1. fejezet: Álmok és Rémálmok

71 6 0
                                    


    A nyaram még úgy ahogy jól indult. Minden remek volt azon a ponton kívül, hogy vége volt a tanévnek. Nem sokszor szeretek hazajárni. A családom ilyenkor általában nagyon elfoglalt. Leginkább a munka az, ami miatt nem figyelhetnek rám. Ilyenkor egyedül vagyok otthon és unatkozok. Néha pár barátommal elmegyünk vásárolni, esetleg beülünk valahova. Van, hogy ők alszanak nálunk, van amikor én megyek el hozzájuk. És vannak hetek, amikor nem találkozok velük mert a családjukkal nyaralni mennek. 

    Számomra az a nyaralás, ha bent ülök apa irodájába a Nemzetközi Máguskapcsolatok főosztályán, vagy esetleg anyánál vagyok a kettővel lentebbi szinten Mágikus Balesetek és Katasztrófák főosztályán. Követem őket, annyi kivétellel, hogy én a hetedik évem után kiképzésen veszek részt aurorként. Ez plusz három évemet veszi majd igénybe. És... egy szinttel leszek lejjebb anyától. Azt hiszem az Avery család már alapból is arra termett, hogy a Mágiaügyi Minisztérium hű munkatársa legyen. 

    De térjünk vissza a másik fontosabb dologra. Miért is csak a nyaram egyik fele telt csodásan? Nem olyan régen meghívást kaptunk a Black családhoz egy szerintük "kellemes" késői vacsorára. Legalábbis ők így nevezték. Ez a vacsora nekem már az elején nem stimmelt. Alapból azért, mert az még rendben van, hogy anya és Walburga Black régi nagyon jó barátnők voltak még diák korukban... de valami háttéralapja is lehetett annak, hogy a Black család ennyi idő után hívja csak meg az Avery családot vacsorára. Természetesen elfogadtuk a meghívást. Még tisztán emlékszek arra a napra... Valahogy így történt:

    Apa a mára megvarrott szmokingját próbálta fel. Szerinte nagyon elegánsan állt rajta, viszont az őszintét megvallva... kicsit sok volt. Egy vacsorához miért kellene úgy kinézni, mintha megint egy címlapra menne ki a képe? Már így is többet látom apát az ilyen ruhákba. Főleg amikor reggel felkelek és megnézem mit hozott a bagoly postának. Szinte minden reggeli címlapon apa arca szerepelt. 

    -Szerintem ezt kellene felvenned. - mutatta fel anya az egyik fűzős ruhát, mire leejtettem a kezemben tartogatott kanalat, az pedig egyenesen a levessel teli tányérba zuhant vissza és minden tiszta leves lett. Anya mérges tekintettel nézte a tiszta foltos ruhámat, én pedig felálltam. - Azt ne mond, hogy ez nem elég jó.

    -De, anya... pont ez a baj. - töröltem le a ruhámat és a pálcámmal a mosogatóba varázsoltam a tányért és a kanalat. - Nem egy konferenciára megyünk. Mi lenne, ha valami egyszerűbb darabot vennénk fel... mindnyájan. - mondtam, mire anya ejtette le a vállfára akasztott ruhát.

    -Vendégségbe megyünk, ahova szépen kell felöltözni. Fontos dolgokról fogunk beszélgetni, egy ilyen darab pedig nem megfelelő. - mutatott az én öltözékemre. - És most már ez is tiszta kosz lett. Arven! - kiáltotta el magát anya. - Hol van az a haszontalan manó? Miért nincs felsöpörve és felmosva? Nem ezért tartjuk?! - folytatta az idegeskedést, aztán felkaparta a földről a ruhát és berakta a gardróbba. - Valami szépet húzz fel! Meg ne lássam rajtad azokat a... rongyokat.

    Végül felmentem az emeletre. A mi házunk összesen három emeletes volt. Enyém volt a padlásszoba, így mindig nekem kellett a legtöbbet lépcsőznöm. Nem esett nagy terhemre, miután hozzákezdtem a tanulmányaimhoz a Roxfortban. Minden óránk máshol van, így mindig el kell találni oda, ami plusz lépcső mászás. De az előnye az, hogy legalább mindig eléggé fitt maradok. Habár Rosaline panaszkodását sűrűn el kell tűrnöm, mert ő hisztizik mindig arról, hogy megszokta a földszinti lakásukat. Nem is értem...

    A ruha, amiben mentem két külön darab volt. Egy világos bézs színű, bő ujjú ing, ami virágokkal volt ellátva, és egy szoknya kinézetű magasított derekú barna nadrág, amin elől három gomb díszelgett. Hozzá pedig felvettem a barna magasított sarkú szandálomat. Anya nem szólt érte semmit, mert ez jobban is állt rajtam, mint az ő általa választott sötétkék fűzős ruha, ami a vacsora végére ájulásig fog fojtani.

Szent Huszonnyolcak: VérvonalWhere stories live. Discover now