, hogy...

-Szarumán... sajnos ő már nem az, akinek gondolod. - rázta meg a fejét. - Rossz oldalra állt és a kémei utánunk szimatolnak. Amint észrevesz minket, az lesz az első, hogy orkokat és miféle más teremtményeket zúdít ránk. Csak mert nem tudja mi van készülődőben és azt gondolja, hogy jó oldalon áll.

-Akkor muszáj lesz sokkal elővigyázatosabbnak lennünk. - sóhajtottam és felvettem a hátamra a fegyvereimet. - Én korábban is megérzem őket. Talán ha olyan úton haladunk...

-Nem térhetünk le arról az útról. - újból csak megrázta a fejét. - Csak reménykedni tudunk, hogy nem találnak ránk.

-Úgy néz ki mindenki kellőképp készen áll az indulásra, Gandalf. - lépett hozzánk Legolas és kicsit rám pillantott. - Hosszú még az út, hogy eljussunk Mordor hatalmas szikláihoz.

Az utunk valóban újból csak hosszúnak látszódott. Negyven nap... valóban sok idő, mire elérünk a hágóhoz, ahonnan tovább kell haladnunk a havasokban. Szerencsére ilyen alkalomra is felkészültem. Legalábbis a tündék voltak oly jószívűek és adtak meleg szöveteket, melyeken nem hat át annyira a hideg. Nem lehet tudni, hogy ott az utunk meddig tart. Reménykedhetünk, hogy nem kell megállnunk sötétedésre. Egy éjszakát sem bírnánk ki a magaslatokban.

Trufa és Pippin között haladtam, kik szerint a legszebb nők azok, akik legalább három fejjel magasabbak a férjüknél. Próbáltam nem célzásnak venni ezt a kedvesnek mondható kijelentést, de véletlenül sem maradt ki a tényből, hogy a tíz vándor közül egyedül én vagyok itt nő. Ezzel persze soha sem volt problémám. Világ életemben férfiak között éltem. Még a nők is, akik körülvettek eléggé férfias megjelenésük volt. Sok barátom volt odahaza. Valószínűleg ők is várnak rám. Meg kell értsék, hogy ez most nem lehetséges.

-Elgondolkoztál. - nézett fel rám Gimli, mikor Pippin és Trufa lehagyott, aztán egyenesen Samu és Fradó nyakába ugrottak. - Régen láttalak már ennyire elmélyedni a gondolataidban.

-Nem tartom valószínűnek, hogy ez annyira ártalmas dolog lenne. - mosolyogtam rá. - Csak azon gondolkoztam, hogy Fili hogyan cselekedett volna. Mármint... ő kockáztatná ilyen dolgokért az életét? Merne szembeszállni az ellenséggel, ha tudja, hogy a népe a tét? - sokáig nem is válaszolt csak maga elé meredt és hosszasan mérlegelt... gondolkozott.

-Jó királyné leszel, ha egyszer átveszed a trónt. Egész Erebor hálásan fog felnézni rád. Azonban te is tudod, hogy nem egészen így működik mindez. - pillantott vissza rám.

-Ezt meg hogy érted, Gimli?

-Te... te is tudod, hogy nem sértésként mondom. - tartotta ki mindkét kezét védekezésképp, miközben végig az utat figyelte, hogy nehogy elessen. - Valóban kockáztatnád az életedet a népedért... de nem csak egy van. Kettő királyságnak is a trónörököse lehetnél. És tőled függ melyiket választod.

-Továbbra sem értem mit akarsz ebből kihozni. - hajtottam le a fejemet. - Félvér vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy két helyre is tartozom. Ha azt hiszed... Én nem vagyok... Áh, mindegy! Persze, kitűntem világ életemben a törpök között, de ettől függetlenül Thorin Oakenshield az apám és a trón pedig az enyém. - ezzel pedig előrébb siettem és az előttem elterülő tájat fürkésztem, hogy eltereljem a figyelmemet.

Háát... most kicsit később hoztam az újabb részt, mint gondoltam volna. Több dolgom is akadt és ennek köszönhetően az írást kicsit arrább kellett tennem.

Remélem ettől függetlenül tetszett ez a rész is