Trónörökös Legolas mellett

2. rész

    -Távoli földről jött idegenek, régi barátok! Azért jöttünk össze, hogy feleljünk Mordor fenyegetésére. Középfölde a pusztulás szélén áll. Ezt nem kerülheti el senki. Vagy összefogtok, vagy elbuktok. Minden népet összeköt ez a sors. Ez mindannyiunk végzete. - egy pillanatra megállt, aztán egy ismeretlen hobbitra nézett. - Vedd elő a gyűrűt, Frodó! - a hobbit kisétált a kőből vésett asztalhoz és lassan letette a tárgyat. Egy apró momentumra megrebbent a szemem és akarva-akaratlanul rámarkoltam a szék kéztámlájára. Gimli kicsit felém nézett, miközben észlelte aggódottságomat. 

    -Tehát igaz... - szólalt meg egy emberi vér, mire páran felé néztünk. Néhányan sugdolózni kezdtek, de ekkor az ember felállt. - Álmomban... elsötétült a keleti égbolt. De nyugaton halvány fény derengett. - arcából és hangjából is kilehetett venni, hogy a gyűrű valóban nagy hatalommal bírt a férfira. - Felsírt egy hang: Közeledik a végzete. Isildur átkát megtalálták. Isildur átka... - a gyűrű felé nyújtotta kezét, miközben Elrond úr felkiáltott. Ekkor viszont Gandalf szólalt meg sötét nyelven. A nyelv, amitől egyből rosszul lettem. Nehéz volt végighallgatni.

    -Még nem mertek kiejteni egy szót sem e nyelven Imladrisban. - mondta Elrond úr idegesen, miközben a mágusra nézett. 

    -S én mégsem kérek bocsánatot, Elrond uram. Mert lehet, hogy a mordori fekete beszédet nem hallani a nyugat minden zugában... ám ez a gyűrű akkor is gonosz.

    -Ez a gyűrű egy ajándék. - szólalt fel újból a férfi, miközben Gandalf éppen leülni készült. Ekkor a mágus visszafordult az ember irányába. - Hogy segítsen legyőzni az ellenséget. Miért nem használjuk ezt a gyűrűt? Apám, Gondor helytartója elég soká tartotta féken a mordoriakat. És a mi népünk vére árán őriztük meg völgyeitek biztonságát. - egy picit megállt, aztán újból fojtatta. - Adjátok nekünk az ellenség fegyverét! Had használjuk fel ellenük!

    -Nem tudsz bánni vele! - szólalt meg egy másik férfi. - Egyikünk se tud. Az egy gyűrű csak Szauronnak engedelmeskedik. Nem ismer el más gazdát. 

    -Ugyan... mit tudhat egy vándor erről a dologról? - nevetett fel idegesen a férfi és a vándornak nevezett ember felé fordult.

    -Ő nem egyszerű vándor. - állt fel ekkor Legolas is, akire felfigyeltem. - Hanem Aragorn. Arasorn fia. Hűséggel tartozol neki. - fejezte be mondandóját, mire mindenki a vándor felé vetette fejét.

    -Aragorn? Ez... Isildur öröksége.

    -Ő a Gondori trón örököse. - Legolas látszólag nagyon kiállt Aragorn mellett. Egyik lábamat a másikra helyeztem, miközben felvontam a szemöldökömet. Érdekelt, hogy ebből mégis mi fog kisülni. Sokak eszét vette már el ez a gyűrű. Hallottam a kis történeteket róla. A sok halált... azt, hogy hány ember fizetett az életével azért, hogy most itt legyen ez a kis tárgy és... Fáj tőle a fejem.

    -Gondornak nincs királya. - fordult a férfi a vándor felé. Látszódott tekintetéből, hogy megvetette a férfit. - Nincs szüksége rá.

    -Aragornnak igaza van. Nem használhatjuk.

    -Egyetlen választás lehetséges. - követte Gandalf szavát Elrond. - A gyűrűt el kell pusztítani. 

    -Hát akkor mire várunk? - kérdezte mellőlem Gimli, mire kicsit megfogtam karját, hogy ne csináljon semmi hülyeséget. Felkelt a helyéről és fogva a baltáját rácsapott a gyűrűre. A balta sokfelé hullott, míg a gyűrűnek semmi baja nem esett. Gimli hátra esett, mire egyből a segítségére siettem, hogy fel tudjon állni. 

    -A gyűrűt nem lehet elpusztítani, Gloin fia Gimli. - mondta sejtelmesen a tündekirály. - Ez meghaladja az ittlévők tudományát. A gyűrű a Végzet hegyének tüzében készült. Csak ott lehet megsemmisíteni. Vissza kell vinni Mordorba, ahol kovácsolták és bele kell vetni a lángoló lávába. Egyikőtök megteszi majd.